Mintegy harminc hektáron kapott lángra a száraz aljnövényzet szerda délután Kunmadaras határában. A tűz a nagy szélben gyorsan terjedt és közelben lévő tanyákat veszélyeztetett, valamint egy erdősávba és egy magaslesbe is belekapott. A tiszafüredi, karcagi, szeghalmi, püspökladányi és mezőkövesdi hivatásos tűzoltók a katasztrófavédelmi műveleti szolgálat irányítása mellett több oldalról, nyolc vízsugárral és kéziszerszámokkal avatkoztak be. Az oltás során több erőgép tárcsázta körbe a területet a tűzterjedés megakadályozása miatt, illetve az oltásban civilek és természetvédelmi őrök is részt vettek.
Tovább olvasomCímke: kunmadaras
Megújulnak a megye egyes útszakaszai
Mezőtúr és Szarvas között, a 4631-es úton egy több mint 1,7 kilométeres szakasz újul meg. Az 5+550 és 7+304 kilométerszelvények között zajló felújítás részeként a szakemberek gondoskodnak a meglévő burkolat profilmarásáról, az útszéleken történő talajstabilizációról, majd új stabilizációs réteg építéséről. Ezt követően a teljes felületen új aszfalt kötőréteg, kopóréteg és stabilizált padka épül, valamint lecserélik a KRESZ táblákat és tartós burkolati jeleket is festenek. A szoljon.hu oldalon olvasható tájékoztatás szerint a fejlesztés hetvenöt napot vesz igénybe. Emellett több mint 1,9 kilométeren újul meg az 3226-os jelű, Jászalsószentgyörgyöt Tiszasüllyel összekötő út 12+850 és 14+761 kilométerszelvények közötti…
Tovább olvasomÁrokba csapódott egy autós Kunmadarasnál
Egy helyi lakos közlekedett személygépkocsival Kunmadaras külterületén 2022. július 3-án a kora délutáni órákban – írta meg a rendőrség honlapja. A sofőr vezetése során elveszítette uralmát járműve irányítása felett, és a menetiránya szerinti jobb oldali útárokba csapódott. A baleset következtében a 20 éves férfi – az elsődleges orvosi vélemény szerint – könnyű sérülést szenvedett. A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén egyébként az elmúlt 24 órában két személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset jutott a rendőrség tudomására. Az elmúlt napon a megye rendőrei négy ittas járművezetővel szemben intézkedtek, továbbá négy személyt…
Tovább olvasomÚjra életeket mentett a szénmonoxid-jelző Kunmadarason
Egy négytagú család köszönheti az eszköznek az életét – írja a Jász-Nagykun-Szolnok megyei Katasztrófavédelem honlapja. Bejelzett a szén-monoxid érzékelő csütörtök éjszaka Kunmadarason, egy Lázár Vilmos utcai családi házban. Az ingatlanban az eset idején két felnőtt és két gyermek tartózkodott, ők azonnal szellőztettek és elhagyták az épületet, így nem esett bajuk. A karcagi hivatásos tűzoltók visszaállították a jelzéskor fennálló állapotokat, majd műszerükkel a fürdőszobai vízmelegítő közelében kimutatták a mérgező gáz koncentrációját, így értesítették a gázszolgáltató szakembereit. Mint a megyei Katasztrófavédelem rámutat: az eset is rávilágít arra, mennyire fontos, hogy az ingatlanokban…
Tovább olvasomErotikus videókat ígérve csalta ki levelezőpartnere bankkártyaadatait a kunmadarasi férfi
A Szolnoki Járási Ügyészség információs rendszer felhasználásával elkövetett csalás bűntette miatt emelt vádat egy 29 éves kunmadarasi férfi ellen – számolt be róla a news56.hu. A vádlott 2021 tavaszán egy internetes közösségi oldalon álprofilt használva, magát nőnek adta ki. Erotikus tartalmú levelezésbe kezdett egy mit sem sejtő férfivel, aki még a bankkártya adatait is megadta abban reménykedve, hogy a „hölgy” még több erotikus videót küld majd neki. Ehelyett azonban a sosem látott levelezőtárs alig egy nap alatt 162.000 forinttal rövidítette meg a sértettet. Az ügyészség azt indítványozta vádiratában, hogy a…
