A megyeszékhelyen történt incidensben nyolc napon túl gyógyuló sérülést szenvedett az érintett. Egy helyi lakos közlekedett kerékpárral Szolnokon, a Pityó úton 2022. április 29-én 14 óra 50 perc körül. Haladása során kétkerekűjével az úttest kiemelt betonszegélyének ütközött és elesett – írja napi megyei összegzőjében a police.hu. A férfi a baleset következtében – az elsődleges orvosi vélemény szerint – nyolc napon túl gyógyuló sérülést szenvedett. Ugyancsak kerékpáros volt érintett abban a balesetben, ami Jászárokszálláson, a Posta közben történt 2022. április 29-én a délelőtti órákban. Egy helyi lakos kerékpározás közben rosszul lett…
Tovább olvasomCímke: baleset
Nincs életveszélyben a hétfőn lezuhant szolnoki ejtőernyős
Hétfő délután balesetet szenvedett Gál Szabolcs őrmester a Honvédség szolnoki ejtőernyős kiképzése közben: bár ernyője kinyílt, így is nagy sebességgel, közel 100 kilométer per órával érhetett földet. A zuhanástól eltörtek a bordái, több csigolyája, mindkét combja, valamint belső sérülései is keletkeztek, súlyos állapotban szállították a Honvédkórházba – írja az RTL.hu. Állapotáról nem adnak információt, de családja azt írta szerdán a közösségi médián, hogy az ejtőernyős lábát megműtötték és még egy gerincműtétje is hátra van, de az orvosok bíznak a teljes felépülésében, és nincs életveszélyben. Gál Szabolcs a Honvédség ejtőernyős válogatottjának tagja,…
Tovább olvasomSürgős véradásra van szükség a balesetet szenvedett szolnoki ejtőernyős számára!
Gál Szabolcs hétfőn szenvedett rendkívül súlyos ejtőernyős balesetet egy próbaugrás közben. Válságos állapotban fekszik kórházban, a megmentéséért küzdenek az orvosok. Ahogy arról már beszámoltunk, 100 kilométeres sebességgel csapódott földbe a világbajnok magyar ejtőernyős. A szolnoki ejtőernyős katonák a szokásos tavaszi ugrásgyakorlatot hajtották végre hétfő délután. A világbajnok Gál Szabolcs őrmester kezéből kicsúszhatott az ernyő kupolájának irányító zsinórja és közel 100 km/órával csapódott a földbe. Életveszélyes állapotban van, sok csontja eltört. A SzolnokTV felhívása szerint sürgős véradásra hívják a segíteni vágyókat, hogy megmenthessék Gál Szabolcs életét.
Tovább olvasomSzázzal csapódhatott a földbe Szolnoknál a világbajnok ejtőernyős
Óriási baleset érte Gál őrmestert ugrásgyakorlat közben. Élet és halál között van, kórházban küzdenek az életéért. A szokásos tavaszi ugrásgyakorlatot hajtották végre a szolnoki ejtőernyős katonák, amikor az egyik fiatal kiképzőt baleset érte, írta meg a Blikk. Helikopteres ugrásnál, a Magyar Honvédség 34. Bercsényi László Különleges Műveleti Zászlóaljának kiképzése közben érte baleset a katonát. A körülményeket részletesen egyelőre nem ismerjük, de azt tudni, hogy a világbajnok Gál Szabolcs őrmesternek kinyílt ugyan az ernyője, de vélhetően kicsúszott a kezéből az ernyő kupolájának irányító zsinórja. Most élet és halál között van, kórházban kezelik.…
Tovább olvasomBaleset: két autó csattant Szolnokon
A hétfői baleset során személyi sérülésről nem érkezett jelentés. Két személyautó ütközött össze Szolnokon, a Petőfi Sándor utcában. A város hivatásos tűzoltói áramtalanították a járműveket. Az érintett szakaszon egy ideig forgalmi akadályra kellett számítani – írja a Katasztrófavédelem. A Szoljon.hu pedig arról számolt be, hogy egy teherautó felnyitott platója szakított el egy elektromos vezetéket a minap Tószegen. A sajnálatos eset áramszünetet okozott a település több részén. Az ilyen és ehhez hasonló helyzetekkel kapcsolatban a szolgáltató is felhívta a figyelmet a megelőzés fontosságára.
