Oroszország nem fogadja el az árplafont az olajára, teljesen beszüntetné a szállítást

Megosztás

Nem biztos, hogy a legjobb irányba indult el az Unió ezzel a kötelező árplafonnal, ugyanis arra a szállítónak is rá kell bólintania. Márpedig ha az oroszok azt mondják, hogy szó sem lehet róla, akkor megtehetik, hogy egyszerűen nem szállítanak Európának olajat. Valahol sejteni lehetett egy hasonló reakciót Putyinéktól.

Oroszország nem fogadja el a kőolajára vonatkozó árkorlátozást, és lehetséges válaszlépéseket elemzi – közölte a Kreml szombati kommentárjában. Oroszország korábban többször leszögezte, hogy egyáltalán nem fog olajat szállítani olyan országokba, amelyek bevezetik az árplafont.

Ezt az álláspontot Mihail Uljanov, Moszkva bécsi nemzetközi szervezetekhez delegált nagykövete szombaton a közösségi médiában is megerősítette. „Ettől az évtől kezdve Európa orosz olaj nélkül fog élni” – közölte.

Alekszandr Novak orosz miniszterelnök-helyettes vasárnap a Reuters jelentése szerint szintén azt fogalmazta meg: „Oroszország dolgozik azon a lehetőségen, hogy betiltsa a nyugati árkorlátozás alá eső olajszállításokat”.

Nem csak az oroszoknak nem tetszik az árplafon, Volodimir Zelenszkij ukrán elnök sem maximálisan elégedett az intézkedéssel: pénteken elégtelennek nevezte azt. (via Telex.hu)

Kapcsolódó cikkek