Szijjártó szerint az afrikaiak maradjanak Afrikában és erre megállapodást kell kötni

Az EU külügyminiszterei tanácskoznak hétfőn Brüsszelben. A megbeszélések egyik szünetében tartott sajtótájékoztatót Szijjártó Péter, ahová a szokásoknak megfelelően ezúttal is csak a kormánypárti sajtót hívták meg – írja a hvg.hu. Szijjártó az afrikai migránsveszélyre hívta fel a figyelmet annak kapcsán, hogy az EU februárban csúcstalálkozót tart az afrikai országok vezetőivel. Nem arra kell megállapodást kötni Afrikával, hogy az afrikaiak jöjjenek Európába, hanem arra, hogy az afrikaiak maradjanak Afrikában – mondta Szijjártó, aki hozzátette, hogy konkrétan az előkészítés utolsó fázisában lévő post-Cotonoui Megállapodásra gondol. Ez egy húsz éves stratégiai szerződés, amelyet…

Tovább olvasom

35 ittas sofőr, 9 elvett jogosítvány a JNSZ megyei rendőrök mérlege

A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai az elmúlt héten 5 eltiltás hatálya alatt álló gépjárművezetőt szűrtek ki a forgalomból, két esetben járművezetés az eltiltás hatálya alatt vétség, három esetben járművezetés az eltiltás hatálya alatt bűntett elkövetése miatt indult eljárás. Engedély nélküli vezetés miatt 3 gépjárművezető ellen indult szabálysértési eljárás. A közúti ellenőrzések során 35 személynél állapították meg, hogy alkohol fogyasztását követően járművet vezettek. A rendőrök 15 esetben büntetőeljárást rendeltek el, 6 alkalommal közigazgatási bírságot szabtak ki, míg 14 járművezetővel szemben szabálysértési eljárást kezdeményeztek. A vezetői engedély bevonására 9 esetben került sor.…

Tovább olvasom

Gyurcsány szerint Márki-Zay arra kérte, hogy ne kampányoljon, a miniszterelnök-jelölt szerint nem ez hangzott el

Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnöke arról írt a közösségi oldalán, hogy Márki-Zay Péter, az ellenzéki összefogás miniszterelnök-jelöltje arra kérte, hogy ő ne folytasson kampányt. Az ATV Híradója megkereste az ügyben Márki-Zayt, aki viszont mást mondott a témáról: „Nyilvánvalóan nem. Tehát nem pontos ez a beszámoló, természetesen hetekkel ezelőtt valóban beszéltünk Gyurcsány Ferenc elnök úrral, és én azt a javaslatot tettem, hogy ne a pártok vigyék ezt a kampányt, így Gyurcsány Ferencnek a személyes közreműködése ebben a kampányban is erre vonatkoztik. Én azt szeretném kérni a pártoktól, hogy ne pártos…

Tovább olvasom

Tiltott horgászat miatt vittek be két tiszaburai férfit

A Tiszai Vízirendészeti Rendőrkapitányság orvhalászat vétség elkövetése miatt folytat eljárást – derül ki a rendőrség honlapjáról. A rendelkezésre álló adatok szerint két tiszaburai lakos 2021. december 10-én 18 óra és 21 óra közötti időben Kisköre külterületén, a Tisza folyónál tiltott módon, gereblyézéssel fogott ki különböző fajtájú halakat. A folyó ezen szakasza úgynevezett kíméleti terület, ahol az év teljes időszakában tiltott mindennemű horgászati tevékenység. A férfiak rendelkeztek érvényes állami és területi engedéllyel, amiben benne van, hogy a horgász megismerte és betartja a helyi horgászrendet. A vízirendőrök cselekményük közben tetten érték a…

Tovább olvasom

Hamarosan elkészül a maszk, ami világít, ha viselője koronavírusos

Alaposan felgyorsíthatja a koronavírus-fertőzöttek azonosítását az az újfajta arcmaszk, amelyet a Kiotói Orvostudományi Egyetem (Kyoto Prefectual University of Medicine) szakértői készítettek. A védőeszközben egy speciális réteg található, ami a koronavírussal érintkezve, UV-fény hatására világítani kezd – írta erről a Futurism. A maszk azért is hasznos, mert az esetleges fertőzöttséget azonnal, külön tesztelés nélkül is megmutatja. Erre úgy képes, hogy a benne lévő rétegre UV-fényre érzékeny festéket, valamint strucctojásból kinyert antitesteket vittek. Ha a rétegre rákerül a vírus, illetve az az antitestekkel is találkozik, a fluoreszcens anyag miatt UV-fény alatt látszódni…

