Egy helyi lakos közlekedett személygépkocsival Mezőtúr belterületén, a Búza úton december 14-én a délelőtti órákban. A sofőr haladása során, a Rákóczi úti kereszteződéshez érkezett, azonban a részére kihelyezett „Elsőbbségadás kötelező!” közúti jelzőtábla ellenére behajtott az utcába, ahol egy érkező segédmotoros kerékpáros a személygépkocsi jobb első ajtajának ütközött. A baleset következtében a segédmotoros – az elsődleges orvosi vélemény szerint – nyolc napon belül gyógyuló sérülést szenvedett.
Tovább olvasomCímke: mezőtúr
Ágyúzással és fegyverropogással riogatott a fideszes képviselő
Rettenetesen siratták a fideszesek egy minap tartott mezőtúri lakossági fórumon a kialakult helyzetet, amiért persze ők nem érzik magukat felelősnek. Mindenért Brüsszel, a szankciók a hibásak, még véletlenül sem ők vagy az oroszok. Hajmeresztő kijelentések hangzottak el a fórumon, aminek kiemelt vendége Koncz Zsófia miniszterhelyettes, államtitkár volt. Örömmel köszöntötte a megjelenteket Herczeg Zsolt parlamenti képviselő a Mondjunk nemet a szankciónkra (tényleg így mondta!) című rendezvényen. Majd úgy folytatta, ha a baloldal álmai valóra váltak volna áprilisban, nem lehetett volna nyugodtan beszélgetni a lakossági fórumon. Szerinte fegyverropogás és ágyúzás lenne a városban,…
Tovább olvasomBörtönbe küldenék a 66 éves mezőtúri nőt, akit többszörös csalással (is) vádolnak
Nyolc év börtön várhat arra a 66 éves mezőtúri nőre, aki nála idősebb özvegyasszonyoktól csalta ki az ingatlanjaikat, vette el pénzüket, ékszereiket, és még a zsarolástól sem riadt vissza A Mezőtúri Járási Ügyészség jelentős kárt okozó, üzletszerűen elkövetett csalás bűntette, zsarolás, sikkasztás és lopás bűntette, valamint hamis magánokirat felhasználásának vétsége miatt emelt vádat azzal a 66 éves mezőtúri nővel szemben, aki Mezőtúron 2016 és 2019 között több idős, egyedülálló nőnek is a bizalmába férkőzött, és tőlük ingatlant csalt ki, vagy pénzt, ékszert, bútorokat lopott és sikkasztott el, de attól sem…
Tovább olvasomEgész héten drónoznak a rendőrök Mezőtúr térségében
A Jász-Nagykun-Szolnok megyei rendőrök a közlekedésbiztonság javítása érdekében koncentrált ellenőrzést végeznek november 15-20. között a Mezőtúri Rendőrkapitányság illetékességi területén. A közlekedésrendészeti ellenőrzést az elsőbbségi és az előzési szabályokat megsértők kiszűrése érdekében drón bevonásával végzik, ezen szabálysértések ugyanis, a vezető baleseti okok közé tartoznak. A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság kéri a járművezetőket, hogy minden esetben tartsák be a közlekedési szabályokat, az útkereszteződéseknél fokozott körültekintéssel és figyelemmel közlekedjenek! Csak akkor haladjanak be a kereszteződésbe, ha az elsőbbséget megadták, vagy megkapták! Továbbá az útra felfestett záróvonal, valamint közlekedési tábla tiltó jelzése ellenére ne kezdjenek…
Tovább olvasomÉlelmiszercsomagokat kapnak a mezőtúri rászorulók
Sajnos megyénkben is olyan mértékű a szegénység, hogy rengeteg embernek a puszta megélhetése is komoly veszélybe került, miután a Fidesz nyáron elindította választás utáni megszorítócsomagját. A legkomolyabb érvágás pedig az energiaárak elszabadítása volt, aminek negatív hatásaival igazán csak most kezdünk szembesülni a hidegebb hónapokban. Ezen próbálnak kicsit enyhíteni Mezőtúron. Karácsonyi támogatással segíti az önkormányzat a rászoruló helyieket. A támogatást a rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesülő családokhoz, az időskorúak járadékában, valamint az aktív korúak ellátásban részesülő személyekhez juttatják el. Ezúttal tartós élelmiszereket tartalmazó csomagokat adnak át a hátrányos helyzetűeknek – írta a Szoljon.hu
Tovább olvasomÁrokba borult egy autó Mezőtúr és Mezőhék között
Lesodródott az úttestről, majd árokba borult egy gépkocsi a Mezőtúrt és Mezőhéket összekötő út 26-os kilométerszelvényénél – számolt be a balesetről a Katasztrófavédelem honlapja. Mint írják, a mezőtúri hivatásos tűzoltók áramtalanították a járművet, amelyben csak a vezetője utazott. A balesethez a társhatóságok is kiérkeztek, a beavatkozást félpályás útlezárás mellett végzik.
