Augusztusban a teljes népesség körében hónapok óta először egy százalékpontot esett a Fidesz támogatottsága, 35-ről 34 százalékra – állapította meg a Republikon Intézet legfrissebb havi pártpreferencia-kutatása, amelyet elsőként a Telex közölt. Az adatok értelmében a Demokratikus Koalíció (DK) és a Jobbik 1-1 százalékot erősödtek a teljes népességben, a DK 12-ről 13 százalékra, a Jobbik pedig 11-ről 12 százalékra. A Momentum továbbra is 6 százalékon áll, az MSZP támogatottsága pedig 6 százalékról 5 százalékra esett. A Párbeszéd, az MKKP és a Mi Hazánk továbbra is 1 százalékon áll, az LMP pedig…
Tovább olvasomSzerző: Gáll Tódor
Eltűnt egy 15 éves szolnoki lány, a rendőrség segítséget kér
A szolnoki rendőrök a lakosság segítségét kérik. A Szolnoki Rendőrkapitányság 16010-157/606/2021. körözési számon eljárást folytat Bató Melinda Napsugár eltűnése ügyében. A 15 éves szolnoki lány 2021. augusztus 30-án 16 óra 15 perc körül otthonából ismeretlen helyre távozott, és azóta ismeretlen helyen tartózkodik. Az eltűnt személy kb. 150-155 cm magas, vékony testalkatú. Szeme sötétbarna színű, haja sötétbarna színű, hosszú. Eltűnésekor sötét színű farmernadrágot, piros topot és fehér sportcipőt viselt. Kérjük, hogy aki a képen látható Bató Melinda Napsugár tartózkodási helyéről információval rendelkezik, jelentkezzen személyesen a Szolnoki Rendőrkapitányságon vagy hívja a 06-56/501-600…
Tovább olvasomAz LMP többet fizetne a tanároknak, hogy csökkentse a hiányukat
A versenyképes fizetést tartja a tanárhiány megoldását jelentő eszköznek az LMP. Országszerte rengeteg tanár hiányzik az iskolákból, helyükre akkor lehetne jelentkezőket találni, ha a pedagógusok megkapnák a jól megérdemelt, versenyképes fizetést eredményező béremelésüket – mondta Hohn Krisztina, az ellenzéki párt országgyűlési képviselője kedden, a Facebookon közvetített sajtótájékoztatóján. A politikus aggasztónak nevezte, hogy a szülőknek annak ellenére sokba kerül gyerekeik beiskolázása, hogy a tankönyveket ingyen kapják a diákok. Hiába adott a kormány előrehozott családi pótlékot a tanévkezdés megkönnyítésére, a valódi segítséget az jelentette volna, ha a családok plusz egyhavi pótlékot kapnak…
Tovább olvasomVideó: Két percig győzködték a sofőrt, aki szemből hajtott fel az M4-esre
„Sajnos lassan szó szerint a mindennapok része, hogy egyes autósok a forgalommal szemben közlekednek a gyorsforgalmi utakon” – írta a Közút. „Most éppen hétfő délelőtt, az M4-es 60-as kilométerénél rögzítette a kameránk, ahogy egy autós lehajt az ott található pihenőbe, majd pár perccel később már a forgalommal szemben, a belső sávban halad. Szerencsére az egyik szabályosan közlekedő autós addig villogott neki, míg sikerült megállítania. Ezzel talán nagyobb baleseteket is megakadályozott, hála istennek a többi autós is résen volt, így nem lett baj. A felvételeken úgy tűnik, hogy a szabálytalanul haladó…
Tovább olvasomFeltörték Szél Bernadett kampányfőnökének autóját
Feltörték a kampányfőnöke autóját a hétfőre virradó éjszaka – adta hírül Szél Bernadett a Facebookon. A független országgyűlési képviselő közlése szerint a kocsi ablakát betörték, a benne talált szórólapokat szétszórták, a kampányzászlót pedig elvitték. „Biztos az ajánlóíveket keresték, de hiába – nem ott tartjuk” – írta. Az ügyben feljelentést tesznek, de Szél szerint „ez a dolog nem ennyi, és zavarbaejtően sok kérdés merül fel”. „Tényleg addig kell fokozni a gyűlöletet, hogy egy szélbernadettes zászló miatt feltörnek egy autót? Vagy valaki tudta, hogy a kampányfőnököm autója, és ennyire nem akarja, hogy…
Tovább olvasomSzijjártó Péter megegyezett az oroszokkal
