Egy négyéves szolnoki kislány, Illés Lilike életéért küzdenek orvosai és családja. A gyermek szívátültetésre vár, melyet az állami egészségügyi rendszer keretében végeznek el. A beavatkozás után azonban a gyógyulása csak akkor lehet teljes, ha otthonában is biztosítva lesz számára a megfelelő, steril környezet.
A transzplantációt követően Lilike immunrendszere legyengül, így akár egy apró fertőzés is komoly veszélyt jelenthet az életére. Épp ezért van szükség egy speciálisan kialakított, steril szobára, ahol biztonságban lábadozhat.
Ennek költsége azonban a család számára szinte elérhetetlen, a teljes átalakítás közel 4 millió forintba kerül.
A szülők nem adták fel a reményt, gyűjtésbe kezdtek, hogy előteremtsék a szükséges összeget.
Az elmúlt időszakban rengetegen segítettek és az összeg nagy részét már sikerült összegyűjteni. Jelenleg körülbelül 1 millió forint hiányzik ahhoz, hogy elindulhassanak az építkezési munkálatok és Lilike biztonságos környezetbe térhessen haza a szívátültetés után a szobájába.
Ádám Csaba önkormányzati képviselő is segítségéről biztosította a családot:
Az édesapa most a szolnokiakhoz, a helyi közösséghez fordult támogatásért. Minden segítség számít, legyen szó pénzadományról, szakmai hozzájárulásról vagy a gyűjtés hírének továbbadásáról.
Illés Szabolcs, az édesapa bankszámlaszáma:
11773456-00565547-00000000
Kép: Szolnok TV (pillanatkép)
Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre! Amennyiben szívesen lenne a támogatónk, kattintson ide és csatlakozzon adománygyűjtésünkhöz!