Villanyoszlopnak, majd kerítésnek ütközött az ittas sofőr Öcsödön

Ráadásul jogosítványa sem volt a 18 éves fiatalnak. Egy ózdi lakos közlekedett személygépkocsival Öcsöd belterületén 2022. november 24-én 22 óra körül – írja a police.hu. A sofőr haladása során elveszítette uralmát járműve irányítása felett és egy villanyoszlopnak csapódott, majd egy kerítésbe ütközött. A baleset helyszínére érkező rendőrök megállapították, hogy a 18 éves fiatal vezetői engedéllyel nem rendelkezik továbbá a vele szemben alkalmazott alkoholszonda pozitív értéket mutatott. A járművezető a baleset következtében – az elsődleges orvosi vélemény szerint – 8 napon belül gyógyuló sérülést szenvedett. A Kunszentmártoni Rendőrkapitányság járművezetés ittas állapotban…

Tovább olvasom

Csótányok és 18 foknál is hidegebb termek várják a diákokat egy gimnáziumban

Egy diák apja szerint azt kérte az igazgatóság a gyerekektől, hogy vigyenek magukkal pokrócot az iskolába. Tizennyolc foknál hidegebb termekben, csótányok között kell tanulniuk a budapesti Jaschik Álmos Művészeti Szakgimnázium diákjainak, állítja az RTL pénteki riportjában egy odajáró diák apja. Az RTL Híradóban az iskolai diákjai által készített felvételeken látszik, hogy jól megtermett csótányok másznak az iskola folyosóján. Az apa a műsorban azt mondja: az iskolában néha a tizenhét fokot sem éri el a hőmérséklet, a tető beázik, az igazgatóság pedig azt kérte a gyerekektől, hogy vigyenek magukkal pokrócot. A riport szerint…

Tovább olvasom

Kutatás: Több százezer szavazót veszített a Fidesz, az ellenzék mégsem erősödött

Folyamatosan esik a Fidesz támogatottsága a májusi, csúcsot jelentő 46 százalékos mutató óta: a kormánypártot szeptemberben még 37 százalék támogatta, most 33 – többek között ez derül ki a Závecz Research Intézet november közepén, az ország felnőtt lakossága körében, személyes adatfelvételi módszerrel végzett közvélemény-kutatásából, amelyet a hvg.hu szemlézett. A Fidesztől május óta eltávolodó szavazók száma egymillió, de a kormánypárt a 2,7 milliós táborával így is kimagaslik a politikai mezőnyből. Az ellenzék tavasz óta nem sokat erősödött, a párt nélküliek csoportja viszont 20 százalékról 30-ra nőtt. A Demokratikus Koalíció támogatottsága valamelyest emelkedett: májusban…

Tovább olvasom

Zelenszkijhez utazik Novák Katalin

Volodimir Zelenszkijhez utazik Novák Katalin magyar köztársasági elnök – értesült az Index. A portál úgy tudja, hogy Novák vonattal megy Lengyelországba és onnan tovább Ukrajnába. A háború kitörése óta Novák az első húzóneve a magyar államnak, aki Ukrajnába látogat. A hvg megkeresésére a Sándor-palotától azt a tájékoztatást kapta a lap, hogy a köztársasági elnök programjairól a kellő időben tájékoztatják a nyilvánosságot. A hvg.hu információi szerint erre biztonsági megfontolások miatt várhatóan csak az utazást követően kerülhet sor.

Tovább olvasom

Egyelőre nem ugrott meg a munkanélküliség Magyarországon

Sőt, a foglalkoztatottak száma még nőtt is az egy évvel korábbi állapothoz képest. 2022 októberében 3,6 százalékos volt a munkanélküliségi ráta Magyarországon októberben, ami 176 ezer munkanélkülinek felel meg. A 15–74 év közötti foglalkoztatottak száma ezzel szemben 4 millió 705 ezer fő volt, 17 ezerrel több, mint egy éve – derül ki a KSH friss tájékoztatójából, amelyet a Telex szemlézett. A férfiaknál a foglalkoztatottsági ráta 79 százalék, a munkanélküliségi ráta 3,6 százalék. A nőknél a foglalkoztatottság 70,3 százalék, a munkanélküliség 3,5 százalék. Ezek az értékek érdemben nem változtak az utóbbi hónapokban, azaz…

