Sorozatban harmadszor olimpiai bajnok a női kajaknégyes, bronzérmes a női vízilabda-válogatott

Megszerezte a hatodik aranyát a magyar küldöttség Tokióban, érmek számában pedig immár a legjobb 21. századi játékokat produkáljuk. Három döntőben is érdekeltek voltunk a síkvízi kajak-kenu utolsó versenynapján a tokiói olimpiában. A női kajaknégyesünk pedig be is váltotta a hozzáfűzött reményeket, hiszen London és Rio után ismét elsőként értek célba a szakadó esőben megtett 500 méteres táv végén, így sorozatban harmadszor lett olimpiai bajnok az egység – igaz, folyamatosan változó felállásban: ezúttal Kozák Danuta, Csipes Tamara, Kárász Anna, Bodonyi Dóra kvartett ért révbe. Ez volt Magyarország hatodik aranyérme Tokióban, ahogy…

Tovább olvasom

Megjelent a koronavírus kolumbiai változata, már halálesetet is történt

Az új típusú koronavírus kolumbiai változatát azonosították a brüsszeli nemzetközi repülőtérnek is otthont adó Zaventem egyik idősotthonában. A fertőzésben hét, teljes védettséggel rendelkező lakó meghalt – közölte a belga sajtó pénteken. A beszámolók szerint a kolumbiai vírusmutáció június vége óta van jelen Belgiumban. A zaventemi idősotthon két lakójánál július 16-án fedezték fel a vírusvariánst. A létesítmény egyik illetékese elmondta, a demenciában szenvedő betegek osztályán fekvő fertőzötteket karanténba helyezték, azonban napokon belül további 18 fertőzöttet azonosítottak. Az időotthon lakóinak mindegyike és a teljes személyzet már korábban megkapta a koronavírus elleni védőoltás…

Tovább olvasom

Merkely: a második-harmadik hullámhoz hasonló már nem lesz

A koronavírus második-harmadik hullámához hasonló már biztos nem lesz – mondta Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektora Fürjes Balázs, Budapest és a fővárosi agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkár Facebook-oldalán csütörtökön. A Fürjes Balázs által készített videointerjúban a rektor hangsúlyozta: magas az átoltottság, és sokan már át is estek a betegségen, ez jelentősen csökkenti azok számát, akik terjeszthetik a fertőzést. Az új variánsok el tudnak indítani újabb járványhullámot, de a beoltottaknak jó a védettsége, esetükben egészen minimális az esélye a súlyos megbetegedésnek – tette hozzá a szakember. A legfontosabb, hogy minél többen…

Tovább olvasom

66 ezer forintot ért a Magdi anyus halálát okozó papírgalacsin, szinte ugyanennyit Berényi Miklós pizsamája és köntöse

Ha abszolút értéken nem is ez hozta a legnagyobb bevételt, a tényleges értékéhez képest egész biztosan az a papírgalacsin hozta be a legtöbb pénzt a Barátok közt című szappanopera 23 év utáni fináléjára kiírt jótékonysági árverésen, amely a sorozatban Magdi anyus halálát okozta: a papírdarabért 66 ezer forintot fizetett valaki – írja a hvg.hu. A Vaterán folyt liciten a sorozat 40 jelképes kellékét ajánlották fel; hogy miért mennyit ajánlottak, arról a csatorna adott ki közleményt. A legtöbbet, 210 ezer forintot Berényi Claudia kávés szettjéért fizettek ki, de a Novák Laci boltjában…

Tovább olvasom

Tótka Sándor olimpiai bajnok, összesen három érem csütörtök hajnalban

A férfi kajakosok sprintszámában lett meg az ötödik aranyunk, miközben Csipes Tamara női kajak 500 méteren, Rasovszky Kristóf pedig 10 km-es nyíltvízi úszásban szerzett ezüstöt. Már a csütörtöki nap legelső számában magyar éremnek tapsolhattunk, hiszen a férfiak 10 kilométeres nyíltvízi úszásában Rasovszky Kristóf szenzációs úszással ezüstérmet szerzett német ellenfele mögött. Kajak-kenuban összesen öt egységünk jutott döntőbe három különböző számban. Férfi K1 200 méteren pedig történelmi magyar siker született, hiszen Tótka Sándor nyerte a sprintszámot, ezzel begyűjtötte a küldöttségünk ötödik tokiói aranyérmét. Ugyanitt Csizmadia Kolos a dobogóról épp csak lecsúszva negyedik lett.…

Tovább olvasom

Magyarországon már megkezdték a harmadik oltások beadását, pedig a WHO azt kéri, szeptember végéig senki ne tegye

