Putyin besorozza a kettős állampolgárokat is

Vlagyimir Putyin elnök hétfőn rendeletben tette lehetővé a kettős állampolgárok besorozását – írja a Moscow Times hírportálra hivatkozva a HVG. A rendelet a külföldön élő oroszokra és a hontalanokra, azaz az állampolgársággal nem rendelkezőkre is vonatkozik. A változások két héttel azután következtek be, hogy Putyin bejelentette a 300 ezer újonc bevonulásával végződő részleges mozgósítás lezárását. A lap szerint sokan továbbra is tartanak egy esetleges második mozgósítási hullámtól, amennyiben az orosz csapatok további veszteségeket szenvednének el Ukrajnában. Szeptember végén Putyin rendeletben könnyítette meg a külföldiek számára az orosz állampolgárság megszerzését, ha belépnek a hadseregbe.…

Tovább olvasom

Hadiállapotot hirdetett az elcsatolt ukrán megyékben Putyin

Az orosz elnök a biztonsági tanács ülése után jelentette be, hogy hadiállapot vezet be Donyeck, Luhanszk, Herszon és Zsaporizzsja megyékben, amelyeket Oroszország egy álnépszavazást követően önkényesen elcsatolt Ukrajántól. Ezzel a Kreml, és az orosz hatóságok által kinevezett hivatalnokok szigorúbban ellenőrizhetnek mindent a térségben. Putyin közölte, hogy a négy régió Moszkva által kinevezett vezetői különleges biztonsági hatásköröket kapnak. A bejelentést akkor tette a biztonsági tanács élőben közvetített ülésén, amikor Moszkva éppen evakuálni készül 60 ezer civilet Herszonból, a város visszafoglalására irányuló várható ukrán lépés előtt. A lépés előzménye ugyanis, hogy az ukrán csapatok…

Tovább olvasom

Zelenszkij: Putyin nem marad életben, ha atomhoz nyúl

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök videoösszeköttetés útján felszólalt az ausztráliai Sydney-ben lévő Lowy Intézetben. Az Ukrajinszka Pavda beszámolója szerint a beszélgetés közben Zelenszkij kijelentette, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök nem marad életben, ha atomfegyvert vet be az ukrajnai háborúban. „(Putyin) tisztában van azzal, hogy atomfegyver bevetése után már nem tudja úgymond megmenteni az életét, én ebben biztos vagyok” – fogalmazott az ukrán elnök. Kérdésesnek nevezte, hogy Putyin kellőképpen az irányítása alatt tartja-e az orosz hadműveleteket ahhoz, hogy taktikai nukleáris csapást indíthasson. Hangsúlyozta, hogy szerinte a világ „soha nem bocsátja meg sem Putyinnak, sem…

Tovább olvasom

Zelenszkij kizárta, hogy Oroszországgal tárgyaljanak a békéről, amíg Putyin van hatalmon

Rendeletet adott ki az ukrán elnök arról, hogy mindaddig lehetetlen tárgyalni Oroszországgal, amíg Vlagyimir Putyin az elnöke. Volodimir Zelenszkij korábban többször figyelmeztette a Kremlt, hogy Ukrajna újabb területeinek annektálása esetén végképp lehetetlenné válnak a tárgyalások – számolt be a hírről itthon a HVG. Zelenszkij lépése nyomán Dmitrij Peszkov orosz elnöki szóvivő azt közölte: Oroszország megvárja, hogy a jelenlegi ukrán elnök álláspontja megváltozzon vagy a következő ukrán elnök más állásponton legyen a Moszkvával folytatott tárgyalások ügyében. Arról is rendelkezett az ukrán elnök, hogy tovább kell erősíteni országa védelmi képességeit. Ő, Ruszlan…

Tovább olvasom

Amióta Putyin elrendelte a mozgósítást, sorra gyújtják fel a toborzóirodákat

Úgy tűnik, nagyon sok orosz sem ért egyet azzal, hogy őket, vagy gyermekeiket felesleges mészárszékbe küldik. Oroszország Ukrajna elleni háborújának első fél évében összesen húsz hadbiztossági irodát gyújtottak fel, de amióta Putyin általános mozgósítást rendelt el, ami 300 ezer tartalékost érint, a hasonló esetek száma gyorsan nőni kezdett – írja a Meduza. Szeptember 21-én, a bejelentés napján rögtön felgyújtottak egy szentpétervári és egy Nyizsnyij Novgorod-i irodát; utóbbit állítólag egy első emeleti ablakon behajított Molotov-koktéllal. Másnap két újabb városban volt gyújtogatás; az egyik következtében a toljattii iroda porig égett. A portál összesen…

