Most már valós fenyegetésnek hat, nagyon tartanak egy orosz-ukrán háborútól

Megosztás

Oroszország már több, mint 120 ezer katonát állomásoztat az ukrán határ közelében, a szakértők attól tartanak, hogy heteken belül elindulhat egy Ukrajna elleni invázió. Az amerikai források teljesen reálisnak látják a veszélyt.

Jelenleg 122 ezer katonát állomásoztat Oroszország Ukrajna határainak közvetlen közelében – jelentette ki Olekszij Danyilov, az ukrán Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács (RNBO) titkára a szerdai sajtótájékoztatóján. A Hvg.hu cikkéből tudhattuk meg a részleteket.

Vagyis az aktív orosz haderő több mint 10 százaléka már az ukrán határ közelében teljesít szolgálatot. Az amerikai hírszerzés már december elején arról tájékoztatta az ukrán vezetést, hogy Oroszország készen áll, sőt készülhet egy esetleges invázió megkezdésére.

“Ami a csapatok számát illeti… Ma azt látjuk, hogy Oroszországban határunktól 200 kilométeres távolságon belül 122 ezer, és 400 kilométeres sugarú körben 143 ezer 500 katona tartózkodik” – válaszolta az RNBO vezetője arra a kérdésre, hogy növekszik-e az orosz katonák létszáma Ukrajna határainál.

Danyilov megismételte, hogy 2014 óta soha nem volt nyugodt a helyzet Ukrajna határai közelében, de az elnök és az ország legfelsőbb katonai vezetése “kézben tartja a helyzetet”, és felkészülnek a helyzet esetleges súlyosbodására.

Emlékeztetett arra is, hogy 2022. január 1-jével életbe lép “a nemzeti ellenállás alapjairól” szóló törvény, amely – szavai szerint – tovább erősíti az ország védelmi képességét. “A területi védelem, ha kell, mindenképpen visszaveri az agresszort. A puskaport szárazon kell tartani, célszerű nem használni, de ha kell, minden állampolgár tudja, mit kell tennie” – hangoztatta Olekszij Danyilov. 

A nemzeti ellenállásról szóló, Volodimir Zelenszkij elnök által beterjesztett törvényt júliusban fogadta el a parlament. A jogszabály lényegében arról szól, miként kell felkészíteni a polgári lakosságot Ukrajnában az állampolgári feladatai teljesítésére háború esetén. Ennek része a területi védelem, vagyis az állampolgárok bevonása a harcok sújtotta területeken a védekezésbe.

Kapcsolódó cikkek