Hét kunmadarasi házba tört be – elkapták

Megosztás

A rendelkezésre álló adatok alapján hét bűncselekményt követett el egy férfi az elmúlt időszakban Kunmadarason. A karcagi rendőrök kitartó munkája vetett véget a sorozatnak.

Bejelentés érkezett a rendőrségre 2022. augusztus 8-án, miszerint ismeretlen tettes egy kunmadarasi ingatlan ajtaját befeszítette, majd a házból hűtőszekrényt, televíziót, DVD lejátszót, mikrohullámú sütőt, gázpalackot, és egyéb értékeket vitt el.

A Kunmadarasi Rendőrőrs körzeti megbízottjai a bejelentést követően azonnal adatgyűjtést végeztek melynek eredményeként látókörükbe került egy 35 éves helyi férfi, akit 2022. augusztus 9-én elfogtak, és előállítottak a Karcagi Rendőrkapitányságra. A nyomozók a jogsértőt gyanúsítottként kihallgatták, majd megvizsgálták az elmúlt időszak bűncselekményeit és a rendelkezésre álló bizonyítékokat. Megállapították, hogy további bűncselekmények is az elfogott férfi számlájára írhatók, aki 2022. május és augusztus hónap között hét kunmadarasi ingatlanba vagy azok melléképületébe ment be és onnan különböző vagyontárgyakat, használati cikkeket, elektronikai és háztartási eszközöket tulajdonított el. A gyanú szerint a férfi két bűncselekményt társával, míg öt lopást egyedül követett el.

A rendőrök a gyanúsított kihallgatását követően öt helyszínen végeztek kutatást, melyek során a lopásokból származó vagyontárgyakat is lefoglaltak, majd a sértetteknek visszaszolgáltattak.

A Karcagi Rendőrkapitányság többrendbeli lopás vétség, és lopás bűntett megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást.

Kapcsolódó cikkek