Egyesek szerint hétköznapi koldus, akinek a viselkedése vállalhatatlan, mások pedig az egekbe magasztalják az internetes tartalomkészítőt, aki az utóbbi pár évben elképesztő hírnévre tett szert – miközben teljes mértékben közönsége anyagi forrásaiból tartja fenn magát. Külhoni utazásai után, ezúttal Szolnokról nyilatkozik a “trash” műfaj országos arca.
A miskolci születésű Köröskényi István nevét már nem csak Borsodban, de országszerte széles körben ismeri az internetes felhasználók szinte teljes közössége. Az MC Isti művésznéven futó (néhány helyen miskolci elmebetegként ismert) 36 éves férfi hol rapperként, hol pedig internetes tartalomkészítőként aposztrofálja magát.
A rapzenék gyártása és live videókban történő szereplései mellett Isti gyakran készít “Úti” videókat is, amelyben néhany, általa meglátogatott helyszínt mutat be közönségének. Szolnok városáról az alábbi “érdemes ismertetőt” sikerült összeállítania a nagyérdemű számára, amely egy helyi nyilvános csoportban tűnt fel:
István támogatóinak köszönhetően szinte folyamatosan külföldön tartózkodik, hogy élőben ossza meg lelkes követőivel a különböző országokban megélt tapasztalatait, melyek középpontjában leginkább a helyi kebab árusok és hotelek állnak. Ezekben a videókban sokszor láthatjuk az általa szívesen fogyasztott ételeket, és meggyőződhetünk arról, hogy Istinek a pénz nem akadály, a “legkomolyabb kaják”, illetve a “legkomolyabb helyek” is beleférnek a költségvetésbe.
Mc Isti “munkásságát” és pályaútját testvérlapunk, a Borsod24 cikkében bővebben is kifejtettük.
Fotó, videó: Facebook, Youtube
Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre! Amennyiben szívesen lenne a támogatónk, kattintson ide és csatlakozzon adománygyűjtésünkhöz!