Tovább olvasomGátlástalanul kiforgatta vagyonukból a sértetteket a mezőtúri asszony
A Mezőtúri Rendőrkapitányság büntetőeljárást folytatott egy mezőtúri asszony ellen, aki 2016. novemberétől, rendszeres haszonszerzésre törekedve követett el bűncselekményeket. A gyanúsított 2016. évben megismerkedett és bizalmi kapcsolatot alakított ki egy időskorú sértettel, aki egyedül lakott az ingatlanában A gyanúsított felajánlotta segítségét kisebb háztartási munkákban, gyógyszer felíratásban, kiváltásban. Az asszony később – kihasználva a sértett állapotát és magányosságát – tartási szerződés megkötésére bírta rá. Elhitette vele, hogy az ingatlan élete végéig az ő tulajdonában marad, ott fogja a gondozását biztosítani. A gyanúsított a szerződés tényleges tartalmáról azonban megtévesztette a szépkorút és eladásra…
Tovább olvasomLeoltották a kommentelők a fideszes képviselőt
Herczeg Zsolt mezőtúri fideszes parlamenti képviselő egy posztja kapcsán alaposan belefutott egy bogárfelhőbe. A újdonsült képviselő hatalmas fideszes elánnal nyomta a pedált, és tekert bele a muslicabolyba. Herczeg – az unásig ismert forma – szerint ők, a Fidesz, mindent megtesznek a magyar családokért, az otthonteremtésért. De ami ezután következett, az még Kövér Lászlót is meglepte volna. Ugyanis a kommentelők alaposan megküldték Herczeg urat, szembesítve a fideszes nagyotmondást a valósággal. Csemegézzünk! “Élelemre, rezsiköltségre, tüzelőre nincs pénz, egyre több családnál, idős nyugdíjasoknál elfogytak a tartalékok, nem hogy lakásfelújításra, lakásvásárlásra, lassan megélhetésre sem…
Tovább olvasomMezőtúron 14 gyorshajtót fogtak el egy nap alatt
A közlekedési rendőrök október 18-án koncentrált sebességellenőrzést végeztek Mezőtúr belterületén, a 46-os számú főúton. Az akció során a rendőrök 14 gyorshajtót rögzítettek, melyek közül 6 sofőrnek közigazgatási bírsággal kell számolni, valamint 8 esetben helyszíni bírságot alkalmaztak, írja a police.hu. Az egyenruhások természetesen nem hunytak szemet az egyéb szabálysértések felett sem és további 1 járművezetővel szemben az elsőbbség és az előzés szabályainak megsértése miatt intézkedtek. A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság felhívja a közlekedők figyelmét, hogy a sebességhatárokat minden esetben tartsák be, a közlekedés szabályinak megsértése súlyos és visszafordíthatatlan következményekkel járhat! A helyes…
Tovább olvasomEgy mezőtúri raktár teljes berendezése lángolt
Kigyulladt egy háromszáz négyzetméter alapterületű raktár kedd éjszaka Mezőtúr Dózsa György útján, tájékoztatott a megyei katasztrófavédelem. Az épület teljes belső berendezése lángolt, a tűzben a tetőszerkezet megrogyott. A mezőtúri, kunszentmártoni, szolnoki és szarvasi hivatásos tűzoltók több oldalról hét vízsugárral, magasból mentő segítségével avatkoztak be, közben pedig a raktár falazatát is megbontották, hogy jobban rálássanak a bent égő termékekre. A tűzoltók a hatékonyabb oltás érdekében füstelszívó ventilátort is telepítettek. A katasztrófavédelem az esettel összefüggésben tűzeseti helyszíni szemlét folytatott le.
Tovább olvasom