Vasárnapra reggelre eltűnt Arthur Troop, a Nemzetközi Rendőrszövetség (IPA) alapítójának bronzszobrát a jászszentandrási IPA Parkból. A két méter magas, kétszáz kilogrammos szobor eszmei értéke felbecsülhetetlen. Valószínűleg flexszel lvágták el az acélmerevítőt, amivel a szobor a sziklához volt erősítve, ami elé kiállították. Győrfi Sándor szobrászművész alkotását Arthur Troop tiszteletére 1998. augusztusában avatták fel, amikor lerakták az IPA emlékpark alapkövét. Stuchlik László, az IPA Park alapítója egyelőre még nem tudja, hogyan lehetne pótolni az alkotást. Szakemberekre hivatkozva elmondta, hogy egy hasonló paraméterekkel rendelkező bronzszobor elkészítése mintegy hetvenötmillió forintba kerülne. Az ügyben a…
Tovább olvasomSzerző: Csele Gizella
Koronavírus jelentés: 44-en hunytak el, 1701 új fertőzöttet regisztráltak az előző nap
Összesen 1701 új koronavírus-fertőzöttet regisztráltak az elmúlt napon Magyarországon, ezzel a járvány kezdete óta 852 214-re emelkedett az igazolt fertőzöttek száma – közölte a kormányzati tájékoztató oldal. Elhunyt 44 beteg, így a járvány áldozatainak száma 30 611 fő. Kórházban jelenleg 1685 koronavírusos beteget ápolnak, 97-tel többet, mint egy nappal korábban, amikor a hétvégi összesített adatokat közölték. Közülük 197-en vannak lélegeztetőgépen, az ő számuk így 6-tal nőtt. Az új mintavételek száma az elmúlt napon 11 229 volt, vagis 15 százalék a pozitív tesztek aránya. Gyógyultnak nyilvánítottak 795 828 főt, de ezzel együtt is az aktív…
Tovább olvasomAkár 20–30 százalékkal is magasabb árak várhatóak idén karácsonykor
Több népszerű termékkategóriában szűkebb kínálatra és magasabb árakra kell számítani az idei karácsonyi szezonban, a vásárlási kedv azonban a várakozások szerint nagyobb lesz – írta a Népszava. A jelenség hátterében természetesen a koronavírus-járvány az egész világgazdaságot érintő hatása áll, illetve az, hogy a gyártási kapacitások beszűkültek, emellett szállítmányozási, logisztikai problémák is adódnak. A végeredmény az, hogy számos termék jóval kisebb számban és lassabban jut el Európába. A drágább termékekből emiatt szélesebb, az olcsóbbakból pedig szűkebb a kínálat, ami eleve egy erőteljes drágulás érzetét kelti a vásárlókban – mondta a lapnak Madar…
Tovább olvasomHazai dízellel működő buszok és teherautók is leállhatnak az AdBlue-hiány miatt
A modern dízelmotorok működéséhez nélkülözhetetlen AdBlue folyadék napok alatt hiánycikk lett Magyarországon is. Eleinte a felvásárlási láz volt az oka és nem az utánpótláshiány, mostanra azonban más probléma is felütötte a fejét. A Mol a Telex kérdésére azt válaszolta: nincsenek jelentős készletek raktáron, ha gyártói oldalon konszolidálódik a helyzet, akkor javulhat az ellátás. Az AdBlue-elektronika ugyan kijátszható, de a járművek így komoly környezetszennyezést okozhatnak. Az Új Szó hírportál múlt keddi cikke szerint a folyadék előállításához használt földgáz nemzetközi piaci árának jelentős emelkedése miatt nem vesz fel új megrendeléseket Európa egyik nagy AdBlue-gyártója,…
Tovább olvasomGyakorlópályán készülhetnek villámárvizekre Szolnok mellett | videó
Kétnapos védelmi gyakorlat keretein belül avatta fel október elején új, árvízvédelmi gyakorlópályáját az Országos Vízügyi Igazgatóság a Szolnok-Milléri Szivattyútelepen. A több száz vízügyes itt valós körülmények között gyakorolhatja a védekezést. Erre nem csak az egyre gyakrabban várható extrém időjárási jelenségek miatt, de azért is szükség van, mert az elmúlt 7-8 évben nem volt alkalmuk, hogy élesben küzdjenek a gátak tetejét nyaldosó árhullámok vagy éppen a buzgárok ellen. A helyszínen a HVG is járt, akik videós összefoglalót készítettek a gyakorlatról:
Tovább olvasomHuszonnégy ittas sofőrt szűrtek ki a megyében egyetlen hét alatt
