Alanyi jogon járjon a nagyobb összegű Bursa Hungarica, ezt javasolja a Szolnoki Többség

Mérje fel és fontolja meg a szolnoki közgyűlés, hogy több támogatást, azaz Bursa Hungaricát adjon ráadásul alanyi jogon a szolnoki egyetemistáknak. Ezt javasolja a Szolnoki Többség frakció. Berényi Gábor képviselő szerint a hátrányos helyzetűeknek eddig adott 10-15 ezer forint immár elinflálódott, ideje lenne megemelni ezt a keretet. Jelenleg 60-70 hallgató kapt ilyen támogatást, amit felül kellene vizsgálni, hiszen immáron jóval többe kerül az élet. A családoknak pedig jelentős többletterhet jelent csemetéjük egyetemi tanulmányainak finanszírozása. Szerinte a jogosultak körét is át kellene tekinteni. Erről már Tóth Áron bizottsági tag mondta el…

Tovább olvasom

Így könyörgött Soros-ösztöndíjért 31 évvel ezelőtt egy Szolnokon írt levéllel Orbán Viktor

Ez a hála. Igen, akkor még más idők jártak, 1988-ban Orbán Viktor mindent megtett, hogy Soros-ösztöndíjas lehessen. Akkor még mindent rendben talált, azóta főellenség lett az amerikai üzletember, aki annak idején őt is erősen segítette. Változnak az idők és a köpönyeg. A L’Express francia hetilap még 2018-ban megtalálta azt a motivációs levelet, amelyet 30 évvel ezelőtt Orbán Viktor írt Soros György alapítványának. A levélben Orbán Viktor ösztöndíjat kér, hogy politikai tanulmányokat folytathasson az Oxfordi Egyetemen. A Soros-ösztöndíjat megpályázó levélben Orbán azt írja, hogy a lengyel példán felbuzdulva a magyar civil mozgalmak magas szinten alkalmazták…

Tovább olvasom