Tovább olvasom

Tizenkét év fegyházat kapott a karcagi és kisújszállási csonttörő rabló

A Szolnoki Törvényszék másodfokú ítéletével jogerősen lezárult annak a harmincas éveiben járó, büntetett előéletű férfinak a büntetőügye, aki tavaly nyáron, más bűncselekmények mellett, alig egy hónap leforgása alatt két rablást is elkövetett. Előbb 2020. májusában az egyik karcagi ház udvaráról vitt el egy segédmotoros kerékpárt, majd alaposan megverte a tulajdonost, aki utóbb nem volt hajlandó fizetni azért, hogy „kiváltsa”. Néhány héttel később, Kisújszálláson pedig az egyik utcán sétáló asszony kezéből tépte ki a táskát, olyan erővel, hogy a hölgy a földre zuhant és eltörte a karját – olvasható az ügyészség…

Tovább olvasom

Szijjártó azt hitte a Pegasust gyártó cégről, hogy a Nemzeti Sportról van szó

Szijjártó Pétert hallgatták meg a nemzetbiztonsági bizottság csütörtöki ülésén, ahol a Pegasus-ügyről is kérdezték a külügyminisztert. Az Információs Hivatal nem vásárolt a Pegasus szoftverből, nem üzemeltet és nem üzemeltetett ilyen szoftvert – jelentette ki Szijjártó. Amikor a Pegasus-ügy júliusi kirobbanása után először kérdezték a kémszoftver izraeli gyártójáról, az NSO-ról, állítása szerint azt se tuda, mi az. „Azt hittem a Nemzeti Sport Online-ról van szó. Furcsálltam is, hogy mi közünk van ehhez.” Megkérdezte a munkatársait, hogy a sportlap előfizetésével van-e probléma az Információs Hivatalban. De azt a választ kapta, hogy papír…

Tovább olvasom

Testvéreivel együtt eltűnt egy 6 éves szolnoki kislány

Testvéreivel tűnt el egy hatéves szolnoki kislány. A Szolnoki Rendőrkapitányság körözési eljárást folytat Farkas Mirella és a nővére, Balogh Jázmin, valamint a bátyja, Balogh Roland eltűnése ügyében. A kislány december 7-én 16 óra 20 perc körül távozott a gondozási helyéről a testvéreivel, azóta sem lehet tudni, hogy hol lehetnek. Farkas Mirella körülbelül 140 cm magas, telt testalkatú, kreol bőrű, szeme sötétbarna, fogazata ép, haja vállig érő sötétbarna színű. Eltűnésekor egy lila kabátot, színes, bojtos sapkát és fekete melegítőt viselt. Balogh Jázmin személyleírása: 170 cm magas, erős testalkatú, kreol bőrű, szeme…

Tovább olvasom

Márki-Zayék pereltek, elvehetik két fideszes képviselő mandátumát

Miután Márki-Zay Péter hódmezővásárhelyi polgármester arról beszélt, hogy az általa vezetett városnak 600-700 milliós azonnali segítségre lenne szüksége, a helyi Fidesz két önkormányzati képviselője, Cseri Tamás és Benkő Zsolt idén februári sajtótájékoztatóján azt közölte: a polgármester maga ismerte el, hogy csődbe vitte a várost és csődbiztos kinevezését szorgalmazta. A kormánypárt politikusai a helyzetből azt a következtetést vonták le, hogy az önkormányzattal szerződésben állók nem lehetnek biztosak abban, hogy a város kifizeti őket. A vádak miatt pereltek Márki-Zayék, amit az ő értelmezésük szerint meg is nyertek, erről a város önkormányzata számolt…

Tovább olvasom

Váratlan: Elszenvedte első hazai vereségét az Olajbányász

Magyar férfi NB1/A, alapszakasz, 9. forduló: Szolnoki Olajbányász – Sopron KC 73-76 (15-19, 24-19, 16-24, 18-14) Szolnok: Subotic 20/3, Cakarun 15, Pongó 9/9, Kovács 2, Pallai -. Csere: Badzim 16/6, Gilszki 4, Cummings 4, Rudner 3, Taiwo -, Zsíros -. Sopron: Montgomery 24, McGill 11/3, Myers 11, Ford 11, Sitku -. Csere: Takács 3/3, Diggs 12/9, Fazekas 2, Werner 2, Halász -. Az olajofficial.hu beszámolója: Gelvis Solano a meccs eredeti időpontjában a sérülése miatt nem volt az aktív keret tagja, az MKOSZ szabályozása pedig ezzel kapcsolatban világos: az a fél,…

Tovább olvasom