Karambol Szajolnál, egy embert feszítővágóval szabadítottak ki

Egy teherautó és egy személyautó karambolozott, eddig tisztázatlan körülmények között, a 4-es főúton, a szajoli kereszteződésnél hétfőn reggel 8 óra körül – írja a police.hu. A baleset következtében – a rendelkezésre álló orvosi vélemény szerint – egy ember könnyű sérülést szenvedett. A rendőrök a Szolnok irányába vezető oldalon, félpályás útlezárás mellett megkezdték a baleset helyszínelését. A megyei katasztrófavédelmi igazgatóság tájékoztatása szerint a szolnoki hivatásos tűzoltók egy embert feszítővágóval szabadítottak ki az autóból. A rendőrség azóta már közölte: a baleset helyszínelését befejezték, a főúton ismét zavartalan a közlekedés.

Tovább olvasom

A DK szurkálódik, Karácsony nem törődik vele

Dobrev Klára első fordulós győzelme után gyorsan eldurvult az ellenzéki előválasztás, és a DK nagy lendülettel támadt neki Karácsony Gergelynek – írja a 444.hu. A miniszterelnök-jelöltek versenyében másodikként Karácsony, harmadikként pedig Márki-Zay Péter jutott be a második fordulóba. A két jelölt jelenleg tárgyalásokat folytat, és esélyes, hogy a végén valamelyikük visszalép a másik javára. A várakozások szerint Márki-Zay Péter állhat be a főpolgármester mögé, és látványosan ezzel számol a DK is, péntek délelőtt már két politikus kóstolgatni kezdte Karácsonyt. Először Czeglédy Csaba, a DK Szombathelyen győztes jelöltje írt arról, hogy…

Tovább olvasom

Közel 2500 szavazatot vesztett Márki-Zay egy elcsúszott Excel-tábla miatt

Váratlanul eltűnt 2491 szavazat az előválasztás miniszterelnök-jelölti versenyében Márki-Zay Péter neve mellől – vette észre a hvg.hu. A csütörtök éjjel, fél egykor bejelentett, majd a honlapra is feltöltött eredmény szerint a Mindenki Magyarországa Mozgalom jelöltje még 125 944 szavazattal lett a harmadik Dobrev Klára és Karácsony Gergely mögött, ám az alig egy órával később az előválasztás hivatalos Facebook-oldalán az Országos Előválasztási Bizottsági (OEVB) határoztat alapján közzétett rangsorban már csak 123 453 voks szerepelt Márki-Zay neve mellett. A 2491 szavazatnyi különbség ugyan nem jelentős, mert Márki-Zay voksainak mindössze 0,2 százaléka, ám…

Tovább olvasom

Egy teherautónak és egy traktornak is nekiment egy autó Tiszaföldvár mellett

Egy teherautó pótkocsijának ütközött, majd egy traktornak is nekicsapódott egy személyautó a Tiszaföldvárt és Mezőhéket összekötő út 4-es kilométerszelvényénél – írja a hirpress.hu. A tiszaföldvári önkormányzati tűzoltók áramtalanítják a járműveket, amelyekben csak a vezetők utaztak. A balesethez a társhatóságok is kiérkeztek, az érintett útszakaszt teljesen lezárták a beavatkozás idejére.

Tovább olvasom

Nevetséges: A “közszolgálati” MTI közel 400 képet közölt a vadászati kiállításról, az előválasztásról egy szót sem

Különös, a közszolgálatisággal aligha összeegyeztethető az a fontossági sorrend, amelyet a Magyar Távirati Iroda alkalmaz a témái kiválasztásánál. Az ellenzéki előválasztásról például az elmúlt egy hónapban saját tudósítást jóformán egyáltalán nem közöltek. Az előválasztás kulcsszóra keresve ugyan az elmúlt 30 napból előjön 150 anyag a hírfolyamból, ám ezek túlnyomó többsége olyan, az Országos Sajtószolgálat által lehozott pártközlemény, amelyet az MTI kötelezően és szerkesztetlenül közöl, esetleg parlamenti vita, amelyben megemlítették az előválasztást, illetve olyan kormánypárti szereplők idézése, akik az ellenzéki pártokat pocskondiázzák. Arról sem számoltak be, amikor egy – gyaníthatóan –…