Tovább olvasomElaludhatott a kisbusz sofőrje, baleset lett a vége
Egy túrkevei lakos közlekedett kisbusszal 2022. április 21-én 23 óra körül az M4-es autóúton, a 94. kilométerszelvényben, Abony irányából Szolnok felé – számolt be róla a police.hu. Haladása során a sofőr hátulról nekiütközött az előtte közlekedő autószállító pótkocsijának, ami az ütközéstől leszakadt, míg a vontató jármű a szalagkorlátnak ütközött. A kisbuszban utazók közül két személy megsérült. A baleset feltehetően azért következett be, mert a kisbusz sofőrje elaludt. A Szolnoki Rendőrkapitányság közúti baleset okozása vétség elkövetése miatt folytat eljárást.
Tovább olvasomUtánfutón szállított sportrepülő okozott balesetet a 4-es főúton
Kinyílt a sportrepülő szárnya és egy kamion szélvédőjébe csapódott Szolnoknál – írja a police.hu. Személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset történt Szolnok külterületén, a 4. számú főút 100. kilométerszelvényében 2022. április 22-én a délelőtti órákban. A rendőrség rendelkezésére álló adatok szerint egy személygépkocsi közlekedett a főúton, amely utánfutóján egy sportrepülőt szállított. A gép szárnya eddig tisztázatlan körülmények között kinyílt és a szemből jövő kamion szélvédőjének csapódott. A balesetben a kamion sofőrje – az elsődleges orvosi vélemény szerint – könnyű sérülést szenvedett. A 4. számú főút balesettel érintett szakaszán teljes útlezárás…
Tovább olvasomAutóbaleset Karcag közelében a 4-es úton
Sérülés miatt a mentők riasztására is szükség volt. Püspökladány és Karcag között történt baleset, egészen közel a megyehatárhoz – írja a Civishir.hu. Árokba hajtott egy személyautó április 21-én kora este Püspökladány és Karcag között, a 4-es számú főútvonal 173. kilométerszelvényében. A helyszínre a püspökladányi tűzoltókat riasztották, akik áramtalanították és átvizsgálták a járművet. A balesethez a mentők is kiérkeztek. (A borítókép illusztráció)
Tovább olvasomÚjjászületett: hihetetlen, ahogy egy nő beájult arccal előre az érkező vonat alá, ám karcolásokkal megúszta – videó
Elképesztően szerencsétlen és mégis végtelenül szerencsés balesetet szenvedett egy argentin hölgy. Drasztikus vérnyomás-zuhanás miatt eszméletét veszítve esett éppen az állomásra befutó vagonok alá, de valaki nagyon vigyázott rá odafent, mert gyakorlatilag semmi baja sem lett. Élve és egészségesen húzták ki, óriási szerencse. Az argentin főváros, Buenos Aires pályaudvarán durva, de szerencsére nem tragikus kimenetelű balesetet rögzített a biztonsági kamera: A New York Post azt írja, egy Candela nevű fiatal nő az éppen érkező vonat felé tartva hirtelen elveszti az eszméletét, amikor az állomásra beérkezett vonat. A szemtanúk láthatóan elborzadnak a történtekről.…
Tovább olvasomHázfalnak ütközött egy autó Jászladányban
A Petőfi Sándor utcában történt a baleset a megyei Katasztrófavédelem honlapján megjelent beszámoló szerint. Egy ház falának ütközött egy személyautó Jászladányban, a Petőfi Sándor utcában – írták kedd reggel rövid közleményben. A jászkiséri önkormányzati tűzoltók érkeztek ki a helyszínre, és megkezdték a műszaki mentési munkálatokat.
Tovább olvasom