Július 1-től iskolakezdési támogatást igényelhetnek a rászoruló családok Szolnokon. A támogatás azért jött létre, hogy segítséget nyújtson a nehezebb helyzetben élő családoknak az iskolakezdés költségeinek fedezésében.
„Ahogy korábban ígértem, megkapják az iskolakezdési támogatást a szolnoki rászoruló iskolások!” – osztotta meg Facebook-oldalán Győrfi Mihály.
Szolnok polgármestere a témában tartott sajtótájékoztatón elmondta, hogy
a támogatásra azok a családok jogosultak, akiknek gyermeke szeptemberben kezdi meg vagy folytatja általános- vagy középiskolai tanulmányait. Az első, közgyűlés által megszavazott ütemben 5 millió forintos keret áll rendelkezésre.
A támogatás felvételének alapvető feltétele, hogy a szülők, illetve a törvényes képviselők bejelentett szolnoki lakcímmel rendelkezzenek, gyereküket saját háztartásban neveljék, valamint az egy főre jutó havi jövedelem ne haladhatja meg a 150 ezer forintot. A csomag mértéke a család anyagi helyzetétől függően változik: amennyiben az egy főre jutó jövedelem nem haladja meg a 70 ezer forintot, gyermekenként 20 ezer forint támogatás jár; a az egy főre jutó jövedelem 70 és 100 ezer forint között van, gyermekenként 15 ezer forint támogatásra jogosult a család; amennyiben az egy főre jutó jövedelem 100 és 150 ezer forint közé esik, gyermekenként 10 ezer forint támogatás igényelhető.
Az igénylési kérelem a Polgármesteri Hivatal Szociális Támogatások osztályán, vagy online a [email protected] email címre is benyújtható. A kérelemhez szükséges nyomtatvány beszerezhető a Szociális Támogatások osztályán, illetve az info.szolnok.hu oldalon ingyenesen letölthető. A rendkívüli tanévkezdési támogatás igényléseit a beérkezés sorrendjében bírálják el, ezért ajánlott minél hamarabb benyújtani a pályázatot.
“Örülök annak, hogy Szolnok nehéz anyagi helyzete ellenére sikerül megadni ezt a támogatást – de ez nem jelenti azt, hogy ne igyekeznénk bővíteni a lehetőségeket. Például az igénylés benyújtásának határideje jelenleg augusztus 31., de szeretnénk ezt október 15-ig meghosszabbítani. A támogatás összegét, illetve a jogosultak körét is a jövőben bővíteni kívánjuk” – zárta a bejegyzést Győrfi Mihály.
Szerző: Horváth Zsolt
Kiemelt fotó: Győri Mihály facebook oldala.
Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre! Amennyiben szívesen lenne a támogatónk, kattintson ide és csatlakozzon adománygyűjtésünkhöz!