Prostitúcióra kényszerítették a fiatal, kiszolgáltatott jászkunsági édesanyát

Megosztás

Kész tények elé állította a fiatal férfi és nő az áldozatot, kihasználva annak kiszolgáltatott helyzetét.

A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Főügyészség minősített emberkereskedelem és kényszermunka bűntette miatt emelt vádat egy 26 éves férfi és egy 27 éves nővel szemben, akik egy kiszolgáltatott helyzetben lévő édesanyát kényszerítettek prostitúcióra.

A vádirat szerint a sértett korábban Németországban élt, gyárakban dolgozott, amíg 2022-ben meg nem született a gyermeke, akivel együtt visszaköltözött Magyarországra. Miután felélte megtakarításait, nem tudta biztosítani a lakhatásukat és a megélhetésüket, a gyermeknek nem volt hazai társadalombiztosítási ellátása, az édesanya sem állami segítséget tudott igénybe venni, sem a családja, barátai nem tudták támogatni. Ekkor az egyik ismerőse a korábbi párját, a 26 éves férfi vádlottat ajánlotta segítségként, azzal, hogy a férfi tanyáján az állatok gondozása cserében a férfi biztosítani tudná a lakhatásukat.

A vádlott el is szállásolta a kunszentmártoni tanyáján a nőt és gyermekét, azonban az állatok gondozása helyett azt ajánlotta fel neki, hogy egy erre létrehozott weboldalon hirdetné a nő szexuális szolgáltatásait, akinek Magyarországon és külföldön is prostituáltként kellene dolgoznia, hogy biztosítsa a megélhetésüket.

Mivel a nő ebbe nem akart beleegyezni, a férfi aznap estig biztosított gondolkodási lehetőséget számára azzal, hogy amennyiben ezt nem vállalja, távoznia kell a gyermekével együtt az ingatlanból. A kiszolgáltatott helyzete folytán érdemi választási lehetőséggel nem rendelkező nő elfogadta a férfi ajánlatát.

Az ügy másik vádlottja a férfi szeretője, aki a weboldalon történő regisztrációt, a hirdetést és a sértettről készült képek feltöltését intézte, valamint ő volt a kapcsolattartó a hirdetésre jelentkező személyekkel.

A sértett egy idő után a Svájcban kapott jövedelmével nem számolt el a vádlottak felé, akik ekkor fenyegetni kezdték, azonban ő felhagyott a Svájcban végzett munkával és hazautazott Magyarországra, hogy a gyermekét visszakaphassa, és feljelentést tett a vádlottakkal szemben.

Az ügyészség a vádiratában arra az esetre, ha a vádlottak az előkészítő ülésen a bűncselekmény elkövetését beismerik, a férfivel szemben 8 év, a nővel szemben 7 év fegyházbüntetés kiszabására és mindkettőjükkel szemben 8 év közügyek gyakorlásától eltiltásra, valamint a bűncselekmény útján szerzett pénz erejéig vagyonelkobzásra tett indítványt. Az ügyben a Szolnoki Törvényszék fog dönteni, a vádlottak letartóztatásban várják a döntést – számolt be portálunknak a megyei főügyészség.

Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre! Amennyiben szívesen lenne a támogatónk, kattintson ide és csatlakozzon adománygyűjtésünkhöz!

Kapcsolódó cikkek