Komoly vita bontakozott ki arról, hogy ezt vajon a városvezetésnek így kellett-e megoldania. De annyi bizonyos, hogy a korábbi vezetés által kötött szerződések némelyike erős furcsaságokat mutat. A nyolc vállalkozóból három helyzete állítólag igencsak kivételezett… volt eddig.
Az anomáliát Tóth Áron tárta az olvasók elé a közösségi médiában. Megfogalmazása szerint nem fizeti tovább Szolnok a korábbi városvezetés kedvenc vállalkozóinak a költségeit.
„A szolnoki gyermekétkeztetésben nyolc vállalkozóval van kapcsolatban a város, de közülük három igencsak kivételezett helyzetben volt. A legtöbb helyen ugyanis a tálalókonyhák rezsijét és a kiszolgáló személyzet bérét a vállalkozók fizetik, de van három cég, amelyeknél ezeket a kiadásokat az önkormányzat finanszírozza az Intézményszolgálaton keresztül. Hogy miért?
Mert a korábbi városvezetés így döntött! Ez nem csak nem igazságos, hanem rendkívül költséges is, hiszen ez kivételezés évente legalább 65 millió forintjába kerül a szolnoki adófizetőknek. Éppen ezért a városvezetés ma kezdeményezte, hogy igenis legyenek egyenlő feltételek: az eddig kivételezett vállalkozók fizessék a rezsit és a tálalókonyhák személyzetének a bérét – megszüntetve ezzel az előző városvezetés piactorzító, kivételező rendszerét.
Mindezt úgy javasoltuk, hogy kimondtuk: a cégek nem nyúlhatnak az érintett dolgozókhoz, kötelező őket tovább foglalkoztatni, méghozzá bármiféle trükközés nélkül. A munkavállalók munkahelye nem sérülhet, és amelyik vállalkozó ezt nem tartja be, azzal befejezzük az együttműködést!” – írta Tóth Áron alpolgármester.
Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre! Amennyiben szívesen lenne a támogatónk, kattintson ide és csatlakozzon adománygyűjtésünkhöz!
