Mintegy 150 millió forintos közpénztámogatásban részesült a 2021-ben alapított, cikkeinkben is sokat emlegetett Jász Nemzet Egyesület, melynek beszámolóiban és elszámolásaiban számos szabálytalanságra bukkant a 444. A Pócs János fideszes országgyűlési képviselő családi birtokára bejegyzett szervezet tevékenysége az ellenőrző hatóságok figyelmét is felkeltette, az egyesület érintett abban az átfogó vizsgálatban, amely a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) által kifizetett támogatások miatt indult.
A 444 találta meg, hogy az ellenzékivé avanzsált politikus köréhez köthető civil szervezet elszámolásaiban több ellentmondás is megfigyelhető.
Bár az egyesület a benyújtott dokumentumok és pályázati beszámolók alapján állami forrásból vállalta saját weboldal, online felület, arculat és logó elkészítését, a gyakorlatban sem működő honlappal, sem közösségi oldallal nem rendelkeznek, és a megtervezett logó sem jelenik meg a rendezvényeikhez kapcsolódó anyagokban.
Ugyancsak komoly kérdéseket vet fel a 2022-es eseményeik finanszírozása: a szervezet két nagyszabású rendezvény megvalósítására vett fel támogatást, a programban pedig olyan ismert előadókat tüntettek fel, mint az Alma Együttes, Szulák Andrea vagy Tóth Vera. Az érintett művészek nyilatkozatai szerint azonban ők nem léptek fel az említett rendezvényeken, a hivatalos záróbeszámoló mégis azt rögzítette, hogy a projekt maradéktalanul teljesült. Emellett előfordult az is, hogy az egyesület egy olyan pályázatot tüntetett fel saját eredményeként, amelynek forrásait valójában egy teljesen másik alapítvány nyerte el.
A Jász Nemzet Egyesület székhelye egyébként megegyezik a Pócs-birtok címével, de nemcsak ennek révén kapcsolódik a képviselőhöz: a szervezet élén álló vezető, Mészárosné Vas Márta millió szállal kötődik a Fideszhez, és legalább ennyi botránya volt az elmúlt évek során.
2022-ben vált országosan ismertté, amikor a Jászberényi Tankerületi Központ szakmai igazgatóhelyetteseként súlyos kritikával illette a pedagógustüntetéseket, bűnnek nevezve a gyermekek bevonását a tiltakozásokba, és bűnösnek bélyegezve azokat a felnőtteket, akik szolidaritást vállaltak velük.
A szerkesztőségünket megkereső pedagógusok rendszerint átpolitizált iskolákról, toxikus légkörről beszéltek, amíg Mészárosné tankerületi vezető volt, sőt, emellett arról is beszámoltunk korábban, hogy egy jászberényi iskola kapcsán lényegében a tankerület egyértelművé tette, „előre kinyilatkoztatták”, hogy ki a jelöltjük, majd hasonló botrány alakult ki Jánoshidán: a Petőfi Sándor Általános Iskola szeretett és kedvelt igazgatója, Szabó Péter nem kapott további bizalmat, helyére pedig Mészárosné jelöltje érkezett.
Volt olyan is, hogy a Jászapátin csúfos kudarcot szenvedett helyi Fidesz vereségének okait elemezte. „Meg nem fejthetem. Talán irigyek, gonoszak, tehetségtelenek…” – utalt azokra, akik szerinte rossz helyre tették az X-et még a legutóbbi önkormányzati választás során. Végül lemondott, és a Jászapáti Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskolában folytatta a munkáját iskolaigazgatóként.
A 2019-ben, illetve a 2024-es önkormányzati választás során egyaránt a Fidesz-KDNP színeiben Jánoshidán polgármesterjelöltnek induló Mészárosné egyesülete, a Jász Nemzet Egyesület elég szép állami pénzekhez jutott az elmúlt években. Jász-Nagykun-Szolnok megyében is látványos összegek landoltak olyan szervezeteknél, amelyek tevékenysége összefonódott a helyi politikai kampányokkal és azon belül a Fidesszel. A legnagyobb összeget, tehát a maximálisan kiadható 11 millió forintot a Városi Civil Alap (VCA) pályázatán természetesen ők kapták.
Az NKA-ügyben szintén érintettek, részleteket ebben a cikkünkben találnak:
A jelenlegi hírekkel kapcsolatos sajtómegkeresésekre Pócs János egyelőre a közösségi oldalán reagált:
A képviselő kijelentette, áll minden vizsgálat elé, vállalja a felelősséget, és határozottan visszautasította a szabálytalanságokról szóló állításokat. Hangsúlyozta, az NKA-támogatásból megvalósított kulturális és hagyományőrző rendezvények – köztük az Aratónap és a Jász Világtalálkozó – maradéktalanul, többezres látogatottság mellett zajlottak le, az esetleges fellépőcseréket hivatalosan bejelentették, a forrásokhoz pedig jelentős saját önrészt is hozzátettek.
Az egyesület székhelyének és a rendezvények helyszínének kiválasztását a saját birtokán tisztán praktikus okokkal (a több ezer ember fogadására alkalmas terület, megfelelő közművek és parkolási lehetőségek) és a transzparens működéssel indokolta. Végezetül a politikai hatalmat és a tisztviselőket vádolta meg megfélemlítéssel és az igazságszolgáltatás politikai felhasználásával, kiemelve, hogy munkatársai helyett vállalja a teljes felelősséget a közösségi munkáért, és a nyomásgyakorlás ellenére sem hagy fel politikai tevékenységével.
Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre! Amennyiben szívesen lenne a támogatónk, kattintson ide és csatlakozzon adománygyűjtésünkhöz!