Tovább olvasom

Megint? Jelentős magasságból lezuhanva vesztette életét egy újabb fontos orosz rektor

Nem lehet nem észrevenni, hogy az utóbbi hónapokban mennyire feltűnően megszaporodtak a rejtélyes balesetek, amelyek következtében fontos orosz emberek veszítik életüket. Meghalt Anatolij Gerascsenko, a Moszkvai Repülési Intézet korábbi rektora, az egyetem közölte, hogy bizottságot állítanak fel a baleset kivizsgálására – írja a Business Insider. A Moszkvai Repülési Intézet közleménye szerint a 72 éves férfi – aki 1977 óta dolgozott a keleti blokk egyik legfőbb mérnökképzőjén, 2007 és 2015 között ő volt a rektor, most pedig a rektor tanácsadójaként dolgozott – „balesetben” vesztette életét. Az orosz Izvesztyija úgy tudja, hogy Gerascsenko „jelentős…

Tovább olvasom

Részleges mozgósítást rendelt el Vlagyimir Putyin

Szerda reggeli beszédében az orosz elnök elmondta: egyelőre azoknak kapnak behívót, akik korábban is szolgáltak már. Részleges mozgósítást rendelt el Vlagyimir Putyin szerda reggeli beszédében – írja a HVG. Az elnök hangsúlyozta, hogy a mozgósítás csak részleges és csak a tartalékosokat érinti, tehát azok kapnak majd behívót, akik korábban is szolgáltak az orosz hadseregben. Az elején bejelentette, hogy az oroszok által megszállt herszoni, illetve zaporizzsjai területek, valamint a donyecki és a luhanszki kamuállamok felszabadultak a náci rezsim alól. Ezt követően pedig arról beszélt, hogy a nyugati országok a függetlenséget és a…

Tovább olvasom

Ugyanazt az állami kitüntetést kapta a szerbektől Orbán, amit korábban Putyin is

A magyar miniszterelnök pénteken Belgrádban vette át Aleksandar Vucic szerb elnöktől a Szerb Köztársaság Érdemrendje kitüntetést. Az elismerést biztatásnak tekinti azért, amit ezután fog tenni a magyar–szerb barátság érdekében – ezt mondta Orbán Viktoraz MTI tudósítása szerint. Az elismerés Szerbia legmagasabb állami kitüntetése, annak első osztályú változata díszes nyakba akasztható láncon függ. Ezt kapta meg Orbán is, de a kitüntetés Wikipédia szócikke szerint nem csak ő: a listán ott találjuk például Kirill moszkvai pátriárkát, valamint Vlagyimir Putyin orosz elnököt is – szúrta ki a HVG. Íme a kitüntetettek listája: 2022 –…

Tovább olvasom

Miért? Az Orbán-kormány a tőzsdei árnál kétmilliárdért drágábban vette a gázt Putyintól

Hogyan lehetséges az, hogy az elméletileg értünk dolgozó kormányunkról sokadszor derül ki tételesen, hogy valamit sokkal drágábban szereznek be, mint amennyiért megtehetnék? Emlékezhetünk a lélegeztetőgép-bizniszre is, most az orosz gázon keresett “valaki” kétmilliárdot, márpedig ez júniusban történt, a megszorítások bevezetésének küszöbén. Az irányadó tőzsdei értéknél júniusban is nyolc százalékkal drágábban kapta Putyintól a gázt Magyarország – számította ki a KSH külkereskedelmi adatbázisa alapján a Népszava. A lap megjegyzi, hogy a holland tőzsdei gázár azt mutatja, hogy annyiért meg lehet vásárolni a fűtőanyagot, vagyis a szabad piacról is olcsóbban jutnánk a fűtőanyaghoz, mint Oroszországból.…

Tovább olvasom

137 ezer új katonát akar Putyin, de legyenek önkéntesek, nem soroznak

Elrendelte az orosz fegyveres erők létszámának megnövelését Vlagyimir Putyin elnök. Az nem derült ki, hogy a hadseregnek milyen módszerrel kell előteremtenie a 137 ezer új katonát, de a Kreml hangsúlyozta, hogy továbbra is önkéntesek fognak harcolni Ukrajnában, sorozás nem lesz. Az orosz parlament alsóháza felszólította a nyugati államokat, hogy állítsák le az Ukrajnába irányuló fegyverszállítmányokat. A Duma indoklásában a zaporizzsjai atomerőmű védelmére is hivatkozik. Az üzemet csütörtökön ideiglenesen le kellett kapcsolni az áramhálózatról. Az Egyesült Államok felszólította Oroszországot, hogy vonja ki csapatait az erőmű területéről. Szintén csütörtökön helyezték feltételes szabadlábra…

Tovább olvasom