Megállapodás született az Oroszországtól való újabb hosszú távú gázvásárlási megállapodás minden részletéről – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, miután hétfőn Szentpéterváron megbeszélést folytatott Alekszej Millerrel, a Gazprom igazgatótanácsának elnökével. „Minden kérdésben megállapodtunk, arra kezet fogtunk, így már csak a megállapodás szövegezése van hátra. Erre szeptemberben sor kerül, és szeptember végig a hosszú távú gázvásárlási szerződésünk aláírásra kerül” – mondta Szijjártó, hozzátéve, hogy hogy az új szerződés alapján már október 1-jétől megkezdődik a gázszállítás Magyarország irányába. Ez a megállapodás összesen 15 évre szól, és tíz év után van lehetőség…
Tovább olvasomElszámoltatást ígérnek Jakab Péterék
Elszámoltatást, a korrupcióval szembeni zéró toleranciát, csatlakozást az európai ügyészséghez valamint román mintára magyar korrupcióellenes ügyészség felállítását ígérte Jakab Péter, a Jobbik elnöke és Dorosz Dávid, a Párbeszéd elnökségi tagja pénteki, Dunakeszin tartott közös sajtótájékoztatóján. Jakab Péter kijelentette: 2022-től ez az ország nem lehet következmények nélküli ország. A valódi rendszerváltás az elszámoltatással kezdődik, ez lesz az új kormány hitelességpróbája. Szerinte Orbán Viktor miniszterelnök 2010 óta annyit tudott elérni, hogy a magyarok az unió második legszegényebb nemzete, „és a mi kormányunk a legkorruptabb”. Azoknak, akik azért szavaznak a Fideszre, mert szerintük…
Tovább olvasomAz EU-ból való kilépésre készül Orbán?
„Orbán huxitra készül.” Ez a véleménye egy volt európai parlamenti képviselőnek, aki 2009 és 2019 között a Brexitért küzdött Brüsszelben. Paul A. Nuttal a Vlagyimir Putyin orosz elnökhöz közel álló Rt.com oldalon fejtette ki a véleményét, amely szinte egyidőben jelent meg Szergej Lavrov külügyminiszter budapesti tárgyalásaival – írja a HVG. Ideje a huxitról beszélni – idézi a Magyar Nemzetet a Brexit híve, aki szerint, ha Orbán Viktor miniszterelnök nem a kilépésre készül, akkor nagyon is kockázatos játszmát folytat Brüsszellel szemben. A magyar kormánysajtó figyelmes brit olvasója utal arra, hogy a…
Tovább olvasomNem lesz kötelező maszkviselés az iskolákban
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma közleményt adott ki, ebből kiderül, hogy az alapvető egészségvédelmi szabályok fokozott betartására kéri az iskolákat. Mivel nincsenek érvényben szigorú korlátozások a mindennapokban sem, így az óvodákban és iskolákban sem írnak elő kötelező korlátozó intézkedéseket – írja az atv.hu. „Ugyanakkor továbbra is fontos, hogy a szülők tünetes gyermeket ne vigyenek közösségbe és a köznevelési intézmények fordítsanak fokozott figyelmet az alapvető egészségvédelmi szabályokra” – tájékoztatta levelében a köznevelési intézményeket az emberi erőforrások minisztere, Kásler Miklós. Mint az EMMI közleményéből kiderül, a pedagógusok döntő többsége be van oltva és…
Tovább olvasomA bizonytalan szavazók dönthetik el a 2022-es választást
A Republikon Alapítvány elnöke, Horn Gábor szerint az országgyűlési választás az utolsó pillanatokban fog eldőlni a bizonytalanok miatt. Hozzátette: a Fidesz márciusban mélyponton volt, azóta visszaerősödött a 2018-as szinthez. „Azt is látjuk, hogy az összefogás hozott az ellenzéknek. Körülbelül egy hasonló kiterjedésű, mennyiségű tábor áll egymással szemben. Ha ilyen kiélezett marad a verseny, akkor 2022-ben a bizonytalanok fogják eldönteni a választást” – jelentette ki az ATV Start! című műsorában. Megjegyezte, hogy a bizonytalanok az utolsó pillanatban döntenek. Szerinte nagyon nagy jelentősége lehetne egy Orbán Viktor és kihívója közötti vitának. Felelevenítette,…
Tovább olvasom