Visszakapta a nevét az MH 86. Szolnok Helikopterdandár

Hivatalosan is visszanyerte korábbi elnevezését az MH 86. Szolnok Helikopterdandár, miután a Honvédelmi Minisztérium szeptember 1-jei hatállyal tizenhárom katonai szervezetnél állította vissza a régi, tradíciókra épülő megnevezést. A lépésről maguk az érintett egyenruhások döntöttek: egy több mint kilencven százalékos részvétel mellett lezajlott felmérésen az állomány elsöprő többsége a korábbi hagyományok mentén szavazott.

A haderőfejlesztés keretében még 2023 elején határoztak arról, hogy átalakítják a honvédség elnevezési rendszerét: az akkori koncepció szerint a névadó magyar hősök neve került az egységek hadrendi száma elé, miközben több tradicionális, földrajzi vagy történelmi elem kikerült a hivatalos titulusságból.

Ruszin-Szendi Romulusz honvédelmi miniszter hivatalba lépését követően azonban felülvizsgálták ezt a döntést, és közvetlenül a bázisokon szolgáló katonák véleményét kérték ki arról, hogy megtartanák-e a három éve bevezetett elnevezéseket, vagy a korábbi szervezeti identitáshoz kívánnak visszatérni.

A Honvédelmi Minisztérium tájékoztatása alapján a felmérésben a honvédek rendkívül aktívan, kilencven százalékot meghaladó arányban vettek részt, és egyértelműen a korábbi nevek visszaállítása mellett foglaltak állást.

A döntés nyomán a Kiss József nevet viselő szolnoki bázis hivatalosan ismét a jól ismert formában, MH 86. Szolnok Helikopterdandárként szerepel a honvédségi struktúrában, helyreállítva a Szolnokkal összefonódott katonai hagyományt.

A miniszteri utasítás értelmében a tizenhárom érintett szervezet listája:

  • MH 86. Szolnok Helikopterdandár
  • MH 1. Honvéd Tűzszerész és Hadihajós Ezred
  • MH 5. Bocskai István Lövészdandár
  • MH 12. Arrabona Légvédelmi Rakétaezred
  • MH 24. Bornemissza Gergely Felderítő Ezred
  • MH 25. Klapka György Páncélosdandár
  • MH 37. II. Rákóczi Ferenc Műszaki Ezred
  • MH 59. Szentgyörgyi Dezső Repülődandár
  • MH 64. Boconádi Szabó József Logisztikai Ezred
  • MH 102. Görgei Artúr Vegyivédelmi Ezred
  • MH Bakony Harckiképző Központ
  • MH Béketámogató Kiképző Központ
  • MH Pápa Bázisrepülőtér

Kép: MH 86. Szolnok Helikopterdandár – hivatalos oldal FB

Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre! Amennyiben szívesen lenne a támogatónk, kattintson ide és csatlakozzon adománygyűjtésünkhöz!

Kapcsolódó cikkek