Fekete-Győr András, a Momentum frakcióvezetője, hivatalos levelet küldött Kocsis Máténak, a Fidesz frakcióvezetőjének arról, hogy a Momentum milyen feltételek teljesülése mellett venne részt teljes mértékben a parlamenti munkában. „Önök az elmúlt 12 évet azzal töltötték, hogy kiüresítsék a magyar parlamentarizmust. Az Ön frakciójának köszönhető, hogy az ország ügyeiről szóló érdemi viták helyett mára nagyrészt Kövér László büntetéseiről és tehetetlen ellenzéki képviselők performanszairól szól az Országgyűlés munkája.” – kezdi levelében Fekete-Győr. A Momentum politikusa szerint nem csak a parlamenti munkát, hanem a választásokat is bemocskolta a Fidesz: „A parlament munkájának kiüresítésén…
Tovább olvasomSzerző: Gáll Tódor
Ennyire drágán érkezik az orosz gáz Magyarországra
Februárban köbméterenként 394 forint volt a Magyarországra érkező orosz földgáz átlagára, hatszor annyi, amennyiért az MVM a lakosságnak eladja azt – írja a G7 az Eurostat adataira alapozva. Magyarországra nem előre megszabott áron érkezik az orosz földgáz, hanem a tőzsdei jegyzéshez kötötten, úgy, hogy a fizetendő összeg egy-két hónap csúszással követi a piaci árakat. A teljes mennyiséget nem az MVM vette meg, mert más, piaci kereskedők is vehetnek orosz gázt, de azt nyugodtan lehet valószínűsíteni a pontos arányok ismerete nélkül is, hogy az állami szolgáltató az egyik legnagyobb vásárló –…
Tovább olvasomKifestette a magyar-török csatajelenetet Jászberényben
Egy 53 éves férfi megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy 2022. április 20-án a délutáni órákban a jászberényi Ferencesek terén elhelyezett, mészkő anyagú, magyar-török csatajelenetet ábrázoló emlékművet festékkel kiszínezte. A rendőrök az emlékmű közelében, egy padon ülve találtak rá a férfire, aki a kifestett csatajelentet nézte. A férfinél foganatosított ruházat-átvizsgálás alkalmával festékeket, ecseteket, ragasztót, filctollakat találtak az egyenruhások. A rajzeszközöket a nyomozók lefoglalták. A jogsértőt előállították a Jászberényi Rendőrkapitányságra, ahol rongálás bűntett elkövetése miatt gyanúsítottként kihallgatták. A terhelt nem tett vallomást, így a cselekmény motivációja sem ismert.
Tovább olvasomLétrát, ételt, italt, gázpalackot, edényeket loptak Karcagon
A Karcagi Rendőrkapitányság nyomozást folytat két helyi lakos ellen, akiket több rendbeli vagyon elleni bűncselekmény megvalósításával gyanúsítanak a nyomozók. A megalapozott gyanú szerint, az egyik férfi 2021. december 13. és 2022. április 19. között több karcagi magánszemély lakóházának portájára valamint egy szociális szolgáltató központ udvarára ment be és onnan különböző értéktárgyakat – többek között lombszívót, sövényvágót, alumínium létrát, edényeket, ételt és italt, gázpalackot, szerszámgépeket – tulajdonított el. 2021. április 14-én és április 19-én társa is akadt a bűncselekmények kivitelezéséhez. Ekkor három ingatlan udvarára mentek be és vittek mindent, ami mozdítható…
Tovább olvasomAz oroszok átadtak egy tervezetet az ukránoknak
Oroszország átadott Ukrajnának egy egyértelmű megfogalmazású megállapodástervezetet, és várja a választ – jelentette ki Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője szerdán az orosz állami propaganda egyik szócsöve, a RIA Novosztyi beszámolója alapján. Peszkov szerint a Kreml általá átadott dokumentumtervezet „teljesen világos, kidolgozott megfogalmazásokat tartalmaz”, az oroszok pedig most az ukránok válaszára várnak, „már az ukránoknál pattog a labda”. Peszkov nem részletezte, hogy pontosan mik ezek a „teljesen világos, kidolgozott megfogalmazások”. (hvg.hu) Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre! Most értékes nyereményeket is begyűjthet!
