Megkérdezték a szolnoki polgármestert, ki a felelős a ligeti strand fejlesztésének elhúzódásáért

Ismét hallatta a hangját a szolnoki Agóra Szolnoki Közéleti Egyesület. A társaság legutóbb felszólította a polgármestert, vonja vissza a hálapénz elfogadásával vádolt szolnoki orvos díszpolgári címét. Most a tiszaligeti strand fejlesztésének elhúzódásával kapcsolatban tettek fel kényelmetlen kérdéseket. Szalay Ferenc polgármester eddig a hallgatás taktikáját választotta.

Tovább olvasom

LMP: Orbán fejezze be a tiktokozást

Bár az LMP a közelmúltban törvényjavaslatot nyújtott be, hogy tiltsák be a TikTok közösségi alkalmazás használatát az államigazgatási, valamint önkormányzati számítógépeken és telefonokon, amire a minisztériumok egységesen azt válaszolták Kanász-Nagy Máténak, a párt frakcióvezetőjének, hogy a kormány nem támogatja a cenzúrát, az LMP most Orbán Viktort is arra kéri, hogy fejezze be a TikTokon folytatott kommunikációs tevékenységét. Kanász-Nagy erről szombati sajtótájékoztatóján beszélt, ahol kifejtette, hogy véleménye szerint az alkalmazás használata adatvédelmi és kiberbiztonsági kockázatot rejt, ezért nem mindegy, hogy telepítve van-e minisztériumi vagy kormányzati eszközökre.  A frakcióvezető-helyettes hozzátette, hogy a TikTok tulajdonosi…

Tovább olvasom

LMP: Meg kell védeni Nyíregyházát a szennyező akkugyártól! 

A kormánnyal szemben az LMP – Magyarország Zöld Pártja kíváncsi a nyíregyháziak és környékén élők véleményére a tervezett akkumulátorgyárról, ezért csütörtökön 17 órára utcafórumra várnak mindenkit a Városalapító atyák szobrához, hogy mondják el véleményüket, melyeket az LMP eljuttat az illetékeseknek.

Tovább olvasom

LMP: Tisztázza a kormány az újabb debreceni akkuipari gyár hírét!

Vasárnap késő éjjel került nyilvánosságra az a hír, miszerint a kínai Ningbo Zhenyu Technology, mintegy 23 milliárd forintos beruházás értelmében újabb akkuipari gyárat létesít Debrecenben. Szijjártó Péter és kormánya már arra sem veszi a fáradságot, hogy a debrecenieket tájékoztassa arról, hogy ő, mint az akkugyarmatosításért felelős miniszter újabb ázsiai nagyvállalatnak árulta ki hazánkat, írja közleményében az LMP.A párt elvárja a kormánytól, hogy azonnal adjon részletes tájékoztatást arról, hogy miben egyezett meg Szijjártó Péter a kínai céggel. Magyarország Zöld Pártja szerint az lenne a legminimálisabb elvárás egy magát nemzetinek valló kormánnyal szemben, hogy először…

Tovább olvasom

LMP: Ideje lenne Orbán Viktornak felismernie, hogy az akkugyárak is multik

Orbán Viktor miniszterelnök péntek reggeli szokásos ráadióinterjújában elmondta, hogy vigyázni kell a multikkal, ugyanis azok árspekulánsként viselkednek, mert olyankor is emelik az árakat, amikor annak nincs oka, csak kihasználják, hogy magasak az energiaárak. Az LMP-Magyarország Zöld Pártja szerint a miniszterelnök szavait hallva van okunk az örömre, hiszen legalább az élelmiszert forgalmazó multik esetén ráébredt arra, hogy a szinte nulla forintot adózó nagyvállalatok nem a magyar embereket kívánják támogatni, hanem kizárólag saját profitérdeküket tartják szemük előtt. Ajánljuk a kormányfő figyelmébe ugyanezen a szemüvegen keresztül vizsgálni az akkugyárakat is, akik szintén multinacionális nagyvállalatokként érkeznek az általa…

Tovább olvasom

LMP: A kormány vizsgálja felül a „kiherélt” klímatörvényt!

Az LMP az ellenzék nevében felszólítja a kormányt a “kiherélt” klímatörvény őszi felülvizsgálatára – közölte Schmuck Erzsébet országgyűlési képviselő online sajtótájékoztatóján. Magyarország rendkívül kitett az éghajlatváltozás gyorsulásának, melynek hatásai negatívak a gazdaságra, az életminőségre és a természetre – mondta. A politikus példaként a tavalyi aszályos évet említette. Felhívta a figyelmet más időjárási jelenségekre is, ezek között a horvátországi tornádóra és a villámárvizekre, amelyek idén halálos áldozatot is követeltek. A változtatás szükségességének okai között említette, hogy a hőség Dél-Európában lassan az 50 fokot is elérheti, Magyarországon pedig a 40 fokot. Közölte:…

Tovább olvasom

Az LMP szerint a mellékvonalak bezárása teljesen rossz irány

Az LMP szerint a 2010 előtti kormányok legrosszabb időszakát idézi, hogy augusztustól 10 vasúti mellékvonalon szűnik meg a személyszállítás. A Fidesz ellenzékből még hevesen kritizálta a vonalbezárásokat, most mégis ugyanezt a politikát folytatja. Az LMP – Magyarország Zöld Pártja szerint a mellékvonalak bezárása helyett azok fejlesztésére lenne szükség: elsőként használt dízel motorvonatok beszerzésével lehetne pótolni a járműhiányt. Bakos Bernadett szerint mellékvonalak bezárása teljesen rossz irány. A MÁV által indokként felhozott jármű- és személyzethiány ugyan valóban igaz, de a drasztikus intézkedés által mindössze 5 BZ-motorvonatot lehet átcsoportosítani más vonalakra. A vonalbezárás…

Tovább olvasom

LMP: A befizetett adókból külföldi multikat támogat a kormány

Papp László elmondása szerint újabb 112 milliárd forinttal dobja meg a kormány az akkugyárak infrastruktúráját Debrecenben. A korábbi összegeket is beleszámítva, közel 500 milliárdos támogatások közé azért belecsempésztek 1-2, a debreceniek számára valóban fontos beruházást is, hogy elfedjék a nyilvánvalót, azonban ezek továbbra is eltörpülnek az akku-gyarmatosításra fordított pénzek mellett, írja közösségi oldalán Jármi Péter az LMP politikusa. Minden forint, amit az akkugyárakra költenek Kínának és egy-két NER-es havernak nyereséget termel, a helyieknek viszont veszteséget jelent. Veszteség, mert a befizetett adókból külföldi multikat támogatnak, akik elviszik a profitot az országból.…

Tovább olvasom