Felébredt az altatásból a szentmártonkátai vasúti tragédia egyetlen túlélője

Megosztás

Ahogy már több alkalommal beszámoltunk róla, Szentmártonkátán múlt héten tragikus baleset történt. Egy InterCity vonat ütközött egy autóval a Pest megyei település egyik vasúti átjáróján, kedd este kilenc óra után. Az autó hat utasa közül öten életüket vesztették, egy 18 éves lány azonban súlyos sérülésekkel túlélte az ütközést. A fiatal nő mostanra felébredt az altatásból, beszélni tud, de még mindig kórházi kezelés alatt áll – közölte az RTL Híradóval az édesanyja.

A baleset körülményei szerint az autó a KRESZ szabályait megszegve, a félsorompót kikerülve hajtott a sínekre a piros jelzés ellenére. „Az áldozatok és a sérült hozzátartozóinak együttérzésünket fejezzük ki, a balesetben vétlen mozdonyvezető kollegánkat pedig szolidaritásunkról biztosítjuk” – írta a MÁV-Csoport.

A jármű nagy sebességgel érkezett az átjáróra, a pontos okok azonban továbbra sem ismertek. A Blikk úgy írt, a helyszínen tartózkodók szerint a fiatalok egy korábbi közlekedési bírság haladékát ünnepelték, mielőtt útnak indultak volna.

A lány súlyos belső sérüléseket szenvedett, többek között a lépe és a tüdeje is károsodott, ezért napokig altatásban tartották.

A település polgármestere, Skoda Ferenc elmondta, a túlélő még nem tud arról, mi történt és arról sem, hogy testvére a baleset áldozata lett. A tragédia után az önkormányzat anyagi támogatásról döntött a család számára, hogy enyhítse a történtek pénzbeni következményeit.

Felébredt az altatásból a szentmártonkátai vonatbaleset túlélője

Édesanyja azt mondta az RTL Híradónak: már tud vele beszélni, és nagyon szeretne hazajönni, ám erre még várniuk kell. A 18 éves lány egyedüliként élte túl az egy héttel ezelőtti tragédiát. Akkor öt fiatal halt meg, miután autójuk a Tokaj Intercity elé hajtott.

Kép: Mihádák Zoltán / MTI

Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre! Amennyiben szívesen lenne a támogatónk, kattintson ide és csatlakozzon adománygyűjtésünkhöz!

Kapcsolódó cikkek