Videón, ahogy lebukik a díler és a beszállítója Jászladányban

Megosztás

Két kábítószer-kereskedőt is őrizetbe vettek Jászladányban, miután a jászberényi és a szolnoki rendőrök összehangolt műveletben számolták fel az ellátási láncukat. A rendőrség közlése szerint a rajtaütésről videó is készült, az akció részleteit pedig a hatóság honlapján ismertették.

A Jászberényi Rendőrkapitányság nyomozói november 26-án jutottak el egy 42 éves jászladányi férfihoz, akit azzal gyanúsítanak, hogy 2025 szeptembere óta rendszeresen adott el kábítószert helyi lakosoknak – köztük felnőtteknek és fiatalkorúaknak is. A házkutatás során a rendőrök több adag, kábítószernek vélt anyagot találtak, továbbá mobiltelefonokat és készpénzt foglaltak le a vagyonvisszaszerzés keretében. A férfit őrizetbe vették, majd gyanúsítottként hallgatták ki.

Kihallgatása során a gyanúsított elmondta, kitől szerezte be a kábítószert. A rendőrök ez alapján még aznap újabb akciót szerveztek, amelyben a Szolnoki Rendőrkapitányság, a Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei MEKTO, valamint a Heves Vármegyei Rendőr-főkapitányság Agria MEKTA egységei is közreműködtek. A rajtaütés célpontja a férfi feltételezett beszállítója volt, egy 37 éves jászladányi lakos, akinél a hatóság jelentős mennyiségűnek minősülő kábítószert talált.

A rendőrség beszámolója szerint mindkét férfit őrizetbe vették, és a nyomozók indítványozták letartóztatásukat. A rendőrségi portálon közzétett videón a művelet részletei is láthatók:

A díler és annak dílere is lakat alatt

A Jászberényi és a Szolnoki Rendőrkapitányság összehangolt akció keretében csapott le a két kábítószer-kereskedőre.

A hatóság hangsúlyozta: továbbra is kiemelt cél a helyi drogkereskedelmi hálózatok felszámolása, különösen azoké, amelyek kiskorúak ellátásában is szerepet játszanak.

Kép: illusztráció/iStock

Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre! Amennyiben szívesen lenne a támogatónk, kattintson ide és csatlakozzon adománygyűjtésünkhöz!

Kapcsolódó cikkek