Csak most vett fel egy külföldi levélszavazót a nyilvántartásba az NVI

Pedig már januárban regisztrált, de értelemszerűen így szavazni sem tudott az áprilisi választáson. Több probléma is felmerült a választás előtt a külföldi levélszavazás kapcsán, de most egy egészen szürreális esetről számolt be egyik olvasója nyomán a 444.hu. Mint írják, Evelin Hollandiából szeretette volna levélben leadni a szavazatát. Ehhez a szükséges módon regisztrált is még januárban. Az NVI-től azonban csak négy hónappal később, május 13-án kapott értesítést arról, hogy felvették a választói névjegyzékbe és szavazhat. A levélcsomagot azóta sem kapta meg, így értelemszerűen szavazni sem tudott. Amikor még a választás előtt, április…

Tovább olvasom

Felülvizsgálati kérelmet nyújtott be a Kúriához a levélszavazatok miatt a Mi Hazánk

A Parlamentbe először bejutott párt nem akar belenyugodni az egyik mandátuma elvesztésébe. Bírósági felülvizsgálatra szóló kérelmet nyújtott be a Mi Hazánk Mozgalom a Nemzeti Választási Bizottsághoz a választás országos listás eredményét megállapító határozat ellen, amelyről a Kúria fog dönteni, írta meg a párt közlése alapján a Telex. A párt azt nehezményezi, hogy a szavazatszámlálás utolsó óráiban, körülbelül 99 százalékos feldolgozottságnál elvesztettek egy mandátumot, így 7 helyett csak 6 képviselőjük lesz az új parlamentben. Újabb, ezt firtató beadványukban többek közt a levélszavazatok újraszámolását kérték, „mivel az így érkező szavaztok egy része sérült volt, amit…

Tovább olvasom

Már 184 ezren leadták levélszavazatukat

A magyarországi lakcímmel nem rendelkező választópolgárok az országgyűlési képviselők választásán és a vele egy napon rendezett népszavazáson csak levélben szavazhatnak, és csak akkor, ha március 9-éig felvetették magukat a névjegyzékbe. Ezt több mint 456 ezren tették meg. Az NVI eljuttatta a választópolgároknak a szavazási levélcsomagokat; 46 ezren jelezték, hogy valamelyik külképviseleten akarják átvenni. Az NVI pénteki adatai szerint már csaknem 184 ezer levélszavazatot leadtak a választópolgárok: 33 600-at közvetlenül, levélben juttattak el az NVI-hez, több mint 150 ezret pedig a külképviseleteken adtak le. Az NVI hétfőtől ellenőrzi a beérkezett levélszavazatok…

Tovább olvasom

Kidobott levélszavazatokat találtak egy szemétlerakónál Erdélyben

Marosvásárhelynél találták meg őket, egy részüket el is égették. Sok lapon az ellenzéki listára húzták be az X-et. Kidobott levélszavazatokat találtak Marosvásárhely mellett a Jeddre vezető út mellett egy illegális szemétlerakónál szerdán – számolt be róla a HVG.hu. A lap helyszíni tudósítója elmondta: a köztemetővel szemben építkezési törmelék között bukkantak a szavazólapokra. Jónéhány elszórva van, illetve zsákokat is lehet látni, amelyek szintén levélszavazatokat tartalmazhatnak. Arról is beszámolt, hogy több lapon égésnyomok vannak, vagyis megpróbálhatták őket megsemmisíteni. A rendőrök nagy erőkkel jelentek meg a lerakónál, lezárták a helyszínt. Azt egyelőre nem tudni,…

Tovább olvasom

Egy hét alatt már 64 ezer levélszavazat érkezett

A magyarországi lakcímmel nem rendelkező választópolgárok a külképviseletek címére is feladhatják postán a levélszavazatukat, ebben az esetben a külképviseleti szavazás végéig kell megérkeznie a levélszavazatnak a külképviseletre. A Nemzeti Választási Iroda (NVI) szombati adatai szerint már 64 ezer levélszavazatot leadtak a választópolgárok – írja az MTI. A magyarországi lakcímmel nem rendelkező választópolgárok az országgyűlési képviselők választásán és a vele egy napon rendezett népszavazáson csak levélben szavazhatnak, és csak akkor, ha március 9-éig felvetették magukat a névjegyzékbe. Ezt több mint 456 ezren tették meg. Az NVI eljuttatta a választópolgároknak a szavazási…

Tovább olvasom

Gyakorlatilag elkezdődött a választás: mától lehet leadni a levélszavazatokat külföldön

A magyarországi lakcímmel nem rendelkező választópolgárok szombattól adhatják le a levélszavazatokat tartalmazó válaszborítékokat a külképviseleteken – írja az MTI. Hat külképviseleten hosszabbított nyitvatartás lesz. A külképviseleteken nem csak azok adhatják le a válaszborítékot, akik ott vették fel a szavazási levélcsomagot. A magyarországi lakcímmel nem rendelkező választópolgároknak március 9-éig kellett felvételüket kérniük a névjegyzékbe ahhoz, hogy levélben szavazhassanak az április 3-ai országgyűlési választáson és a vele egy napon rendezett népszavazáson, ezt 456 ezren tették meg. A levélben szavazók a regisztrációkor választhattak, miként akarják megkapni a többi között az országos listás szavazólapot…

Tovább olvasom