Saját apját is meglopta a tiszaburai férfi

A megalapozott gyanú szerint a 31 éves férfi 2022. augusztus elején meglopta saját édesapját, és közösen lakott ingatlanukból kerékpárt, gázpalackot, élelmiszereket és egyéb kézi szerszámokat tulajdonított el. A következő bűncselekményt 2022. augusztus 8-án délután követte el, ekkor besurrant a nyitott ajtón egy tiszaburai családi házba, ahonnan mobiltelefont és cigarettát lopott. A következő bűncselekményre sem kellett sokat várni. A férfi 2022. augusztus 13-án 20 órakor egy tiszaroffi buszmegállóban leszólította az ott várakozó 22 éves fiatal nőt, majd pénzt kért tőle. Ennek a sértett nem tett eleget, de cigarettát adott a tolakodó férfinak,…

Tovább olvasom

Elítélték a 91 éves asszonyt kiraboló tiszaburai férfit

A Szolnoki Törvényszéken jogerősen lezárult annak a 30 éves, büntetett előéletű férfinak a büntetőügye, aki 2021 nyarán alig két hét alatt három bűncselekményt követett el Tiszaburán. 2021. július 26-án délután négy óra körül egy bezáratlanul felejtett hátsó ajtón osont be egy családi házba, ahonnan egy hordozható hangszóróval, egy parfümmel, 30 ezer forint készpénzzel és egy kerékpárral távozott, majd egy 91 éves asszony házát szemelte ki, ahova kétszer is megpróbált betörni, de az idős hölgyet mindkét alkalommal otthon találta. Először 2021. augusztus 1-jén délután kettő óra körül próbált meg bejutni a…

Tovább olvasom

Nem adta meg az elsőbbséget Tiszaburánál, ütközés lett a vége

Egy abádszalóki lakos közlekedett személygépkocsival 2022. július 8-án az esti órákban Tiszabura lakott területén kívül a 3209-es úton Kisköre irányából a 3216-os út irányába – számolt be róla a police.hu. A 3216-os út kereszteződéséhez érkezve az ott kihelyezett „Elsőbbségadás kötelező” jelzőtábla ellenére nem adta meg az elsőbbséget a védett úton érkező gépjárműnek, és összeütköztek. A rendőrség közleménye szerint a baleset során személyi sérülés nem történt.

Tovább olvasom

Két fiatal vasat lopott Tiszaburán

Bejelentést tett egy tiszaburai lakos a Karcagi Rendőrkapitányságra 2022. április 1-én arról, hogy az elmúlt napon ingatlana melléképületből vashordót, vesszőkosarat, magasnyomású mosót, és 5 kg hasított fát tulajdonítottak el. A helyszínelők éppen szemlét tartottak a bejelentőnél, mikor a ház mögötti udvaron megláttak két fiatalt amint, épp egy vashordót gurítottak. A sértett kétséget kizáróan felismerte, hogy az a tőle ellopott hordó. A szomszédos ingatlannál tartott kutatás során előkerült a vesszőkosár és a magasnyomású mosó is, amiről a két fiatal nem tudta, hogy mi az, ezért szétverték. A két fiút gyanúsítottként kihallgatták…

Tovább olvasom

Tiltott horgászat miatt vittek be két tiszaburai férfit

A Tiszai Vízirendészeti Rendőrkapitányság orvhalászat vétség elkövetése miatt folytat eljárást – derül ki a rendőrség honlapjáról. A rendelkezésre álló adatok szerint két tiszaburai lakos 2021. december 10-én 18 óra és 21 óra közötti időben Kisköre külterületén, a Tisza folyónál tiltott módon, gereblyézéssel fogott ki különböző fajtájú halakat. A folyó ezen szakasza úgynevezett kíméleti terület, ahol az év teljes időszakában tiltott mindennemű horgászati tevékenység. A férfiak rendelkeztek érvényes állami és területi engedéllyel, amiben benne van, hogy a horgász megismerte és betartja a helyi horgászrendet. A vízirendőrök cselekményük közben tetten érték a…

Tovább olvasom

Kábítószer-kereskedő tiszaburai páron ütött rajta a rendőrség

A karcagi rendőrök őrizetbe vettek egy tiszaburai párt és kezdeményezték letartóztatásukat – olvasható a police.hu-n. A karcagi rendőrök a TISZA MEKTO közreműködésével 2021. október 29-én előállítottak egy tiszaburai párt, akik a megalapozott gyanú szerint az elmúlt években több személynek kábítószert értékesítettek. Összehangolt akció keretében a rendőrök azután fogták el a dílereket, miután alig félóra alatt öt olyan személyt állítottak elő és hallgattak ki, akik a párnál kábítószer gyanús anyagot vásároltak. A nyomozók lefoglaltak több csomag, adagokra porciózott kábítószergyanús anyagot, több mint százezer forintot, gépkocsit, ékszereket, és elektronikai eszközöket. A rendőrök gyanúsítottként…

Tovább olvasom

Nem aprózta el a tiszaburai férfi: több családi házba és boltba is betört

Ismeretlen személy ment be egy tiszaburai ingatlanba 2021. július 28-án a délelőtti órákban, és onnan paradicsomot, szeletelt kenyeret, egy doboz margarint és üdítőt tulajdonított el – írja a police.hu. A sértett bejelentést tett a rendőrségre és elmondta, hogy csak rövid ideig távoztak el családjával az otthonukból, és amikor visszaértek, akkor tapasztalták, hogy a reggelire való hiányzik a konyhából. A rendőrök helyszíni szemlét tartottak, adatokat gyűjtöttek, tanúkat hallgattak ki és vizsgálták a bűncselekmény sorozatba illeszthetőségét is. A tapasztalt nyomozók nem tévedtek, hiszen Tiszaburán több magánszemély családi házába illetve két élelmiszerboltba is…

Tovább olvasom