Nagyobb méretű katonai konvoj közlekedésére kell számítaniuk az autósoknak július 2-án, csütörtökön a Jász-Nagykun-Szolnok és Heves megyei utakon. A Magyar Honvédség tájékoztatása szerint a haditechnikai eszközök átcsoportosítása miatt Szolnok és Eger között, valamint a visszavezető útvonalon ideiglenesen megváltozik a megszokott forgalmi rend.
Tovább olvasomCímke: konvoj
„Orbán Viktor rendelte el, hogy az ukrán aranykonvojra le kell csapni”
A rajtaütés időpontja is a kormányzat felől érkezett, az ügyre rálátó források szerint Orbán erőből akart válaszolni Kijevnek, mert úgy vélte, az ukránok direkt nem küldenek olajat a Barátság kőolajvezetéken keresztül, ezt a Telex osztotta meg, Magyar Péter pedig ennél durvábbat is mondott már az ügyről.
Tovább olvasomSzolnokról érkeztek katonai járművek a fővárosba
A Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) Hadtudományi és Honvédtisztképző Kara pénteken tartja nyílt napját a pályaválasztás előtt álló diákok számára, ami miatt katonai járművek és harcjárműveket szállító konvojok érkeztek Szolnokról Budapestre.
Tovább olvasom