Tovább olvasom

Megemelik a hittantanárok fizetését

Kiegészítő támogatást nyújt a kormány az egyházaknak, hogy ki tudják fizetni a hittantanárok béremelését. A rendelet szerint ez havonta fejenként 61 ezer forint támogatást jelent az állam részéről. Maga a béremelés januárban lép hatályba, szerepel is a költségvetési törvényben. A támogatás az állami és egyházi iskolákban tanító hit-és erkölcstantanárokra, illetve hittantanárokra is vonatkozik. Forrás: 444.hu

Tovább olvasom

Jövő héten sem szállít üzemanyagot a Mol a kisbenzinkutaknak

„Az ország biztonsága és energiabiztonsága érdekében optimalizálnunk kellett az ellátási stratégiánkat, és a november 28-án kezdődő héten nem tudunk dízelt és motorbenzint biztosítani Önöknek” – ez olvasható abban a levélben, amit a magyar vidéki családi tulajdonban lévő kisbenzinkutak üzemeltetői kaptak a Moltól, és amit a Független Benzinkutak Szövetsége küldött el a Telexnek. A Mol már a múlt héten sem szállított üzemanyagot a kis kutaknak, a döntés a Független Benzinkutak Szövetségének elnöke szerint lényegében azt jelenti, hogy Magyarországon bedőlt a biztonságos üzemanyag-ellátás. Szerinte a döntés miatt 400-500 benzinkút is kieshet a rendszerből, ami…

Tovább olvasom

Jakab beszólt Majkának: Én kiléptem a Jobbiktól, te viszont még mindig a TV2-t tolod

Nem csitul a szópárbaj az ózdi rapper és a korábbi pártelnök között. Már a sokadik körénél jár Majka és Jakab Péter szóváltása, amelyet a zenész már 3 millió megtekintés fölött járó új klipje váltott ki. A dalban utalás van az egykori Jobbik-elnök parizerezésére, ami miatt Jakab egy videóban már reagált a rappernek, többek között a Szijjártó Péterrel készült közös képet is kritizálva. Erre reagálva Majka azt írta, hogy másfél évvel ezelőtt találkozott Szijjártóval, amúgy soha nem részesült pluszjuttatásban emiatt, és elmondta neki, hogy a járvány miatt bajban van az iparág, amiben…

Tovább olvasom

Magyarországon 8-ból 1 autó kilométerórája hamis értéket mutat

Az európai országok használtautó-piacai mind hasonló problémákkal küzdenek. Ha csak a futásteljesítményt érintő csalásokra, az eltitkolt károkra vagy a bevallottnál régebbi járműparkra gondolunk – melyekből következik, hogy a vásárló nagyobb eséllyel jut rossz minőségű autóhoz – egyértelműen látszik, hogy a használt járművek piacán számos esetben okoz gondot az átláthatóság hiánya. Európa különböző részein azonban némileg eltérő a helyzet, ami leginkább a gazdasági körülményekkel és a regionális sajátosságokkal magyarázható. A járműtörténetek feltárásával foglalkozó carVertical platform kutatásából egyértelműen kimutatható, hogy melyek azok az országok, ahol jelenleg a legkockázatosabb használt gépkocsit vásárolni. Mennyire…

Tovább olvasom

200 millióval zsarolták Lajcsit azt ígérve, hogy kedvező ítéletet harcolnak ki számára

Hivatalos személyi jelleg színlelésével elkövetett befolyással üzérkedés bűntette miatt emelt vádat öt személy ellen a Központi Nyomozó Főügyészség – áll közleményükben. A vádirat szerint a bűnbanda tagjai 200 millió forintot kértek Galambos Lajostól, cserébe azt ígérték, elintézik, enyhe ítéletet szabjon ki rá a bíróság az akkor ellene folyó áram-, víz- és gázlopási ügyben. Az egyik feltételezett elkövető vállalkozó hivatalos személynek adta ki magát és a legfőbb ügyészre hivatkozott, mint akinek segítségével el tudják simítani a zenész ügyét. Galambost összekötötte egy ügyvéddel is, aki szerint őt kellett volna megbízni védőként az eljárásban. Ezek…

Tovább olvasom