Durva halálos baleset történt Jászladánynál, a vétlen autó sofőrje hunyt el – képek

Halálos baleset történt Jászladány és Szászberek között a kora délutáni órákban. Sokkoló, milyen mértékben tört össze a két jármű, amelyek sofőrjei ráadásul nem is igen tehettek a csattanásról. A police.hu beszámolója szerint egy motoros csapat közlekedett Jászladány felől Szászberek irányába, amikor három kocsit előztek meg.  A motoros konvoj utolsó járműve manőverét már nem tudta befejezni, ezért a szemközti sávban haladó kocsi az útpadkára lehúzódott. Az útpadka megdobta a járművet, ami áttért a szemközti sávba, ahol frontálisan összeütközött egy kocsival. A baleset következtében a vétlen kocsi középkorú sofőrje a helyszínen életét vesztette.

Tovább olvasom

Jogosítványa sem volt a busszal ütköző sofőrnek

Nem adta meg az elsőbbséget a védett útvonalon közlekedő járműnek. A Szolnoki Rendőrkapitányság eljárást indított engedély nélküli vezetés miatt egy tiszasülyi lakos ellen – számolt be napi megyei összesítőjében a police.hu. Az 59 éves férfi 2022. május 3-án délelőtt közlekedett személygépkocsival Besenyszög-Szórópusztánál, mikor a 3224-es számú út kereszteződésénél nem biztosított elsőbbséget a védett úton haladó autóbusznak és összeütköztek. A baleset következtében személyi sérülés nem történt. A rendőrök az ellenőrzés során megállapították, hogy a személygépkocsi sofőrje nem rendelkezik vezetői engedéllyel, ezért előállították a Szolnoki Rendőrkapitányságra. Meghallgatását követően szabálysértési őrizetbe vették a…

Tovább olvasom

Nem kapta meg az elsőbbséget, fának ütközött az autó Törökszentmiklóson

A sofőr könnyű sérülést szenvedett a balesetben. Egy helyi lakos közlekedett személygépkocsival 2022. április 14-én 18 óra körül Törökszentmiklós belterületén, a Batthyány úton – számolt be róla honlapján a rendőrség. Haladása során a 75 éves férfi nem biztosított elsőbbséget a neki balról, az Almásy úton közlekedő gépkocsinak és összeütköztek. A védett úton közlekedő személygépkocsi az ütközést követően egy fának csapódott, és vezetője – az elsődleges orvosi vélemény szerint – könnyű sérülést szenvedett.

Tovább olvasom

Frontális ütközés történt a szolnoki Szent István hídon

A két sofőr súlyos sérüléseket szenvedett a balesetben. A rendőrség tájékoztatása szerint 2022. április 10-én, 06 óra 45 perckor közlekedési baleset történt Szolnok külterületén, a Szent István Tisza-hídon. Egy 49 éves szolnoki lakos közlekedett személygépkocsival Debrecen felől Budapest irányába a 4-es számú főúton. Haladása során áttért a szemközti sávba, ahol a vele szemben közlekedő kisbusszal érintőlegesen, míg a mögötte közlekedő személygépkocsival frontálisan összeütközött. A baleset következtében két járművezető – elsődleges orvosi vélemény szerint – súlyos sérüléseket szenvedtek. A rendőrök teljes útlezárás mellett végezték a baleset helyszínelését, a 4-es számú főúton…

Tovább olvasom

Hova figyelünk? Kunszentmártonnál is vonat és teherautó ütközött össze

Három nap leforgása alatt a harmadik ilyen csattanás, még ebből jöttek ki a baleset résztvevői a legjobban, mivel nem történt személyi sérülés. Egy 31 éves sofőr járműszerelvénnyel közlekedett Kunszentmárton külterületén Tiszaföldvár irányába, a 442. számú főúton 2022. április 6-án 19 óra 50 perc körül. A baleset következtében személyi sérülés nem történt, azonban a járműben és a vonatban anyagi kár keletkezett. A Kunszentmártoni Rendőrkapitányság a közlekedés biztonsága elleni bűncselekmény vétség elkövetése miatt folytat eljárást – közölték a police.hu oldalon. A gépjárművezető egy vasúti átjáróhoz érkezett, ahol a fényjelző készülék piros jelzését…

