Bróker Marcsi visszatér

Az online felület után a hagyományos televíziós csatornán is látható lesz a modern magyar kriminalisztika egyik legnagyobb visszhangot kiváltó ügyét feldolgozó drámasorozat. A térségünket nagyban érintő, karcagi Kun-Mediátor-botrányt fikciós formában bemutató Bróker Marcsi című széria október végétől, főműsoridőben érkezik az RTL kínálatába.

Ahogy arról korábban már írtunk, a hatrészes minisorozat 2025 kora őszén mutatkozott be az RTL+ előfizetői számára, mostantól viszont a szélesebb televíziós közönség is követheti a megtörtént eseményeken alapuló produkciót. A csatorna műsorrendje szerint az első epizód október 30-án, pénteken este 20 órakor kerül képernyőre – számolt be a műsorváltozásról a SorozatWiki.

A karcagi nő 1999-ben kezdte pénzügyi tevékenységét, egy utazási iroda hátsó részében illegálisan működtetett „bankot” hozva létre. A Kun-Mediátor Kft. nevében azt állította, hogy 1–1,75 százalékos havi hozammal tudja kezelni ügyfelei befektetéseit. Ennek hatására sokan rábízták megtakarításaikat, hiszen jövedelmezőnek tűnt az ajánlat. A vállalkozás azonban valójában egy piramisjátékra emlékeztető módon működött, a kamatokat mindig az újonnan befizetett pénzekből fizette ki.

Az igazi Marcsi

Bár a karcagi üzletasszony elmenekült a felelősségvállalás alól, 2016-ban a belize-i hatóságok San Pedróban tartóztatták le. A rendőrség egy évvel később zárta le a nyomozást, vádemelési javaslattal élve sikkasztás, csalás, engedély nélküli pénzügyi tevékenység és a számviteli szabályok megsértése miatt. Hosszú bírósági eljárás után a Szolnoki Törvényszék 2022. január 7-én első fokon bűnösnek találta, és tíz év letöltendő szabadságvesztésre ítélte.

A sorozat főszerepét, Marikát Bacskó Tünde játssza. Férjét, Ferit Thuróczy Szabolcs alakítja, míg gyermekeiket, Csillát és Norbit Tóth Zsófia, illetve Martinkovics Máté formálja meg. Fontos mellékszerepekben látható többek között Herczeg Adrienn, aki Böbét, Marika egyik legnagyobb befektetőjét kelti életre. Rezes Judit Marika ügyvédjét játssza, míg Anger Zsolt egy befolyásos, problémás ügyeiről ismert vállalkozót testesít meg.

Azok az érdeklődők, akik nem várnák meg a heti televíziós vetítést, a teljes évadot továbbra is elérhetik az RTL streamingfelületén.

Kritikánk a sorozat első részéről:

Képek: Sanpedrosun.com, RTL

Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre! Amennyiben szívesen lenne a támogatónk, kattintson ide és csatlakozzon adománygyűjtésünkhöz!

Kapcsolódó cikkek