Az Európai Bizottság (EB) 2022 szeptemberében terjesztette elő az európai médiaszabadságról szóló jogszabályt, amelynek felelőse a Bizottságon belül Vera Jourova, értékekért és átláthatóságért felelős biztos, az EB alelnöke. Az Orbán Viktorral szövetséges Andrej Babis pártjában politizáló Jourova a Media1-nek elmondta, pontosan milyen problémákat látnak Magyarországon a média területén. A 2019-ben a Time magazin által a világ 100 legbefolyásosabb embere közé választott Jourova azt állítja, az új uniós rendelettervezet megoldást jelenthet a magyarországi állampárti média kérdésére is. Az EB alelnöke azt is elárulta, hogy a témában a szakminiszterekkel folytatott első megbeszélésen…
Tovább olvasomKategória: Magyarország
Országos híreink
Új magyar rekord: Három fokos hidegben, egy szál fürdőnadrágban sárkányrepülőzött András
Ráadásul nem is alakult minden a tervek szerint, mert eredetileg fagypont alatti hőmérsékletnél tervezték a repülést, a gép azonban műszaki okok miatt csak késéssel tudott felszállni. Ezalatt pedig jócskán melegedett az idő. Fantasztikus bravúrt hajtott végre a napokban Zimányi András, aki 43 percet repült egy szál fürdőgatyában a 3 fokos hidegben egy sárkányrepülővel. Mutatványával új magyar rekordot állított fel, ami egyben Guinness-kísérlet is volt. A részletekről a Blikk számolt be. – Az elsődleges célom tulajdonképpen nem a rekord felállítása volt: annál sokkal fontosabb számomra, hogy felhívjam a figyelmet a hidegterápia jótékony egészségügyi…
Tovább olvasomÓriási arcul csapás a villanyautósoknak: a többszörösére emelik a feltöltések árát
Lehet, hogy nemrég még pénzt lehetett megtakarítani azzal, ha valaki az elektromos autózást választotta, most azonban óriási áremelés lesz. Száz kilométer megtétele átlagos elektromos autókkal hamarosan annyiba kerül majd, mintha a mostani benzinárak mellett 10, illetve 17 litert fogyasztana a járművünk. Agyon is csapják az elektromos autózást ezzel. 2023 elején módosítja regisztrált ügyfeleknek szóló díjszabását a Mobiliti. A 22 kW-os AC töltők esetében január 2-ától 145-ről 170-375 forintra emelkedik 1 kWh ára, a 25 kW-os DC töltőket használóknak pedig az eddigi 165 helyett 305 forintot kell majd fizetniük kWh-ként. A legalább 40, legfeljebb…
Tovább olvasomJobb, ha így készülünk: akár 17 fokos, nagyon enyhe időjárással köszönthetjük az újévet
Csapadék nemigen várható, ahogy téli hideg sem. Tavaszias fordulatot vesz az időjárás, megint megdőlhet a melegrekord elsején. Sem jelentős mennyiségű csapadék, sem téli hideg nem várható az év hátralevő napjaiban, hiszen fokozatosan enyhülni fog az időjárás az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése szerint. Szilveszterkor Magyarország északi, északkeleti harmadán általában borult, párás, helyenként ködös idő várható, máshol több-kevesebb napsütés is előfordulhat. December 31-én reggelig főleg a Dunától keletre fordulhat elő helyenként eső, zápor, napközben azonban csak néhol valószínű szitálás. A déli, délnyugati szél a Dunántúlon többfelé megélénkül, néhol időnként erős lökések is lehetnek. A…
Tovább olvasomBotrány Egerben: a Tarna vizét kiszivattyúzó borászatot hiába tiltották ki a városból, mégis ott lesz egy fontos eseményen – a polgármester is megszólalt
Augusztusban példaértékű döntést hozott Eger képviselőtestülete, amikor kitiltott egy pincészetet a városból, mivel eltorlaszolták a Tarna medrét és kiszivattyúzták a vizét. Korábban a folyó hazánk egyik legnagyobb mellékfolyója volt, manapság viszont a kiszáradás veszélye fenyegeti, így az ehhez hasonló gazdasági érdekű, ám felettébb környezetkárosító manőverek miatt vészhelyzet állhat elő az érintett terület élővilágában. A Blikk.hu tudomására jutott, hogy a Heves megye székhelyéről kitiltott borászat mindezek ellenére részt vesz az idei Egri Borszalon rendezvényén, amelyre a városban kerül sor december 29-én, csütörtök délután 18.00 órától. Az esettel kapcsolatban felkeresték Eger polgármesterét, Mirkóczky Ádámot, aki…