Tovább olvasom

Ütközés Szapárfalunál, súlyosan sérült a sofőr

Közúti közlekedési baleset történt a 4-es számú főúton, Szapárfalunál 2022. április 5-én 17 óra 50 perc körül – írja a police.hu. Egy dombovári lakos közlekedett személygépkocsival a Fő úton.Haladása során a sofőr nem biztosított elsőbbséget a 4-es főút kereszteződésénél a védett úton közlekedő tehergépkocsinak és összeütköztek. A baleset következtében a személygépkocsi vezetője súlyos sérülést szenvedett. A rendőrök félpályás útlezárás végezték a baleset helyszínelését.

Tovább olvasom

Motoros baleset Tiszafüreden, ütközések Tiszagyendán és Kunhegyesen

A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 24 órában három személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset jutott a rendőrség tudomására – írja a police.hu. Egy tiszaderzsi lakos közlekedett segédmotoros kerékpárral Tiszafüred belterületén 2022. március 25-én kora délután, mikor a Füredi út és a Hunyadi út kereszteződésében kanyarodása során elvesztette uralmát a jármű irányítása felett és elesett. A baleset következtében a motoros az – elsődleges orvosi vélemény szerint – könnyű sérülést szenvedett. Három fiatalkorú sérült abban a balesetben, ami Tiszagyenda belterületén történt 2022. március 25-én 16 óra körül. Egy budapesti…

Tovább olvasom

Vonatbaleset történt pénteken Jász-Nagykun-Szolnok megyében

Egy személygépkocsi és egy vasúti szerelvény ütközött össze az egyik átjáróban. Szerencsére nem történt személyi sérülés, de az anyagi kár jelentős. Egy tiszafüredi lakos közlekedett gépkocsival 2022. március 10-én 15 óra 30 perc körül Tiszaszőlős belterületén. Haladása során a sofőr egy biztosítás nélküli vasúti átjáróra ráhajtott, azonban neki balról közlekedett egy személyvonat, ami nekiütközött a gépkocsi hátsó részének. A baleset következtében személyi sérülés nem történt. A Tiszafüredi Rendőrkapitányság közlekedés biztonsága elleni bűncselekmény elkövetése miatt folytat eljárást. Felhívjuk a gépjárművezetők figyelmét, hogy biztosítatlan vasúti átjáróra járművel csak abban az esetben szabad…

Tovább olvasom

Traktor ütközött autóval a 46-os úton

Egy mezőtúri lakos közlekedett egy lassú járművel és a hozzákapcsolt pótkocsival 2022. március 6-án 13 óra 40 perc körül a 46-os úton Törökszentmiklós irányából Mezőtúr felé – olvasható a police.hu napi megyei beszámolójában. Haladása során a sofőr balra kívánt kanyarodni, azonban elé hajtott az őt előző személygépkocsinak, és összeütköztek. A baleset következtében a személygépkocsi utasa – az elsődleges orvosi vélemény szerint – könnyű sérülést szenvedett. Az elmúlt napon egyébként a megye rendőrei két ittas járművezetőt szűrtek ki a forgalomból. A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 24 órában két…

Tovább olvasom

Személyautó és tehergépkocsi csattant Kunmadarason

A hírek szerint mindkét sofőr sérüléseket szenvedett. Egy helyi lakos közlekedett személygépkocsival Kunmadaras belterületén 2022. február 22-én 9 óra 10 perc körül – írja napi megyei összegzőjében a police.hu. Haladása során egy neki jobbra ívelő útkanyarulatban áthaladt a szemközti sávba és összeütközött az ott szabályosan, vele szemben közlekedő tehergépkocsival. A baleset következtében – az elsődleges orvosi vélemény alapján – mindkét gépkocsivezető 8 napon belül gyógyuló sérülést szenvedett. A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén egyébként az elmúlt 24 órában egy személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset jutott a rendőrség tudomására. A…

Tovább olvasom