Nem semmi: Szolnok egykori fideszes polgármestere keményen odaszólt a magyar kéziválogatottnak

Egészen pontosan Bodó Richárd nyilatkozata akasztotta ki Várhegyi Attilát. Élesen odaszólt az átlövő egyik nyilatkozata miatt. Sokakat ért arculcsapásként a magyar férfi kézilabda-válogatott Hollandia elleni Eb-veresége. A játékosok szánják-bánják, ami csütörtök este történt az MVM Dome első hivatalos meccsén. Szolnok egykori fideszes polgármestere, Várhegyi Attila ennél sokkal keményebb kritikákat fogalmazott meg, szúrta ki a Blikk. A vereség mellett Bodó Richárd nyilatkozata fájt neki a legjobban, ezt a Facebookon tette közzé. „Kikaptunk Hollandiától, mint soha az eddigi húsz mérkőzésen. Nem vártuk, de veszíteni lehet. 20 ezren szurkoltak a mieinknek a helyszínen. Erre a csapat ‘esze’,…

Tovább olvasom

A Fidesz régi-új kampányeszköze a totálisan eltorzított arányú képes illusztráció

Korábban is előfordult már olyan Orbán Viktor kormányzása idején, hogy a propaganda szempontjából “véletlenül” egészen eltolt és eltorzított arányban láthattunk emelkedéseket és csökkenéseket, például adókban, keresetekben, árakban. Most azonban nagyon ráerősítettek ezekre a véletlenekre… A kormányzati élelmiszerárstop, pontosabban élelmiszerárSTOP szükségességének illusztrációjaként adta ki péntek délután a Magyar Távirati Iroda az alábbi grafikont, amin első ránézésre az látszik, hogy a tej ára az egekbe szökött: egy ideig lent poroszkált, de aztán kilőtt az egekbe. A Telex.hu hívta fel a figyelmet a nem először megtörténő, furcsa torzításra. Hát nem volt már ideje egy…

Tovább olvasom

A 2018-as választások utáni EBESZ-ajánlásokból a kormány gyakorlatilag semmit nem valósított meg

Ezek az ajánlások a szabad és átlátható választások biztosításáért születtek meg, de a jelek szerint a Fidesz-kormány ilyen apró-cseprő ügyekkel nem törődik, sőt, többségében inkább visszalépés történt. Négy éve, a 2018-as választások kapcsán az EBESZ delegációvezetője, Douglas Wake súlyos egyenlőtlenségekre hívta fel a figyelmet sajtótájékoztatóján a kormányoldal és az ellenzék lehetőségeivel kapcsolatban – mire Gulyás Gergely úgy reagált, hogy a delegációvezető „túlterjeszkedett a hatáskörén”. Akkor többek között azt állapították meg, hogy a kormány és az ellenzék nem egyenlő feltételek mellett kampányolhatott, továbbnőtt a médiatúlsúly a kormányoldal számára, a közmédia nem volt pártatlan,…

Tovább olvasom

A kormány megígérte, de nem kártalanította az internetszolgáltatókat a digitális oktatásért

2020-ban arra kérték a szolgáltatókat, tegyék ingyenessé az internetes elérést a kötelező digitális oktatás (újbóli) bevezetése miatt és akkor még azt ígérték Orbánék, kártalanítják majd a cégeket a kieső bevételek miatt. Most már teljesen más kottából játszanak, szerintük mindenki áldozatot hozott a járványidőszak során, hozzanak a szolgáltatók is, nem fizetnek. Egy év elteltével sem kompenzálta az állam azokat az internetszolgáltatókat, amelyektől 2020 őszén azt kérték: tegyék ingyenessé az internetet a diákok számára, számolt be róla az ATV Híradója. Mint ismert, annak idején Orbán Viktor jelentette be az ingyenes internetet a digitális…

Tovább olvasom

Márki-Zay Péter szerint a Fidesz a választás elcsalására készül, itt a bizonyíték

Az ellenzék miniszterelnök-jelöltje szerint a kormánypárt minden legális és illegális dolgot bevet azért, hogy valahogy megőrizze a hatalmát – Márki-Zay erről posztolt közösségi oldalán: Miközben még támogatóink közt is akadnak, akik manipulált közvélemény-kutatásokon keseregnek, a Fidesz gőzerővel készül a választások elcsalására. Nemcsak a hazugságaik arcátlanabbak, mint valaha, nemcsak az államkincstárt ürítik ki, hanem egy most kiszivárgott hangfelvétel szerint az Országos Roma Önkormányzat Fideszhez húzó tagjainak szerződéseket kínáltak, és ezért “politikai és szakmai teljesítményt várnak”. Sztojka Attila kormánybiztos arra is ígéretet tett a cigány vezetőknek, hogy “még fog hozni lehetőségeket, ebben…

