Egy karcagi lakos megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy 2021. június 6-án a délutáni órákban felmászott egy karcagi villanyoszlopra és a kezében lévő fejszével levert egy közterületi kamerát és a hozzátartozó antennát – írja a police.hu. Bejelentést követően a rendőrök adatokat gyűjtöttek és kamerafelvételeket elemeztek, így ismertté vált a feltételezett elkövető kiléte. A nyomozók a gyanúsított kihallgatáskor rongálás vétség elkövetésének megalapozott gyanúját rótták a 35 éves férfi terhére. Nem sok idő kellett azonban ahhoz, hogy a férfi bűnlajstroma további bűncselekményekkel bővüljön. A tettes 2021. május hónapban több karcagi lakóház előtti közterületen gyökerestől…
Tovább olvasomSzerző: Gáll Tódor
Már egy nátha is segíthet a koronavírus ellen
Egy közönséges nátha is segíthet abban, hogy ne fertőződjünk meg a koronavírussal – állítja egy, a Nature magazinban publikált tudományos kutatás, melyet az Egyesült Királyságban, 52 fő részvételével végeztek. A kis létszámú kutatásban a vizsgált személyek mindegyike ki volt téve a koronavírus fertőzésveszélyének otthonában – ennek ellenére mégis csak a résztvevők fele, 26 ember kapta el a vírust. Vérmintáik alapján közülük mindenkinek alacsonyabb volt a T-sejt (másnéven fehérvérsejt) száma, mint azoknak, akik nem kapták el a vírust, annak ellenére sem, hogy ugyanúgy ki voltak téve a veszélynek – olvasható a…
Tovább olvasomA világ leggazdagabb tíz embere megduplázta vagyonát a pandémia alatt
A világ legtehetősebb emberei csak még tehetősebbek lettek a koronavírus miatt, közben az emberiség 99 százaléka rosszabbul él, mint a járvány előtt – erre hívta fel a figyelmet az Oxfam brit jótékonysági szervezet. Az Oxfam szerint a legszegényebbek lecsúszása napi 21 ezer ember halálához járulhatott hozzá, a világkereskedelem és a turizmus visszaesése miatt pedig most 160 millióval többen élhetnek már szegénységben – írja a Euronews. „Nyilvánvaló egy olyan állapot, amely nem folytatódhat. Idén azt látjuk, hogy a milliárdosok az űrbe utaznak, miközben az emberek többsége szenved a világjárványtól. Tehát hogyan…
Tovább olvasomÚgy ment át jogi vizsgákon Rogán embere, hogy meg sem jelent – a Völner-ügy kulcsfigurája elintézte neki
Terjedelmes beszámolót közölt a 444.hu: a portál birtokába jutott a „Schadl-Völner ügy” 1734 oldalas nyomozati irata. Ezek alapján Schadl Györgyöt sokan keresték, hogy segítsen a jogi diplomájukhoz szükséges vizsgák letételében, ő pedig segített: végrehajtóknak, a végrehajtók hozzátartozóinak és olyam embernek, mint például Völner Pálnak vagy Rogán Antal kabinetfőnökének, Nagy Ádámnak. A leírásból kiderül, hogy gyakorlatilag egy telefonba került, hogy a vizsgákon meg sem jelenő, adott esetben arra be sem regisztráló, vagy ha éppen ténylegesen vizsgázó, de azt finoman szólva sem teljesítő delikvensek minden további nélkül megkapják, amit kellett. Az ügy…
Tovább olvasomKét év alatt kétmillióval lettek drágábbak a használtautók
Második éve csökken az új autók piaca: a 2020-as esztendő csaknem 19 százalékos visszaesést hozott a személyautóknál, ezt 2021-ben további 4,8%-os követte a DATAHOUSE adatai szerint. Igaz, már nem elsősorban a kereslet, hanem a rendszerváltás óta első ízben a kínálat hiánya fékezi a piacot – írja a hasznaltauto.hu közleménye. A márkák java azt mondja: ha tudnának több autót gyártani, vevőjük lenne rá. Az autót nem, vagy nem időben kapó vásárlók pedig ugyanúgy a használt autók piacán kötnek ki, mint azok, akik semmiképpen sem tudják megfizetni az új autókat, amelyek drágulását…
