Volán-tartozásokat engedtek el négy városnak

Megosztás

Négy megyei jogú város több százmillió forintos, a helyi tömegközlekedés finanszírozásából adódó adósságát törölte el Lázár János a parlamenti választásokat megelőző időszakban. A Hvg.hu által megszerzett hivatalos dokumentumok szerint a korábbi tárcavezető három fideszes vezetésű településsel, illetve az ellenzéki Szombathellyel is egyedi megállapodást kötött, ezzel összességében 4,3 milliárd forintos bevételkiesést okozva az állami vasúttársaságnak.

Az elengedett összegek mögött egy évek óta húzódó, komoly elszámolási konfliktus állt, a rendkívüli adósságrendezés pontos részleteit és a háttérben meghúzódó dokumentumokat a hvg.hu hozta nyilvánosságra.

Több nagyváros önkormányzata vitatta ugyanis a területén közlekedő Volánbusz által benyújtott számlák jogosságát, és emiatt visszatartotta a kifizetések egy részét. A helyzetet tovább bonyolította, hogy a busztársaságot tavaly januárban beolvasztották a MÁV Személyszállítási Zrt.-be, így a követelések is a vasútvállalathoz kerültek.

Lázár egy 2024-es megszólalásában még „az ország legnagyobb bliccelőinek” nevezte azokat a városokat, amelyek nem egyenlítették ki a számláikat a helyi járatokat működtető Volánbusz Zrt.-vel szemben. A legnagyobb adósok listáját akkor a megyeszékhely Szolnok vezette, amely 2023-as adatok alapján rekordnagyságú, 1,8 milliárd forintos elmaradást görgetett maga előtt, de Szekszárd is a milliárdos hiánnyal küzdő önkormányzatok táborát gyarapította.

A korábbi határozott elutasítás helyett azonban az elmúlt másfél évben gyökeres fordulatot vett a minisztérium hozzáállása, és megkezdődtek a háttéregyezetések. A megengedő politika jegyében a miniszter végül úgy döntött, hogy a felgyülemlett adósságok jelentős részét, vagy teljes egészét elengedi a kiválasztott településeknek.

A pénzügyi tehertől megszabadított városok listáján politikai szempontból vegyes a kép: a fideszes irányítású Kecskemét, Salgótarján és Nyíregyháza mellett a Nemény András vezette, ellenzéki Szombathely is sikeresen megállapodott a minisztériummal.

Kép: Volánbusz Zrt.

Most úgy támogatja a független médiát, hogy ez önnek egy fillérjébe sem kerül. Ajánlja fel adója 1%-át a Szol24 kiadójának és járuljon hozzá a szabad sajtó túléléséhez!

Kapcsolódó cikkek