Közel félmilliárdnyi uniós pénzből újul meg a szolnoki könyvtár, évekig tartanak a munkálatok

Több mint 440 millió forintnyi összeggel száll be az Európai Unió a Verseghy Ferenc Könyvtár fejlesztésébe, a projekt hatalmas változást hoz, az eredeti épületet teljesen lebontják és új kerül a helyére. Nagyjából három év, mire elkészül.

Tovább olvasom

Két “ősrégi” sportág is kimaradhat a 2028-as olimpia programjából

Korrupciós ügyek a sportági szövetségeknél, repülhet az olimpia programjából az ökölvívás és a súlyemelés is. A súlyemelés, az ökölvívás és az öttusa nem szerepel a 2028-as Los Angeles-i olimpia előzetes programjában, ugyanakkor bizonyos feltételek teljesülésével még bekerülhetnek, jelentette be Thomas Bach elnök a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) végrehajtó testületének háromnapos ülése után. Megemlítette azt is, hogy gördeszkában, sportmászásban és hullámlovaglásban (magyarul: szörf) biztosan rendeznek majd versenyeket a kaliforniai nagyvárosban is. A Nemzetközi Öttusa Szövetségnek (UIPM) a jövő év végéig kell véglegesítenie javaslatát az új formátumra, illetve addig kell megjelölnie, melyik…

Tovább olvasom