Friss kutatás: a maszkviselés a leghatékonyabb védekezés, 50%-kal is csökkentheti a fertőzés terjedését

Úgy tűnik, a kutatási eredmények kicsit sem támasztják alá, amit Orbán Viktor és a Fidesz-KDNP folyamatosan szajkózik, hogy az oltás az igazi védelem, a maszk nem. De. A maszkviselés a leghatékonyabb közegészségügyi intézkedés a Covid elleni küzdelemben – állítja az első olyan tanulmány, ami egy globális kutatás eredményei alapján készült. A maszkviselés a BMJ vezető orvosi szaklapban publikált felmérés tanúsága szerint 53% százalékkal csökkenti a betegség előfordulását. A tanulmány készítői – az ausztrál Monash Egyetem és a skóciai Edinburghi Egyetem kutatói – leszögezik, hogy a védőoltások biztonságosak és hatékonyak, és…

Tovább olvasom

MOK elnök: Ismét kötelezőnek kellene lennie a maszkviselésnek zárt térben

Kincses Gyula szerint minden zárt térben maszkot kellene viselni, és a legjobb az lenne, ha tömegrendezvényre, moziba és színházba is csak azok mehetnének, akik be vannak oltva – mondta el Kincses Gyula a Magyar Orvosi Kamara (MOK) elnöke az Mfor-nak adott interjúban.  Kincses Gyula nem tartja elégségesnek a bejelentett intézkedéseket, úgy érzi, hogy a kormány későn is kapott észbe. Jobb lett volna korábban. A világ összes kormányára jellemző, hogy a közhangulatot figyelve kivárnak, és akkor lépnek, amikor már akkora a baj, hogy a közvélemény is elvárja az intézkedést. Akkor viszont már rendszerint késő –…

Tovább olvasom

Itt vannak a maszkviseléssel és a kötelező oltással kapcsolatos szabályok részletei

Csütörtök este megjelentek a kormány járványügyi szigorításairól szóló kormányrendeletek a Magyar Közlönyben – írta meg a 444.hu. Ezeket röviden már Gulyás Gergely is ismertette a délelőtti Kormányinfón, a két legfontosabb bejelentés: November 1-jétől megint kötelező a maszkviselés a tömegközlekedési eszközökön, a pályaudvarokon és a megállóhelyeken; a munkáltatók előírhatják az oltás felvételét dolgozóiknak. A Közlönyből már az is kiderült, hogy aki a tömegközlekedési eszközön, a megállókban, a pályaudvarokon, az állomásokon a vezető vagy az alkalmazottak felszólítására sem viseli megfelelően a maszkot, az kizárható az utazásból és közérdekű üzem működésének megzavarása szabálysértés gyanúja miatt feljelenthető. A maszkviselés…

Tovább olvasom

Újra kötelező lesz a maszkviselés a tömegközlekedésen, a munkaadók előírhatják a kötelező oltást

Gulyás Gergely a csütörtöki Kormányinfón bejelentette a kormány járványügyi döntéseit – olvasható az Index.hu tudósításában. A miniszter szerint az előrejelzések sokfélék a járvánnyal kapcsolatban, de a negyedik hullámban a fertőzöttek száma ugrásszerűen nőni fog, a kórházban kezeltek száma kisebb mértékben, de szintén emelkedni fog, a helyzet intézkedéseket indokol. A következő döntések születtek: A közösségi közlekedési eszközökön november elsejétől kötelező a maszkviselés. A munkaadók szervezeteinek javaslatára a cégek és a vállalkozások jogot kapnak arra, hogy a munkavégzés feltételeként előírják a védőoltást az alkalmazottak számára, ha ezt szükségesnek látják. Az egészségügyi intézményekben látogatási…

Tovább olvasom

Egyelőre nem tervezi a kötelező maszkviselés újbóli bevezetését az EMMI

Nemrég Karácsony Gergely budapesti főpolgármester levélben fordult Pintér Sándorhoz, amelyben azt írta: a Fővárosi Önkormányzat kezdeményezi a kormánynál, hogy állítsák vissza a 2021. július 3. előtt hatályos szabályokat a maszkviseléssel kapcsolatban, vagy ha ezt nem érzi országosan szükségesnek, akkor a kormány adjon felhatalmazást a helyi önkormányzatok képviselőtestületeinek és a Fővárosi Önkormányzatnak, hogy a maszkviselési kötelezettséget helyi önkormányzati rendeletben írhassák elő. Most azt ATV Híradójával az EMMI azt közölte: a kormány és az Operatív törzs folyamatosan figyelemmel kíséri a járványügyi helyzetet, és ha szükséges további intézkedésekről dönt, egyelőre azonban nem látják indokoltnak a kötelező…

