Orbán Viktor mesébe illő ígéretekkel jelentkezett, nem maradhatott le róla Pócs sem. Nem tökéletesen érthető a jászkunsági fideszes politikus vonzódása a Magyar Péter téma felé, de a napközben tett bejegyzéseinek több mint felének középpontjában is a Tisza Párt vezéralakja áll, mint azt már lassan megszokhattuk kormányoldalon. A DVTK csarnokát sikerült félig megtölteni.
A Borsod24.hu hírportál, illetve a Telex.hu tudósítása is egybecseng arról, mit és hogyan láthattunk az idei első “háborúellenes gyűlésen”, ahova természetesen Jász-Nagykun-Szolnok megyéből is érkeztek DPK-sok, köztük Pócs János is.
A következő ciklusra megdöbbentően fantasztikus ígéretekkel jelentkezett a miskolci “háborúellenes gyűlésen” a magyar miniszterelnök. Álomszerűen megugró átlagbér, Magyarország pedig olyan gazdag lesz, hogy mi adunk majd kölcsönöket más országoknak. A kérdezők között csak elégedett emberek, pedagógusok sorakoztak, a háború pedig Orbán szerint már törne be az ajtónkon.
A fideszes képviselők, illetve a propagandamédia is gyorsan közzétette a képeket arról, miszerint “Miskolcon telt ház van, egy gombostűt sem lehet leejteni”. Bár a képeken tökéletesen látszik, hogy a DVTK-csarnokot ugyanúgy lefelezték, ahogy néhány hete a szegedit, a felét valóban sikerült remekül megtölteni. Ezt azonban a köznyelv nemigen hívhatná telt háznak, hiszen a csarnok fele le van választva, ahol nagyjából nincs is senki, ahogy az a képeken is látszik.
Orbán Viktor beszédje? Fenomenális ígéretek, fantasztikus jövőkép, elégedett és változást nem akaró hozzászólók, itt minden tökéletes. A Telex.hu szemlézte is a miniszterelnök showját és kiemelte a legfontosabb ígéreteket és gondolatokat. Ha valaki csak ezt hallja, igazi Kánaánnak képzeli hazánkat és Borsod-Abaúj-Zemplén megyét is, élén a gyermekvédelemmel. A Szőlő utcai sokszoros botrányról, nem meglepő módon most sem esett szó és a Benes-dekrétumok témakörét is sikerült ügyesen kilavírozni.
A Telex tudósítása szerint „van itt egy szerelmi történet, egy lávsztori. Egy lávsztorit onnan lehet megismerni, hogy hosszú. Én 37 éve tartottam először Miskolcon lakossági fórumot” – mondta Orbán Viktor a karácsonyi szünet után visszatért DPK-n, ahol a nézők kérdezhetnek a miniszterelnöktől. A mostani, miskolci gyűlés a hatodik, háborúellenesnek címkézett Fidesz-esemény, amelyet Miskolc DVTK Arénájában tartanak. Ez idén az első állomása az Orbán Viktor által ősszel indított országjárásának.
Orbán arról beszélt, hogy azért is ment Miskolcra, hogy ne kommunisták jöjjenek ide. „Szovjet csapatok haza, jó napot, jöjjön végre a független és szabad Magyarország” – fogalmazott, majd hosszan nosztalgiázott Miskolcról.
A miniszterelnök szerint a gyerekek szeretnek szembefordulni a szülőkkel, és
„Beszélnek sokat arról, hogy a fiatalok nem támogatják a kormányt. Ez a mi közös szülői felelősségünk is. Mindenki beszéljen a saját gyermekeivel, hogy érthessék, milyen fontos lesz az ő döntésük”
Ezután egy miskolci, magát “elégedettebb pedagógusnak” nevező tanár kérte Orbánt, hogy bővítse ki szerelmi szálát a közoktatásban dolgozókkal, majd arról beszélt, hogy Zelenszkij színész. Orbán erre azt mondta, tényleg kell együttműködés a tanárok és a kormány között, mert ez a kapcsolat “nyikorgott az elmúlt időszakban”, voltak tüntetések is, mondta. “Kétségkívül nagyon rosszul voltak fizetve a pedagógusok”, jelentette ki Orbán, majd azt mondta: a kapcsolat megoldása a következő ciklus feladata lesz”.
A miniszterelnök végül azt mondta, a barát szót nem használná, mert provokációnak tűnne, de “korrekt, kiegyensúlyozott kapcsolatunk van az oroszokkal”.
“Ezt a Beneš-dolgot ezt rendbe kell tenni” – mondta Orbán a Beneš-dekrétumokról és a mostani szlovák-magyar kapcsolatokról, majd megígérte, hogy akit hátrány ér a törvény miatt, azt a magyar kormány támogatja jogi segítséggel. Aztán arról beszélt, hogy a háború minden nap kopogtat az ajtón, neki pedig minden nap kézzel-lábbal tartania kell azt az ajtót. Orbán szerint van egy szép listája a nagy terveiről, majd, ha nem lesz háború, akkor ezek megvalósulhatnak: ilyen a következő ciklusra az egymillió forintos átlagbér vagy a minimálbér emelése.
Ezután egy másik elégedett pedagógus kérdezte Orbánt arról, hogy milyen tervei vannak a cigánysággal. A miniszterelnök szerint a magyar cigánysággal fontos együttműködni, mert két megállapodást kötött velük 2010-ben: hogy kapnak munkát és dolgozzanak, illetve, hogy segítik a gyereknevelést.
A magyar állam hiteleiről is kérdezték Orbánt: Orbán szerint idővel le fogjuk dolgozni ezt az adósságot és mi fogunk kölcsönadni másoknak. Azt mondta, most 73-74 százalékos szinten áll az államadósság, “ezt le kell dolgozni”, mert ha ez nem lenne, Svájc lennénk. Bár a kérdező a mostani kormány által felvett hitelekről kérdezett, Orbán azt mondta, talán Trianon óta adósságban van az ország, a mostani kormányígéreteket pedig ki tudják fizetni, mert az nem hitelből van.
De nemcsak Orbán Viktor szerepelt. A tavalyihoz képest valamelyest átalakított gyűlést Rákay Philip vezényelte le, emellett az első pillanatban megjelent Pataky Attila is, hogy a Kör eléneklése mellett áldásokat szórjon és az élet legyőzhetetlenségéről beszéljen.
Pócs János sem maradhatott ki, akit az M1 propagandista riportere külön kiemelt a Magyar Pétert ábrázoló, már korábban is látható bábujával, a jászkunsági fideszes képviselő ismét nem tudott szabadulni a Tisza Párt vezérétől és valószínűleg humorosnak szánt performansszal jelentkezett, mérsékelt sikerrel.

Íme az egyik (most már a TikTok által is állami irányításúnak bélyegzett) megyei napilap fotója, valamint Csuzda Gábor fideszes képviselőjelölt fényképén is tökéletesen látszik, hogy valóban nagy tömeget mozgósítottak a DVTK lefelezett csarnokrészére. Azért ezt érdemes inkább félháznak hívni, ha már a teljes csarnoknak láthatóan csak a felét használják. Szintén készített felvételeket a Borsod24 munkatársa is a helyszínen, ott szintén látszik ugyanez.


Most pedig jöjjenek a Borsod24 munkatársai által készített fényképek a helyszínről.




Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre! Amennyiben szívesen lenne a támogatónk, kattintson ide és csatlakozzon adománygyűjtésünkhöz!
