A sárga után piros riasztást is kaphatunk a heves zivatarok miatt szerdára és csütörtökre

Megosztás

Egy időre búcsút mond a nyár, viharos szerda és csütörtök elé nézünk, a sárga riasztás már érvényben van megyénkre is, de a narancssárga, sőt bizonyos területeken a piros riasztás is előkerülhet, annyira hevessé válhatnak ezek a zivatarok. A második hullámban a Jászkunság is erősen érintett lesz.

Szerdán napközben elszórtan alakulhatnak ki zivatarok a Dunától keletre, és a Duna vonalában, amik között hevesebb viharok indulhatnak be. Az igazi feketeleves azonban az esti, késő esti órákban érkezhet. Nyugat, délnyugat felől egy kiterjedt, rendszerbe szerveződő zivatarlánc érheti el a Dunántúlt, amelyhez heves kísérőjelenségek társulhatnak – írja az Időkép.hu.

A HungaroMet már három megyére narancssárga, azaz másodfokú figyelmeztetést adott ki, de ha a helyzet indokolja, a Dél-Dunántúlon a legmagasabb fokú, piros riasztást is  elrendelhetik a heves zivatarokra.

Felhőszakadás, nagyobb méretű jég és 100 km/órás szélvihar
A zivatarok bevonulásával az alábbi veszélyes jelenségekre kell felkészülni:

  • Felhőszakadás: lokálisan több helyen 30–40, néhol akár 50 mm-t meghaladó csapadék lezúdulhat, ami villámárvizeket okozhat az utcákon.
  • Szélvihar: a zivatarok környezetében 100 km/órát meghaladó széllökések lehetnek, ami fákat csavarhat ki.
  • Nagyméretű jég: egy-két centis, és elsősorban a déli és délnyugati diónyi vagy annál nagyobb jég okozhat komoly károkat az autókban és a növényekben.

A legkritikusabb időszak szerda este és éjszaka lehet, érdemes lesz folyamatosan követni a radarképet.

Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre! Amennyiben szívesen lenne a támogatónk, kattintson ide és csatlakozzon adománygyűjtésünkhöz!

Kapcsolódó cikkek