Tovább olvasomA török elnök egyszerűen eltörölte a nyugdíjkorhatárt
Recep Tayyip Erdogan elnök szerdán bejelentette, hogy eltörlik a nyugdíjkorhatárt. Ezzel a lépéssel több mint kétmillió állampolgár vonulhat azonnal nyugdíjba Törökországban. Eddig a nőknek 58, a férfiaknak 60 éves korukig kellett dolgozniuk – számolt be a 444.hu. Akik 1999 szeptembere előtt, a nyugdíjazási követelmények változása előtt kezdtek dolgozni, és 20-25 évig társadalombiztosítási nyilvántartásba véve dolgoztak, jól járnak a változtatással. Jelenleg összesen 13,9 millió nyugdíjas van Törökországban és mintegy 2,25 millióan csatlakozhatnak hozzájuk az új szabályozás értelmében. A döntés hátterében állítólag az áll, hogy fél év múlva választások lesznek, Erdogannak viszont…
Tovább olvasomMegszűnnek a SZÉP-kártyák alszámlái
Már november 16-án bejelentette a kormány, hogy eltörlik a SZÉP-kártya füleit, de egészen mostanáig nem jelent meg erről semmilyen rendelet. Most azonban szerepel a Magyar Közlönyben, hogy2023. január 1-jétől összevonják a korábbi szálláshely, vendéglátás és szabadidő alszámlákat, így összeadódnak az azokban feltöltött összegek. Az alszámlák közötti átjárhatóságot a kormány már februárban lehetővé tette, mostantól már alszámlák sem lesznek. A cél mindezzel az volt, hogy így 2023-tól a teljes összeget belső korlát nélkül fel lehessen használni, ne kelljen számolgatni, mi mehet a vendéglátásra, mi pedig a turizmusra. A Magyar Turisztikai Ügynökség…
Tovább olvasomA háztartások közel 60 százalékának nőtt a rezsije
Az átlagos növekedés 12 ezer forint háztartásonként. A családok majdnem 80 százaléka igyekszik valahogy spórolni a rezsin. A rezsicsökkentési szabályok módosítása (a rezsicsökkentés csökkentése) kisebb-nagyobb összeggel, de növelte rezsiszámlát a hazai háztartások 60 százalékának – derül ki GKI és a Masterplast közös reprezentatív felméréséből, amit a változás után bő négy hónappal, december 1. és 8. között készítettek, s amelyet a HVG szemlézett. Az eredmények azt mutatják, hogy a megkérdezettek közel harmadát nem érintették anyagilag a változások, 8 százalékuk pedig nem tudott vagy nem akart válaszolni erre a kérdésre. Az eredmények…
Tovább olvasomTovábbi két évig marad a babaváró hitel és a falusi CSOK
Több családtámogatási kedvezményt is meghosszabbított szerda esti rendeletében a kormány – számolt be róla a HVG. A legfontosabb változás az, hogy a babaváró hitel, a falusi CSOK, valamint az új építésű lakásoknál igénybe vehető maximum 5 milliós áfavisszaigénylés most lejáró határideje 2024. december 31-ig meghosszabbodik – írja a Bank360.hu. A kormány új rendeletében a családtámogatási szabályokat több ponton is módosította. A változtatások összhangban vannak a korábbi kormányzati közlésekkel. A három legfontosabb változás a következő: 1. Az új lakások építésénél és vásárlásánál az áfavisszaigénylési kedvezmény lejárt volna 2022. december 31-én. Ezt…
Tovább olvasomNem volt olyan nap, amikor ne lett volna valami probléma a vonatokkal
A kormány és a MÁV gőzerővel dolgozik azon, hogy az embereket a tömegközlekedés használatára ösztönözze. A vonatközlekedés valóban szuper dolog, de enyhén szólva is bőven volna még mit javítani a MÁV-nál a helyzeten. Ezt igazolják azok a MÁVInformos közlések is, miszerint az utóbbi időben sem volt olyan nap, hogy ne hibásodott volna meg valami: váltó, mozdony, ne adódott volna valami műszaki gond. Csak felsorolásszerűen, az időben visszamenve pár órácskát, csütörtök, azaz ma délelőttől kezdve: A Szerencsről Miskolc-Tiszai pályaudvarra 8:40-kor induló vonat járműhiba miatt nem közlekedik. A Ceglédről 8:18-kor a Nyugati pályaudvarra…
Tovább olvasom