Tovább olvasom

Orbán: Mindenki vigyen magával még egy embert… csak most az oltásra

2002-ben ugyanezt a jelmondatot a választáskor adta ki, hogy több szavazót szerezzen a Fidesznek, most pedig a koronavírus elleni oltásra szeretné rávenni az eddig a vakcinákat elutasító magyarokat. A miniszterelnök azt is kijelentette, hogy a maszkviselés és az elkülönülés nem igazán hatásos az új variáns ellen, az oltás viszont igen. Valóban így lenne? Mindenki vegyen rá legalább egy, eddig be nem oltott embert a családjában, a munkahelyén arra, hogy kérje a koronavírus elleni védőoltást, ötszáz beoltottból ugyanis egy fertőződik meg és a betegség lefolyása nála is enyhébb, mint az oltatlanoknál…

Tovább olvasom

Több mint hétszázezres, zsúfolt tömeg nézte végig a tűzijátékot a fővárosban

A kormány rendkívül büszke a rengeteg látogatóra, de a negyedik hullám küszöbén biztosan ez volt a legjobb ötlet? A fogorvosi székbe csak védettségivel lehet beülni, itt azonban oltott-oltatlan maszk nélkül egymás hegyén hátán. Járványügyi szempontból ez így tökéletes? Az eddigi adatok szerint több mint 700 ezren nézték meg Budapesten a tűzijátékot, közölte Kovács Zoltán a nemzeti ünnep biztonságos lebonyolításáért felelős operatív törzs vezetője a Facebook-oldalán, írja az MTI. A pénteki programok ezzel egyébként biztonságosan véget is értek. Pénteken 22 óráig a rendőrség országosan 400 rendezvény lebonyolítását biztosította. Az ünnepi programok…

Tovább olvasom

Oltakozást és zárt térben való maszkhasználatát javasol a MOK a delta variáns miatt

Eddig szerencsénk volt a deltával, ne kockáztassunk! A koronavírus új, lényegesen fertőzőbb variánsa, a delta-variáns itt van közöttünk – hívja fel a figyelmet a Magyar Orvosi Kamara (MOK) közleményében, amelyet az Index.hu szemlézett. Mint írják, a járványügyi helyzet javulásával a szigorú szabályok lazítását a magyar lakosság jelentős része úgy értelmezte, hogy minden visszatérhet a régi, megszokott kerékvágásba. Korlátozás, ellenőrzés nélkül igénybe vehető tömött éttermek és bevásárlóközpontok, megnyitott strandok és szállodák, zsúfolt tömegközlekedési eszközök; a maszk pedig szinte mindenhonnan eltűnt, nyoma sincs a védekezésnek. “A környező országokban azonban ismét fellángolt a járvány, a…

Tovább olvasom

Keressük elő a maszkokat, mert Rusvai szerint rövidesen újra kötelező lesz a használatuk

“Hét helyszínen is emelkedést mutatott a koronavírus koncentrációja a szennyvízben, ami azt jelenti, hogy innentől kezdve folyamatos emelkedés várható” – fogalmazott a Magyar Hírlapnak Rusvai Miklós virológus. Rusvai szerint augusztustól fokozatos emelkedésre számíthatunk majd, meredeken azonban csak szeptembertől fognak emelkedni az esetszámok, mikor az iskolákba és munkahelyekre való visszatérés következtében megnő a közösségi találkozások száma – számolt be az atv.hu. A virológus elmondta, a bevásárlóközpontokban, tömegközlekedési eszközökön, illetve a zárt helyeken várhatóan nem sokára újra kötelező lesz a maszkviselés, amelyet az 5,5 millió beoltott elérése után töröltek el. A szakember szerint ezt a védettségi igazolvány visszavezetése,…

Tovább olvasom