Az Egészségügyi Világszervezet vezetője, Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz azt kérte, hogy szeptember végéig sehol se adjanak be harmadik oltást – írja az Index. Gebrejeszusz a kérést azzal indokolta, hogy világszerte rengeteg embert még egyetlen alkalommal sem sikerült beoltani, szerinte a harmadik oltás helyett inkább az ő megvédésükre kellene koncentrálni az erőfeszítésüket. “Megértem azt, hogy a világ kormányai meg akarják védeni a saját népességüket a delta-variánstól. De azt nem fogadhatjuk el, hogy azok az országok, amelyek már így is a legtöbb vakcinát használták fel, most még ennél is többet akarnak felhasználni” – mondta Gebrejeszusz.  A…

Tovább olvasom

Lőrincz Viktor olimpiai ezüstérmes, elődöntőben a férfi vízilabda-válogatott

Bár aranyéremmel nem bővült a kollekciónk szerdán, így is komoly magyar sikereknek tapsolhattunk a tokiói olimpián. A 12. nap magyar szempontból legfontosabb eseménye a kötöttfogású birkózók 87 kg-os kategóriájának döntője volt, ahol Lőrincz Viktor révén voltunk érdekeltnek. Lőrincznek azonban nem sikerült megismételnie testvére, Lőrincz Tamás keddi eredményét, kikapott a fináléban ukrán ellenfelétől, de így is egy gyönyörűen csillogó ezüstéremmel gazdagította Magyarország éremkollekcióját. Mindeközben férfi vízilabda-válogatottunk Horvátország ellen játszott a legjobb nyolc között, s végül remek játékkal 15-11-re legyőztük őket, így női csapatunkhoz hasonlóan bejutottak az elődöntőbe. Ott a Montenegrót kiejtő…

Tovább olvasom

Lőrincz Tamás olimpiai bajnok birkózásban, Berecz Zsombor történelmi ezüstöt szerzett vitorlázásban

Nem volt vége a kajak-kenu döntőkkel a keddi éremesőnek: Lőrincz Tamás karrierje végén lett olimpiai bajnok, míg Berecz Zsombor nagy csatában szerzett ezüstérmet. Már magyar idő szerint hajnalban egy-egy arannyal, ezüsttel és bronzzal gazdagodott a magyar küldöttség éremkollekciója kedden a tokiói olimpián, ám ezzel még nem volt vége a szebbnél szebb eredmények halmozásának. Időrendben elsőként a vitorlázás finndingi hajóosztályának éremfutama következett, amelynek második helyen vágott neki Berecz Zsombor. A magyar sportoló óriási csatában megnyerte a versenyt, brit riválisával szembeni hátrányát viszont nem tudta ledolgozni, így olimpiai ezüstérmes lett Berecz – ezzel…

Tovább olvasom

Megnyitották az éremcsapot a magyar kajakosok: kettős győzelem a királyszámban, bronzérem női párosban

Minden színű éremből szereztek egyet a magyarok a keddi döntőkben: Kopasz Bálint olimpiai bajnok lett K1 1000 méteren, megelőzve Varga Ádámot, míg női K2 500 méteren bronzéremmel gazdagodott a Kozák Danuta, Bodonyi Dóra páros. Ahogy arra számítani is lehetett, remek magyar eredményeket hoztak a kajak-kenu sportág keddi döntői a tokiói olimpián. Lucz Dóra hatodik lett női K1 200 méteren, ami kiváló teljesítmény, de az igazi tarolás csak utána jött. A királyszámnak tartott férfi K1 1000 méteren ugyanis Kopasz Bálint ellenállhatatlan versenyzéssel, olimpiai rekorddal szerezte meg Magyarország harmadik aranyát az idei…

Tovább olvasom

Egy év börtönre ítélték a magyar focidrukkert, akit legtovább tartottak fogva Németországban

Egy év börtönbüntetést kapott három évre felfüggesztve az a magyar férfi, akit öt héttel ezelőtt, a német-magyar Európa-bajnoki labdarúgó mérkőzés után tartóztattak le Münchenben – írja a 444.hu. A férfit garázdasággal és hivatalos személy elleni erőszakkal vádolták meg, miután az ügyészek szerint palackkal dobott meg egy rendőrt az Allianz Arénában. Marihuánát is találtak nála. A német ügyészség azt is közölte a lappal, hogy arra is kötelezték a szurkolót, hogy 1000 eurót (357 ezer forintot) fizessen be egy nonprofit szervezetnek, illetve a stadionból is kitiltották. Az ítélet nem jogerős, egy hete van…

Tovább olvasom