Tovább olvasomMegdőlt egy ház fala Kunmadarason
Sérülés szerencsére nem történt, de a ház lakhatatlanná vált. Megdőlt egy százhúsz négyzetméteres családi ház hátsó fala vasárnap délelőtt Kunmadarason, a Bajcsy-Zsilinszky utcában – számolt be róla a Jász-Nagykun-Szolnok megyei Katasztrófavédelem honlapja. Az ingatlan lakója az eset idején otthon tartózkodott, de nem sérült meg. A karcagi hivatásos tűzoltók a területet kordonszalaggal lezárták, illetve értesítették a helyi önkormányzat szakemberét. A ház lakhatatlanná vált, tulajdonosát az egyik ismerőse fogadta be. Fotó: Karcag HTP
Tovább olvasomÚtpadkán álló kocsinak ütközött egy sofőr Kunmadarasnál
A tiszaroffi gépjárművezető nyolc napon belül gyógyuló sérülést szenvedett a balesetben. Egy tiszaroffi lakos közlekedett személygépkocsival Kunmadaras lakott területén kívül 2022. április 16-án a délutáni órákban – számolt be róla a police.hu. A sofőr haladása során nem vette észre a műszaki okból, a menetirány szerinti jobb oldalon, részben az útpadkán álló személygépkocsit, és annak nekiütközött. A baleset következtében a tiszaroffi gépjárművezető – az elsődleges orvosi vélemény szerint – nyolc napon belül gyógyuló sérülést szenvedett.
Tovább olvasom220 kg vasat loptak el a kunmadarasi reptérről
Ismeretlen személyek tulajdonítottak el a kunmadarasi repülőtérről 220 kg, betontörmeléktől megtisztított vasat 2022. április 13-án 18 óra körül. Alig telt el fél óra a bűncselekmény elkövetésétől, amikor a kunmadarasi rendőr járőrök ellenőriztek egy személygépkocsit, amiben a sofőrön kívül hárman utaztak. A rendőrök megállapították, hogy a jármű 32 éves sofőrje vezetői engedéllyel nem rendelkezett, amelyről a gépjárműben utasként tartózkodó 34 éves tulajdonosnőnek is tudomása volt. Azt is megállapították az egyenruhások, hogy az asszonyt és egy 41 éves utast a Karcagi Rendőrkapitányság körözi. A járműben megtalálták és lefoglalták a rendőrök azt a…
Tovább olvasomKét ittas sofőrt is kiszűrtek a rendőrök egyetlen nap alatt megyénkben
Egy helyi lakos közlekedett személygépkocsival Pusztamonostor belterületén 2022. február 24-én 8 óra 5 perc körül, amikor a rendőrjárőr ellenőrizte – írja a police.hu összesítője. A vele szemben alkalmazott alkoholteszter pozitív értéket jelzett, ezért a rendőrök további mintavétel céljából előállították a Jászberényi Rendőrkapitányságra. A 43 éves nő vezetői engedélyét nem tartotta magánál. Szintén pozitív értéket mutatott az alkoholszonda egy 62 éves férfi esetében, akit Kunmadaras belterületén ellenőriztek a rendőrök 2022. február 24-én 15 óra körül. A rendőrök előállították a jogsértőt a Karcagi Rendőrkapitányságra, vezetői engedélyét a helyszínen elvették. A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei…
Tovább olvasomSzemélyautó és tehergépkocsi csattant Kunmadarason
A hírek szerint mindkét sofőr sérüléseket szenvedett. Egy helyi lakos közlekedett személygépkocsival Kunmadaras belterületén 2022. február 22-én 9 óra 10 perc körül – írja napi megyei összegzőjében a police.hu. Haladása során egy neki jobbra ívelő útkanyarulatban áthaladt a szemközti sávba és összeütközött az ott szabályosan, vele szemben közlekedő tehergépkocsival. A baleset következtében – az elsődleges orvosi vélemény alapján – mindkét gépkocsivezető 8 napon belül gyógyuló sérülést szenvedett. A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén egyébként az elmúlt 24 órában egy személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset jutott a rendőrség tudomására. A…
Tovább olvasom