Jó ütemben, az előzetes terveknek megfelelően halad Tiszafüred belvárosának fejlesztése – erről Tiszafüred Város Önkormányzata tájékoztatott Facebook-oldalán.
Az Európai Unió támogatásának köszönhetően 500 millió forintból újulhat meg a települése belvárosa. A munkálatok eddig a terveknek megfelelően haladnak. A projekt keretében összesen nyolc helyszín újulhat majd meg és a munkálatok közül több már tavaly decemberben befejeződött.
A már befejezett fejlesztések között említhetjük a a Fő utca Kossuth tér és Rét utca közötti járdaszakaszának felújítását. A fejlesztés során mindkét oldal új térzőburkolatot kapott és kialakították a megfelelő csapadékvíz-elvezetést is. Az utcát átépítették és kiszélesítették a zeneiskola előtti részen, ahol gyalogos átkelőhelyet és közvilágítást is kialakították.
A Kossuth téren megtörtént az őshonos, tájhonos, a szárazságot is jól viselő növények telepítése.
A Rét utca Fő utca és Belsőfokpart utca közötti szakaszon is felújították a csapadékvíz-hálózatot, valamint az utca járdaszakaszát. Ennek keretében kiszélesítették és letérkövezték. Megvalósult a Rét utca aszfaltozása, amin egy gyalogos átkelőhelyet, valamint kerékpárutat is kialakítottak.
Elkészült a Városligeti játszótér fejlesztése is, ahol több új játékelemmel is találkozhatunk. Ezek között említhetjük a szögletes homokozót, a mérleghintát és a mászófal tornyot is.
Az Európai Unió támogatásával megvalósuló 500 millió forintos projekt elsődleges célja, hogy élhetőbb települési környezet jöjjön létre és fejlődjön a települési zöldinfrastruktúra. A projekt teljes befejezésének tervezett időpontja: 2025.10.27.
Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre! Amennyiben szívesen lenne a támogatónk, kattintson ide és csatlakozzon adománygyűjtésünkhöz!