Tovább olvasom

22 kamiont küldtek át az új Tisza-hídon, hogy leteszteljék

Rendben lezajlott a próbaterhelés az M44 gyorsforgalmi út új Tiszaugi- hídjánál. Az adatok kiértékelése még néhány hetet igénybe vesz. A híd építése a végéhez közeledik, már csak a befejező munkálatok vannak hátra – írja a nif.hu. A 44. sz főútról is jól látható ekhós szekérre emlékeztető pilonjaival az M44 gyorsforgalmi út Tiszakürt – Lakitelek közötti szakaszának leglátványosabb műtárgya, az 556 méter hosszú új Tiszaugi-híd. A projekt a befejezéséhez közeledik. Ennek a fázisnak az egyik legfontosabb momentuma az épülő híd próbaterhelése, ahol a műtárgy használatba vétel előtti teherbírását ellenőrzik. A próbaterhelés…

Tovább olvasom

Gulyás csak focit néz, ezért nem tudja, hogy miért hallgatja el a köztévé az ellenzéki előválasztást

Bár csak újságírói kérdésekkel, Gulyás Gergelyből is sikerült kihúzni néhány mondatot a szerdai kormányinfón az előválasztáson a Telex azon kérdésére, hogy az évi 117 milliárd forintnyi közpénzből működő magyar közszolgálati média miért hallgatja agyon az akárhogy is nézzük, mégiscsak magyar politikatörténeti mérföldkőnek számító előválasztást, a Miniszterelnökséget vezető miniszter azt bírta mondani: nem nagyon néz tévét, legfeljebb fociközvetítést. Gulyás saját „jólinformáltságára” hivatkozva azt mondta: Karácsony Gergely lesz a baloldal jelöltje, egyébként nincs verseny, ennek a vége nem nyitott, hanem előre koreografált forgatókönyv szerint zajlik, aminek a végén Karácsony lesz a miniszterelnök-jelölt…

Tovább olvasom

A Párbeszéd politikusa szerint megütötte őt egy fideszes szavazó

Szabó Tímea, a Párbeszéd frakcióvezetője, Budapest 10. számú választókerületének képviselőjelöltje egy Facebook-posztban azt állítja, kedden délben megütötte őt egy fideszes szavazó a Széll Kálmán téren. „Ez a fideszes hölgy az imént megütött a Széll Kálmán téren, miután megkérdezte, hogy én hol voltam a zsidók deportálásánál. Ide vezet az Orbán-féle gyűlölködés, az aljas hergelés. Ez a nő most még csak megütött, holnap lehet, hogy durvábbat is tenne velünk. Vessünk ennek véget, és hozzunk végre békét az országba!”– írja posztjában Szabó, aki arról nem tett említést, hogy tervez-e feljelentést tenni az ügyben.…

Tovább olvasom

Gyász: elhunyt a Tiszaföldvár játékosa és edzője

“Gyászol a TISE család! Mély fájdalommal tudatjuk, hogy játékosunk és tartalék felnőtt csapatunk edzője Kiss Attila “Mogyi” tegnap este tragikus hirtelenséggel elhunyt. Őszinte részvétünk az egész családnak!” – írta közösségi oldalán a tiszaföldvári labdarúgó-klub. A 46 éves szakember 2020 óta dolgozott a Jász-Nagykun-Szolnok megyei együttes trénereként. Nyugodjon békében!

Tovább olvasom

Elkészült az elemzés, tényleg támadás érte az ellenzéki előválasztást – főleg Brazíliából és Kínából

Elkészült Frész Ferenc kiberbiztonsági szakértő vizsgálati eredménye az előválasztást érintő támadások kapcsán – közölte az aHang, az online előválasztási felület és az informatikai háttér biztosításáért felelős civil szervezet hétfőn. A civilek szerint a vizsgálat legfontosabb hozadéka, hogy kétséget kizáróan bizonyítja, támadássorozat valósult meg az előválasztást is kiszolgáló infrastruktúra ellen. Szerintük az is nyilvánvaló, hogy ezek a támadások a legfontosabb pillanatokra voltak időzítve – írja a HVG. Az elemzés szerint a rendszer a nem tervezett hálózati terhelés miatt nem tudott kiszolgálni. Támadási minták tapasztalhatóak a forgalomban, de ezek egyike sem hálózati…

Tovább olvasom