Tovább olvasom270-en haltak meg koronavírusban a hétvége alatt, 228 ember van lélegeztetőn
A beoltottak száma 6 319 434 fő, közülük 6 059 382 fő már a második, 3 417 089 fő pedig már a megerősítő harmadik oltását is felvette. Az elmúlt három napban 21 219 új fertőzöttet igazoltak, ezzel a járvány kezdete óta összesen 1 348 233 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma. Az elmúlt három napban elhunyt 270 többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 40 507 főre emelkedett. A gyógyultak száma folyamatosan nő, jelenleg 1 169 775 fő, az aktív fertőzöttek száma pedig 137 951 főre emelkedett. 2630 koronavírusos…
Tovább olvasomA Fidesz szerint beosztottal nem érdemes vitázni, ez a válasz arra, hogy Márki-Zay vitára hívta Orbánt
Az ellenzék miniszterelnök-jelöltje szeretné, ha megvitathatná Orbán Viktorral Magyarország jövőjét – a tapasztalatok alapján erre azért reális esély nincs. „Az emberek, legyenek kormánypárti szavazók vagy ellenzékiek, megérdemlik, hogy meghallgathassák azt, aki a következő négy évben Magyarország miniszterelnöke kíván lenni, ezért vitára hívom Orbán Viktort. Álljunk ki az emberek elé, mutassuk meg, milyen országot képzelünk el! Vitassuk meg, hogyan képzeljük a gazdaság, az egészségügy vagy a migráció jövőjét, hogy kiderüljön, ki mit tett valójában, és mit gondol közös otthonunkról, Magyarországról!” – írta közösségi oldalán Márki-Zay. „Orbán Viktor nem kerülheti el a…
Tovább olvasomSzolnokon élvezik a Várkonyi téri hódombot
Már a korábbi években is sikert aratott a szolnoki hóágyúzás, vagyis amikor mesterségesen „szánkózó helyet” alakítanak ki a városban. Ezt az elmúlt héten megismételték Szolnokon, igaz, az utóbbi napokra erre az igazi hó is rásegített – így néz ki most a szánkózó domb: A Szolnoki Városüzemeltetési Kft. azt jelentette be, hogy ma és holnap, vagyis január 14-15-én meghosszabbított nyitvatartással, este 22:00-ig várják a szánkózni vágyókat, a kínálatban forró csoki, forralt bor, meleg tea, üdítő és snack is szerepel.
Tovább olvasomVideó: a rendőrség drónt vetett be a szajoli kereszteződésnél
Jász-Nagykun-Szolnok megyében drónfelvétel is segíti a közlekedési szabálysértők kiszűrését, és ezáltal a balesetmegelőzési tevékenységet – számolt be a rendőrség honlapja. Leginkább a dinamikus jogsértések (előzés, záróvonal átlépés, tilos jelzésen való áthaladás) felderítését célzó eszközt 2022. január 12-én Szajolnál használták a rendőrök. A légifelvételek alapján a hét tilos jelzésen áthaladó gépjárművezetőt 50.000-50.000 forint közigazgatási bírsággal sújtottak, valamint 8-8 előéleti pontot állapítottak meg részükre.
Tovább olvasomVisszalépett az ellenzék egyik közös jelöltje
Egészségügyi okokre hivatkozva lépett vissza a jelöltségtől Horváth Roland Károly, a Bács-Kiskun megyei 5. sz. országgyűlési egyéni választókerületben rendezett előválasztás győztese – számolt be a Magyar Narancs. A visszalépést az ellenzéki pártok közös közleményben jelezték. Eszerint mivel a választási kampány miatt újabb előválasztás megrendezésére már nincs idő, úgy döntöttek, hogy egy helyben ismert és a térségben már polgármesterként is bizonyított DK-s politikust, Molnár Lászlót indítják a kiskunhalasi körzetben. Emlékeztetnek, hogy az említett körzetben a fideszes jelölt négy évvel ezelőtt 56 százalékkal nyert.
Tovább olvasom