„Annak nincs értelme, hogy továbbjutunk, aztán megint kapjuk a nagy pofont”

Bár a medencében kiharcolta a részvételi jogot, nem nevezett a férfi vízilabda Eurokupa új kiírására a Szolnoki Dózsa. A tízszeres magyar bajnok, korábbi Bajnokok Ligája- és Eurokupa-győztes klub szakmai igazgatója, Kovács István a Nemzeti Sportnak nyilatkozva nyíltan beszélt az anyagi nehézségekről, az európai szövetség igazságtalan versenyrendszeréről, és arról is, hogy a játékosok egy része csak a sorsoláskor szembesült azzal, hogy a csapat kimaradt a nemzetközi mezőnyből.

A szolnoki vízilabdázók közül többen csak a hivatalos selejtezősorsolás közvetítését nézve döbbentek rá, hogy nevük nem szerepel az indulók között. Kovács István a Nemzeti Sportnak beszélt arról, hogy a vezetés nem kommunikálta megfelelően a lépést a csapattal, aminek az volt a fő oka, hogy a határidőkig bíztak újabb források bevonásában.

Nem kommunikáltam jól a helyzetet, ebben közrejátszott, hogy az utolsó pillanatig vártam arra, hátha befut még valahonnan pénz. Amikor a szerződéseket kötöttem, elmondtam a játékosoknak, ha lesz rá pénz, lehet, hogy elindulunk, de az is előfordulhat, hogy nem. Nincs válogatottunk, az előző idényből szinte semmit sem tudunk felmutatni, annak nincs értelme, hogy játszunk egy jó meccset hozzánk hasonló erősségű csapattal, továbbjutunk, aztán megint kapjuk a nagy pofont. Most inkább takarékoskodunk, aztán meglátjuk, mi lesz jövőre

– fogalmazott a szakmai igazgató.

A szakember kemény bírálattal illette az Európai Úszószövetség jelenlegi lebonyolítási struktúráját is, az új rendszerben ugyanis a Bajnokok Ligája csoportköréből kieső, jóval magasabb költségvetésű és erősebb játékoskerettel rendelkező sztárcsapatok átkerülnek az Eurokupa egyenes kieséses szakaszába, teljesen felborítva az erőviszonyokat.

Felidézte az előző szezont, ahol a csoportkörből továbbjutva a horvát bajnok Jadran Splitet kapták ellenfélként, amely kettős győzelemmel, simán búcsúztatta a szolnokiakat:

Egy csomó pénzt elégettünk addig, megindokolni sem tudom, mi értelme volt eljutnunk odáig, mert az új rendszer felborította az erőviszonyokat. Ez finoman fogalmazva sem motiváló, nem éri meg szakmailag és gazdaságilag sem. Ne felejtsük el azt sem, hogy amikor 2021-ben megnyertük az Eurokupát, egy fillért sem kaptunk – úgy hiszem, ez sem motiváló a kluboknak. Annak idején, amikor a BL-ben győztünk, ötvenezer eurót kaptunk, nekünk százezer euróba került, hogy elértük.

Kovács István számításai szerint egy európai kupaszereplés 25–30 millió forintos kiadást jelent a klubnak, ami a jelenlegi gazdasági realitások mellett szakmailag nem térül meg. Mint hangsúlyozta, a játékosok bére és a napi működés nincsen közvetlen veszélyben, de a klubnak minden fillért meg kell becsülnie. A keret tagjai vegyesen fogadták a távolmaradást, volt, aki sajnálta a lehetőséget, de a vezetés szerint a túlélés és a stabilitás megőrzése érdekében elkerülhetetlen volt a takarékoskodás, így a kupa helyett a hazai bajnoki szereplésre és az utánpótlásra koncentrálják az erőiket.

Kép: Szolnoki Vízilabda Sport Club FB

Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre! Amennyiben szívesen lenne a támogatónk, kattintson ide és csatlakozzon adománygyűjtésünkhöz!

Kapcsolódó cikkek