A kormánypárt egykori képviselője ellen végeláthatatlanul hosszú ideje folyik már nyomozás, bőven akadtak már érdekességek. Például az is, hogy az ügyészség “véletlenül több havi lehallgatási anyagot semmisített meg” Boldoggal kapcsolatban. Most ismét előjött a fideszes megmondóember, de saját oldalán nevették ki.
Boldog István a közélettől évekkel ezelőtt visszavonult, bár büntetőügye csak nem akar haladni, már a 2022-es választásoktól is azért maradt távol, mert addigra már bőven folyt ellene a nyomozás igen súlyos korrupciós ügyekben. Azóta már lassan letelik egy újabb ciklus, de valahogy ez a nyomozás is igencsak megakadt, emlékezhetünk arra is, amikor bő két évvel ezelőtt fény derült arra, hogy az ügyészség teljesen véletlenül letörölt/megsemmisített három hónapnyi anyagot Boldog lehallgatási anyagából.
Hadházy Ákos ezzel kapcsolatban azt a megjegyzést tette, hogy “ha meglennének a felvételek, az azzal a veszéllyel járna, hogy a tárgyaláson meg is hallgatják azokat… A megmaradt felvételek is nagyon komoly betekintést engednek az EU-s pénzek elosztásának a rendszerébe, képzeljük el, mi lehetett a törölteken?!” – írta.
És mivel jelentkezett most Boldog ismételten a közösségi médiában? Egy friss, ropogós, választás előtti újabb riogatással, de saját oldalán nevették ki hihetetlen arányban. “A Tisza nyakunkra hozná a migránsokat! A Európai parlamentben támogatták a migráns paktum gyorsított bevezetését! A Tisza veszély! Fidesz a biztonság” – írta, az Európai parlamentnél levő kétszeres helyesírási, illetve gépelési hibát nem mi vétettük, csak benne hagytuk az idézetben.
A fideszes megmondóembert azonban saját bejegyzése alatt osztotta ki az olvasóközönség, akik már a reakcióknál is tudatták, mi a véleményük róla és bejegyzéséről (424 nevető reakció, 28 kedvelés, döbbenetes arány a volt képviselő SAJÁT oldalán). Néhány olvasói véleményt idézünk.
“Már elnézést! Nem a Tisza van hatalmon, hanem a Fidesz! Nem ők engedték be eddig se, hanem Orbán Viktor! Hány bevándorló vendégmunkást hozott a nyakunkra?! Ezt nem varrhatjátok a Tisza nyakába! A Fidesz van hatalmon!” “Maguknak nincs semmilyen valódi kampányuk, kizárólag az emberek megfélemlítésére építenek.” “Az egész Fidesz-kampány megfélemlítésből, gyűlöletkeltésből áll. Nem lehetne végre abbahagyni? Meséljen az egészségügyről, oktatásról, szegénységről, az ellopott pénzekről! Ja, arról csend van.”
“Persze! Olyan valós,mint a nagy védelmi pajzs!” “Inkább a Fidesz a letelepedési kötvényekkel, a szabadon engedett embercsempészekkel és az akkugyárakkal!” “Ez a Moszkva által készített propaganda.” “Kell valami, amitől féljenek – Majka” “Link a hiteles forrásról?” “Ahhoz, hogy itthon az utcán gyilkolják le az embert még migráns sem kell! Ennyi gyilkosságról nem hallottam, mint ami mostanában történik. Hol vannak a rendőrök olyankor? Ennyit a híres magyar közbiztonságról” – írják. Ez valószínűleg ismét nagyon visszafelé sült el.
Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre! Amennyiben szívesen lenne a támogatónk, kattintson ide és csatlakozzon adománygyűjtésünkhöz!