A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai az elmúlt héten 3 eltiltás hatálya alatt álló gépjárművezetőt szűrtek ki a forgalomból, egy esetben járművezetés az eltiltás hatálya alatt vétség, két esetben járművezetés az eltiltás hatálya alatt bűntett elkövetése miatt indult eljárás. Engedély nélküli vezetés miatt 4 gépjárművezető ellen indult szabálysértési eljárás. A közúti ellenőrzések során 24 személynél állapították meg, hogy alkohol fogyasztását követően járművet vezettek. A rendőrök 9 esetben büntetőeljárást rendeltek el, 3 alkalommal közigazgatási bírságot szabtak ki, míg 12 járművezetővel szemben szabálysértési eljárást kezdeményeztek. A vezetői engedély bevonására 5 esetben került…
Tovább olvasomHatalmasat csattant két autó a szolnoki piacnál
Két személyautó ütközött Szolnokon, a Boldog Sándor István körút és az Ady Endre út kereszteződésében – tudtuk meg a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság tájékoztatásából. Az esethez a megyeszékhely hivatásos tűzoltóit riasztották, akik feszítővágó segítségével kiszabadítottak egy embert az egyik járműből. Az egységek kiérkezése előtt egy szabadnapos tűzoltó megkezdte a gépkocsik áramtalanítását és az utasok kimentését. A megyei rendőr-főkapitányság sajtóügyeletesétől megtudtuk, elsőbbség meg nem adása miatt történt a baleset, az első információk szerint egy súlyos és egy könnyebb sérült van. A forgalom rendőri irányítás mellett halad.
Tovább olvasomKórházba került Erzsébet királynő
Kórházban töltötte az éjszakát II. Erzsébet királynő. A Buckingham-palota csütörtök éjszakai közlése szerint a 95 esztendős uralkodó szerda délután kereste fel a VII. Eduárd királyról elnevezett londoni kórházat, bizonyos előzetes jellegű vizsgálatok elvégzése céljából. Azt, hogy II. Erzsébetet pontosan milyen okokból vetették alá kórházi kezelésnek, nem közölték, annyi azonban biztos, hogy csütörtök délben már visszatérhetett windsori rezidenciájára. A királynő utoljára 2013-ban volt kórházban, akkor gyomorfertőzés miatt kezelték. II. Erzsébet királynő rövid kórházi tartózkodásának okáról valószínűleg később sem lesz hivatalos beszámoló, mivel az udvar a szükséges minimumon túl soha nem közöl…
Tovább olvasomA Kutyapárt békemenetével indult Október 23-a
Az idei ünnepséget az MKKP 4. Békemenete nyitja meg a fővárosban. A kétfarkúak 1 előtt indultak el a Teréz körúton. Különböző, főleg politikai humorral operáló transzparenseket látni a résztvevőknél. Ilyen például a Lorem ipsum, Gyurcsány 399%-ban Gyurcsány, Stop zokni!, SOTP diszgráfia!, Orbán: Stop én!, illetve a “Hosszabbítsuk meg a CSOK-ot Szlovákiáig” tábla is. Természetesen a komoly megemlékezésekből lesz több, így a Civil Összefogás Fórum szervezett kormánypárti felvonulást, majd beszédet mond Orbán Viktor is. Később pedig a hatpárti ellenzék közös megemlékezésén Márki-Zay Péter miniszterelnök-jelölt szól az egybegyűltekhez. A pontos program: 12:00 A…
Tovább olvasomHétfőtől látogatási tilalom lesz a Hetényi Géza Kórházban
Október 25-én a szolnoki Hetényi Géza-Kórház-Rendelőintézet valamennyi osztályára vonatkozóan ismét látogatási tilalmat vezetnek be. A törvényileg előírt kapcsolattartási lehetőségeket továbbra is biztosítják, így többek között lehetőség nyílik arra, hogy a súlyos állapotú, végstádiumú beteg esetében az általa megjelölt személy mellette tartózkodjon. Kiskorú beteg esetén lehetőség van arra, hogy a szülő, törvényes képviselő, illetve az általa vagy törvényes képviselője által megjelölt személy jelen legyen. Megengedett továbbá, hogy a szülő nő mellett az általa megjelölt nagykorú személy a vajúdás és a szülés alatt folyamatosan ott lehessen. A látogatás védettségi igazolvány vagy 48 órán belül…
Tovább olvasom