Elmaradt a karcagi meglepetés a Videoton ellen

Bár a Karcagi SC az őszi győzelme után magabiztosan érkezett a Videoton otthonába, a vasárnapi meccsből ezúttal a fehérváriak jöttek ki jobban: a nagykunságiak kemény védekezéssel és egy kapufával is próbálkoztak, de végül 2–0-s vereséget szenvedtek, amivel a tabella hatodik helyét is át kellett adniuk a tavaszi menetelésben lévő házigazdáknak.

Tovább olvasom

Elszalasztotta az esélyt a Karcag, csak döntetlenre futotta, pedig 25 percig kettős emberelőnyben játszhattak

Az iksz jobb, mint a vereség, de majdnem fél órán keresztül kettős emberelőnyben játszhatott a Jász-Nagykun-Szolnok megyei együttes, miután a Szentlőrinctől két játékost is kiállított a játékvezető egy perc leforgása alatt. Ezek után nagy kár, hogy nem sikerült bevinni a győztes döfést.

Tovább olvasom

Bajnok és kupagyőztes futballista érkezik a Karcaghoz

Tapasztalt és eredményes játékossal bővült a másodosztályba először feljutó Karcagi SE kerete: a 34 éves Hidi Patrik csatlakozott az együtteshez. A rutinos középpályás karrierje során több magyar élvonalbeli sikert is elért, köztük bajnoki címet 2017-ben és Magyar Kupa-győzelmet 2020-ban a Budapest Honvéd színeiben.

Tovább olvasom