Frissítés: Lakástűzben meghalt egy ember Kunmadarason Lakástűzben meghalt egy ember Kunmadarason a Frangepán Miklós utcában hétfőn reggel – közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője az MTI-vel. Mukics Dániel tájékoztatása szerint egy nyolcvan négyzetméteres családi ház húsz négyzetméteres nappalija teljes terjedelmében égett, és a födém is beszakadt. A tűzoltók fél órán át küzdöttek a lángokkal, és oltás közben egy holttestet találtak.Az épületből három gázpalackot is kihoztak, a helyszínen talált kutyát pedig az állatvédőkre bízták.A tűz keletkezésének körülményeit tűzvizsgálat tárja majd fel – áll a közleményben. Korábban: A tűzoltóknak sikerült megakadályozniuk a…
Tovább olvasomSzerző: Nagy László
Változékony idő és visszatérő fagyok az év utolsó hetében
A hét elején még többórás napsütés várható napközben, de kedden egy hidegfront érkezik helyenként megerősödő széllel, így szerdán hajnalban visszatérnek az éjszakai fagyok és a csúcshőmérséklet is csak 2 és 8 fok között várható. Ezt követen egy melegfront érkezik élénk széllökésekkel, és vasárnap már a hajnali mínusz 1, plusz 6 fokról 5 és 15 fok közé melegszik fel a levegő – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat MTI-hez eljuttatott országos, középtávú előrejelzéséből. Hétfőn, karácsony második napján a legtöbb helyen vékonyodik, szakadozik a felhőzet és több órára kisüt a nap. Nagyobb…
Tovább olvasomTíz embert temetett maga alá a lavina Ausztriában
A keresés vasárnap estig csak részben járt sikerrel. Tíz embert temetett maga alá egy lavina a liechtensteini és svájci határ közelében lévő, ausztriai Lech Zürs síparadicsomban – írja a HVG.hu. A mentés azonnal megkezdődött, de sikerről csak vasárnap estére volt hír: az Euronews szerint a 200 fős mentőalakult a tíz eltűntből nyolcat már megtalált, a maradék két síelőért pedig továbbra is mentőkutyákkal, helikopterrel és reflektorokkal kutatnak. Az osztrák sajtó szerint a lavinát az okozta, hogy a havazásokat hirtelen jött meleg váltotta, ami a gyors olvadás miatt hócsuszamlásokhoz vezetett. Frissítés: Hétfő reggelre…
Tovább olvasomSzovjet helikoptert próbáltak meg becsempészni hazánkba az ukrán határon
Egy Ka-26-os, szovjet gyártmányú helikoptert foglaltak le a határőrök az ukrán-magyar határon – számolt be róla a HVG. Az ukrán határőrség december 23-ai hivatalos közleménye szerint a légi járművet egy ukrán rendszámú teherautó platóján akarták Magyarországra csempészni. „Az átvizsgáláskor kiderült, hogy a helikopternek hamis papírjai voltak” – írták. A körülbelül 25 ezer dolláros járművet lefoglalták. A Ka-26-os típust 1985-ig gyártották, katonai célokra ritkán használták, inkább mezőgazdasági feladatokra, főleg permetezésre alkalmazzák. (A fotó csak illusztráció!)