Tovább olvasom

Tizenöt év után mondott le a képviselő, mert nem viselte el tovább a Fidesz maffia-módszereit

A kistelepülés független képviselője, Zólyomi Péter kitálalt arról, milyen szinten szövi már be a nagypolitika a kistelepülések mindennapi életét. Azt is felfedte, mennyire nemnormális szinten “dörgölőzni kell” minden településvezetőnek a jelenlegi hatalomhoz, ha bármilyen támogatásra szeretnének szert tenni. Szerinte a tanácsrendszer is jóval kiszámíthatóbb volt ennél. Zólyomi lemondásának okát hosszasan meg is indokolja a Facebookon, és bár először annyival nyit, hogy már nem okozott neki annyi örömet ez a munka, mint korábban, végül egészen döbbenetes állításokat fogalmazott meg az önkormányzat működésével kapcsolatban. „Az utóbbi években egyre erősebben betette a lábát…

Tovább olvasom

Novák Katalin (2010): Hálás vagyok a sorsnak, hogy nem ápolónőként, vagy pedagógusként élünk röhejes jövedelemből

A politikusok véleménye időnként rendkívül érdekes fordulatot vesz. A minden bizonnyal hamarosan Áder Jánost váltó új köztársasági elnök véleménye 2010-ben még ez volt. Vajon most úgy érzi, hogy változott bármit is a kórházi ápolónők és a pedagógusok helyzete Magyarországon? Valószínűleg tudja a választ, de egy politikus csak úgy beszélhet, ahogy az érdekei diktálják. Ennek az ellenkezője “nem életszerű”, igaz? A 444.hu kicsit korábbra tekintett vissza, mint az utóbbi néhány év, 2010 októberében írta saját blogjában Novák Katalin a következőket: “„Németországban egy erdő szélén éltünk, csodálatos környezetben, más dolgom sem volt,…

Tovább olvasom

Az alig egy éve létrejött fideszes Facebook-reklámszervezet már félmilliárd forintot szórt el

Egyetlen célja van a Megafonnak, a kormánypárt megmondóembereinek posztjait hirdeti elképesztő intenzitással és sebességgel a legnagyobb közösségi oldalon. Bár kikérik maguknak, hogy ez nem közpénz (egy-két apró jogi ügyeskedés és máris nem közpénz, láttunk már ilyet néhányszor), amivel tolják a posztokat, a hivatalos adatok szerint immáron több, mint 500 milliót költöttek el Rákay Philip, Deák Dániel és társainak posztjaira. A bő egy éve létrejött Megafon központ annak idején azzal az önmeghatározással indult, hogy „profi Facebook-harcosokat” képeznek majd, akiknek segítenek a közösségi médiában elnyomott hangjuk felerősítésében – adta hírül a Telex.hu. Ebből…

Tovább olvasom

Orbán kinevezte az Atomenergia Hivatal új elnökét, szinte esélytelen lenne leváltani 2030 végéig

Folytatódik a Fidesz és Orbán Viktor stratégiájának végrehajtása, a saját emberek bebetonozása az igazán fontos kulcspozíciókba. A január 3-án megjelent Magyar Közlönyben szerepel a miniszterelnöki határozat, amely Kádár Andrea Beatrixot az Országos Atomenergia Hivatal főigazgatója helyett a szervezet elnökévé nevezi ki. A megbízatás január 1-vel hatályos, és kilenc évig tart. Ezzel lezárult egy újabb kormányzati hivatal kiszervezése a mindenkori kormány, vagyis a következő kormányok hatásköre alól, az OAH ugyanis mostantól önálló, a kormánytól független szabályozó szerv. A gyakorlatban ezt azt jelenti, hogy Orbán Viktor kinevezettjét, Kádár Andreát, a Miniszterelnökség és az ITM…

Tovább olvasom

Kállai Mária narancssárga rovatával büntetett az év utolsó hónapjában

Kállai Mária, Jász-Nagykun-Szolnok megye 1-es számú választókerületének kormánypárti parlamenti képviselője decemberben az eddigiekhez képest is jobban bekeményített a közösségi oldalán. Ez talán nem lep meg senkit, hiszen az idei választásokon is őt indítja a Fidesz-KDNP frakciója. Legutóbb Kállai Mária neve a Szolnokon zajló zavaros ügyek miatt merült fel, ugyanis a helyi cégek közül minimum megkérdőjelezhető mértékben nyertek a kormánypárthoz közel álló üzletemberek cégei a helyi beruházások során. Erről ugyan nem nagyon látni tisztázó információkat a politikus üzeneteiben, azonban narancssárga alapon közölt rövid posztjaiban rendszeresen bírálja az ellenzékieket. Hogy ezek mennyire…

Tovább olvasom