Tovább olvasom100 milliónál is többet fizet vissza Gattyán az államnak
Május elsejéig, az április 3-i választás eredményének jogerőre emelkedésétől számított 15. napig kell visszafizetniük a pártoknak a fel nem használt, illetve a listájuk vagy jelöltjük gyenge szereplése miatt visszajáró állami kampánytámogatást. A korteskedésre kölhető “ingyenpénz” idén kevesebb potyázót, kamupártot vonzott, mint 4 éve, részint azért, mert az igazán nagy pénzt az országos listát állító jelölő szervezetek kapják, az országos listaállítás feltételei pedig jelentősen szigorodtak – ez kényszerítette közös indulásra a hat ellenzéki pártot is – számolt be a HVG. A Fidesz-KDNP és a hatpárti ellenzéki összefogás a maximális összegre volt…
Tovább olvasomA háború miatt felpörög az erdőirtás és a környezetszennyezés is
A világ napraforgóolaj-exportjának két kulcsországa, Ukrajna és Oroszország háborúban áll egymással, aminek hatására az egyébként is magas árak tovább emelkedtek. Sok élelmiszeripari cég ezért újra a rendkívül környezetszennyező pálmaolajhoz fordul, csak ebben látja a fennmaradása zálogát. A környezetvédelmi problémák a gazdasági nehézségek közepette a háttérbe szorultak – írja a Euronews. A pálmaolaj az utóbbi években páriává vált, mert előállítása rendkívül környezetszennyező. A világ termelésének 85 százalékáért Malajzia és Indonézia felelős, ahol rengeteg esőerdőt vágtak ki, hogy helyet biztosítsanak az olajpálmáknak. Az Európai Parlament Környezetvédelmi, Közegészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Bizottságának öt évvel…
Tovább olvasomTöbb mint 11 milliárd forintot költött focira a közmédia
Még tavaly novemberben jelentette be a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA), hogy ők közvetíthetik a magyar labdarúgó-válogatott összes mérkőzését egészen 2028-ig, beleértve a Nemzetek Ligája és a világversenyek selejtezőmérkőzéseit, valamint a soron következő két Európa-bajnokság találkozóit is – olvasható a Media1-en. A Magyar Hang most átnézte a kapcsolódó szerződéseket, és kiderült, hogy mindez több mint 11 milliárd forintba került. Mint írták, a közvetítésekről három külön szerződés rendelkezik: Az egyikben Nemzetek Ligája 2022-es, 2024-es, 2026-os magyar érdekeltségű selejtezői, a döntőmérkőzések, továbbá a 2024-es és 2028-as Európa-bajnoki selejtezők, valamint a 2026-os világbajnokság…
Tovább olvasom„Az ellenzék lehetősége a Fidesz-modell”
Szorosabb eredményre számított Török Gábor, de az újabb kétharmadnál nagyobb meglepetés lett volna, ha az ellenzék győzni tud. A politológus a választás eredményének értékelése mellett kifejtette, Orbán Viktor kormányára nehéz évek várnak, a válságkezelésben pedig szükség lesz az olyan tapasztalt politikusokra, mint Lázár János és Navracsics Tibor, akik az idei választás nagy visszatérői. Szerinte az ellenzéknek a kilencvenes évek Fideszéről kellene példát vennie, ám ezt az utat jelenleg egyedül a kétfarkú kutyapárt követi. „A kutyapárt attitűdje jó, azt ugyanakkor nem tartom valószínűnek, hogy jelentősen megerősödjenek. A példa azonban fontos: és…
Tovább olvasomA brit miniszterelnök Afrikában telepítené le a menekülteket
Boris Johnson brit miniszterelnök egy sajtótájékoztatón bejelentette, hogy a migrációs problémák lehetséges megoldásaként a menedékkérők egy részét Ruandába telepítenék – számolt be a Reuters. Johnson csütörtökön a délkelet-angliai Kentben – ahol tavaly több ezer menekült kötött ki kis csónakokkal a partoknál – tartott beszédében ismertette a kezdeményezést. Priti Patel brit belügyminiszter eközben Ruandába utazott, ahol a ruandai külügyminiszterrel közös sajtótájékoztatón válaszolt a befogadóközponttal kapcsolatos kérdésekre. A sajtó képviselőit körbe is vezették a menekülteket elszállásolni hivatott, „Remény” névre hallgató vendégházban – írja a HVG. A kormány egyik minisztere elmondta, hogy a…
Tovább olvasom