Miközben Grófo szobrát felavatták többek között Kubatov Gábor fideszes pártigazgató jelenlétében a szolnoki Aba-Novák művelődési központban, szép csendben beadta felmondólevelét egy újabb tanár a szolnoki Versgehy Ferenc Gimnáziumban. Ugyanitt pár nappal ezelőtt már felmondott egy tanár. Felvetődik a kérdés: ki fog itt tanítani?
Tovább olvasomCímke: Bajnai Judit
A pedagógustüntetésen elhangzott Szalay Ferenc polgármester, de még Várhegyi Attila neve is
Újabb pedagógusmegmozdulást tartottak pénteken este Szolnokon. A több száz fős tömeg előtt beszélt Molnár Áron, azaz noÁr is. A felvezető szónok elöljáróban elmondta, hogy hiába voltak eddig is megmozdulások, meg sem hallják a hangjukat. Majd felolvasta a kilenc pontos követeléslistát, melyek között szerepelt az is, hogy hagyják abba a tanárok lejáratását, illetve legyen önálló oktatási minisztérium. A tömeg egyhangúlag egyetértett ezekkel. Majd színpadra lépett, mit lépett, ugrott Molnár Áron, azaz noÁr. aki kijelentette, a kialakult helyzetért egyetlen ember a felelős, aki nem más, mint Orbán Viktor. Lehet ujjal mutogatni Maruzsa Zoltánra és Pintér…
Tovább olvasom