Nagyjából a 15-16. századra tehetők az akkor Nyénye nevű falu maradványai, amire most bukkantak a szakemberek, gyorsan el is kezdték feltárni.
Egy rég elveszettnek hitt középkori település, Nyénye nyomaira bukkantak Szolnok Szandaszőlős városrészének határában – számol be a Damjanich János Múzeum (DJM). A feltárás során nemcsak a 15–16. századra keltezhető település maradványai, hanem egy templom körüli temető sírjai is előkerültek.
A DJM munkatársai a Nemzeti Régészeti Intézet megbízásából végeztek kutatásokat a térségben. A szakemberek négy kutatóárkot nyitottak a területen, amely már a felszíni bejárás során régészeti lelőhelyre utaló jeleket mutatott. „Nagyon sok szórványanyagot, kerámiát találtunk a felszínen” – mondta Ádám Márk ásatásvezető, hozzátéve: a leletek alapján hamar kirajzolódott, hogy egy 15–16. századra keltezhető település maradványairól lehet szó.
A lelőhely egy elveszett település azonosításának lehetőségét is felvetette. A régészek a területhez kapcsolódó középkori okleveleket is megvizsgálták, és egy Nyénye nevű településre bukkantak. A birtokjogi vitákban szereplő szomszédos települések segítségével a történeti adatok összevethetők voltak a régészeti lelőhely környezetével.
Az összevetés alapján a feltárt lelőhely azonosítható a forrásokból ismert Nyényével. A települést az írott források utoljára 1548-ban említik, ezt követően eltűnik a dokumentumokból, helyét pedig sokáig nem sikerült meghatározni. A mostani ásatás így nemcsak egy 15–16. századi falu mindennapjairól szolgáltat új adatokat, hanem egy korábban lokalizálatlan középkori település helyét is sikerült azonosítani. További részleteket és képeket az Ng.24.hu cikkéből ismerhetünk meg.

Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre! Amennyiben szívesen lenne a támogatónk, kattintson ide és csatlakozzon adománygyűjtésünkhöz!
