Hegedűs Zsolt is elmondta, Szolnokon is elhangzott: Elindítják a várólista-csökkentési programot

A helyzet már hosszú évek óta tarthatatlan, ám a rendkívüli hosszúságú várólisták csökkentésére tett ígéretet a Tisza, köztük a miniszterelnök és az egészségügyi miniszter is.

„Elindítjuk a várólista-csökkentési programot, ahogyan Magyar Péter miniszterelnök úr bejelentette a szolnoki országjárása során” – közölte Facebook-bejegyzésében Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter. Hozzátette, hogy a cél nem egyszerűen az, hogy több műtét történjen, hanem hogy a rendelkezésre álló műtéti kapacitásokat jobban használják ki, az egészségügyi dolgozókat közvetlenül érdekeltté tegyék ebben, és közben a minőség is mérhetően javuljon.

„Elsősorban a normál műszak utáni délutáni időszakban, illetve ahol erre van szakmai és dolgozói kapacitás, hétvégén szeretnénk további műtéteket végezni” – írta a miniszter. Ehhez pozitív finanszírozási ösztönzőt vezetnek be. Ennek jelentős részét azok az ellátó csapatok, orvosok, szakdolgozók és osztályokon dolgozók kapják majd, akik a többletteljesítményt ténylegesen lehetővé teszik.

Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre! Amennyiben szívesen lenne a támogatónk, kattintson ide és csatlakozzon adománygyűjtésünkhöz!

Kapcsolódó cikkek