Tovább olvasomKutatás: minél kisebb egy település, annál többen szavaznak a Fideszre
A helykeresés időszaka, a kétalternatívás korszak és a centrális erőtér évei – nagyjából így lehet felosztani az elmúlt, immáron több mint harminc év politikai ciklusait Magyarországon egy friss, a centrális erőtér kialakulását vizsgáló tanulmány szerint. A kilenc választás Magyarországon: A centrális erőtér alakulása című tanulmány a Tárki által kiadott Társadalmi Riport című kötetben jelent meg, s a Telex szemlézte a legfontosabb megállapításokat. Ezek közé tartozik, hogy a Fidesz és a NER stabil uralmát eredményező centrális erőteret az hozta létre, hogy 2006 és 2010 között közel egymillió szavazó jelent meg a szélsőjobb mögött,…
Tovább olvasomSe Istent, se embert nem ismerő globális liberalizmusról beszélt egy interjúban Ákos
Interjút adott a Mandinernek Kovács Ákos, amiben kifejtette nézeteit a világról, a közéletről, a háborúról és a karácsonyról is. A Kossuth-díjas énekes a háború kapcsán például kifejtette, hogy az ő koncertjein biztosan nem lesz ukrán zászló, és szerinte az ukrán politikusok arrogánsak és leplezetlenül gyűlölik a magyarokat. Azt azonban megjegyezte, hogy büszke Magyarországra, amiért háborús helyzetben ukrán menekültek százezrein segített. „Béke várhatóan akkor lesz, ha az amerikaiak úgy döntenek, hogy ez a húzás nem jött be, és leállítják a hadiszállításokat” – tette hozzá. Szóba került az ellenzék külföldről érkező kampánytámogatása is,…
Tovább olvasomÁrokba hajtott egy autó Tiszakürtnél
A 44-es főút Cserkeszőlő felé vezető szakaszán történt a baleset. Árokba hajtott egy személyautó a 44-es főút 41-es kilométere közelében, a Jász-Nagykun-Szolnok megyei Tiszakürt térségében, a Cserkeszőlő felé vezető szakaszon – számolt be róla a megyei Katasztrófavédelem honlapja. Mint írták, a műszaki mentést a kunszentmártoni hivatásos tűzoltók végezték. A helyszínre a mentők is kiérkeztek.
Tovább olvasomRaktárakban áll a 300 milliárdért megvásárolt 16 ezer lélegeztetőgép
Pedig korábban tervben volt az eladásuk. Eddig nagyjából 400 millió forintba került a tárolásuk. A járványok, háborúk és tömeges migráció évtizede előtt állunk, ezért szükség van a koronavírus-járvány idején 300 milliárd forintért beszerzett, és azóta is raktárban álló 16 ezer lélegeztetőgép jelentős részére – ezt válaszolta a Kormányzati Tájékoztatási Központ az RTL Híradó kérdésére. A Híradó riportjában emlékeztetnek, hogy a kormány közvetítőcégeken keresztül vásárolta 16 ezer lélegeztetőgépet, de eddig egyiket sem használták, és korábban megpróbálták el is adni őket, de végül csak ajándékként fogadott el több száz darabot Csehország, a Felvidék, Kárpátalja,…
Tovább olvasomSütőben felejtett ételek és adventi koszorú is okozott tüzet szenteste napján
Közel 200 hívás futott be a Katasztrófavédelemhez december 24-én. A tüzek következtében komolyabb emberi sérülés nem történt, két macska viszont elpusztult. December 24-én sem unatkoztak a tűzoltók: összesen 190 segélyhívás érkezett a katasztrófavédelemhez, ebből 129 esetben tűzoltói beavatkozásra volt szükség, közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság a 444.hu cikke szerint. Szombaton 32 tűzhöz riasztották a tűzoltókat, 24 épület gyulladt ki, 97 alkalommal műszaki mentést kellett végezniük. Négy helyen az adventi koszorú gyulladt meg – az egyik oltás közben egy tűzoltó is megsérült –, Csornán, a temetőben egy sírhely gyulladt ki a…
Tovább olvasomRogán Antal határozhatja meg, mely utak legyenek fizetősek itthon
A karácsonyra kiadott Magyar Közlöny egy másik rendelete pedig Nagy Mártonnak ad új jogköröket. A gyógyszeriparra kivetett extra adók mellett is szolgált érdekességekkel a karácsony napján megjelent Magyar Közlöny: a hvg.hu vette észre, hogy két kormánytag is fontos plusz feladatokat kap. Rogán Antal propagandaminiszter lesz például a kormány útdíjfizetési szolgáltatásért felelős tagja. Ez azt jelenti, hogy ő határozza majd meg, melyik utak lesznek fizetősek az országban, illetve ő számol el a központi költségvetés felé a használati díjból és az útdíjból származó bevétellel. Nagy Márton is kap egy fontos új feladatkört, gazdaságfejlesztési miniszterként felügyeli…
Tovább olvasom