Rendkívüli politikai konfrontáció zajlott le a pécsi Szikla utcai Befogadó Gyermekotthonban, ahol Magyar Péter és Menczer Tamás váratlan találkozása több mint húsz perces intenzív vitába torkollott.
Miután Magyar Péternek Miskolcon még sikerült bejutnia egy gyermekotthonba, azt követően minden próbálkozása – legyen szó Nyírszőlősről, Bicskéről vagy Cégénydányádról – kudarcba fulladt, hiába hivatkozott európai parlamenti képviselői státuszára. A Tisza Párt vezetője eredetileg az intézményvezető meghívására érkezett volna, azonban a kormányzat végül megtiltotta a látogatást. Magyar ennek dacára megjelent, ahol nem számított fogadóbizottságra bukkant: Menczer Tamás, a Fidesz kommunikációs vezetője és Fülöp Attila gondoskodáspolitikáért felelős államtitkár személyében.
A feszültség azonnal érzékelhető volt, amikor Menczer elutasította Magyar békülékeny kézfogási kísérletét, azt megjegyezve, hogy “már remeg a kezed”. Ezt követően a Fidesz kommunikációs igazgatója azonnal offenzívába kezdett, közvetlenül Magyar arcába hajolva, megemelt hangerővel vonta kérdőre az ellenzéki politikust. “Én hozzád jöttem, tudod miért? Mert szeretnék néhány dolgot megbeszélni. Láttam, hogy a nőkkel hogy beszéltél, ezért jöttem ide, hogy végre egy férfival is találkozzál” – jelentette ki Menczer.
A konfrontáció hamar személyes jellegűvé vált, amikor Menczer Magyar családi életét kezdte kritizálni, azt állítva, hogy “a saját fia sem áll szóba vele”. Folyamatosan “kicsinek” nevezte Magyart, és többször hangsúlyozta véleményét, miszerint “elárulta a családját”. Az ellenzéki politikus változatosan reagált: hol A börtön ablakában című dalt intonálta támogatóival együtt, hol pedig Menczer szájhigiéniáját bírálta, azt javasolva, hogy “mosson fogat, mert tiszta rühes a szája”.
Az összetűzés további mélypontjai között szerepelt, amikor Menczer “Weber-csicskának” titulálta Magyart, illetve amikor kijelentette, hogy “politikailag egy lufi vagy, amit éppen most szúrunk ki”. Magyar sem maradt adós a válaszokkal, Menczer viselkedését Bede Zsoltéhoz, egy “bukott sportriporteréhez” hasonlította, és többször is megjegyezte, hogy véleménye szerint a kommunikációs igazgatónak “orvosi segítségre lenne szüksége”, valamint hogy kellemetlen szájszaga van.
A méltatlan jelenetet végül egy arra járó idős férfi próbálta megszakítani, aki felháborodva kérte számon a politikusokon viselkedésüket: “Miért nem fogunk kezet? Ne bántsuk egymást!” – próbálta jobb belátásra bírni őket.
Az esemény komoly visszhangot keltett a politikai életben. Török Gábor politológus elemzésében kiemelte, hogy politikatörténeti pillanatnak lehettünk tanúi, hiszen “ilyen kocsmai szintű, ‘gyere ki a hóra’ fellépést szándékosan még soha nem produkált magyar politikus”. Az elemző különösen aggasztónak tartotta, hogy mindez a kormánypárt kommunikációs igazgatója részéről történt a legerősebb ellenzéki párt vezetőjével szemben. Török véleménye szerint bár a Fidesz célja Magyar provokálása és esetleges hibázásra kényszerítése lehetett, a végeredmény inkább “hatalmas öngól” lett.
Magyar később Facebook-oldalán úgy értékelte a történteket, hogy “ma mindenki láthatta az Orbán-kormány valódi arcát”, és garázdasággal vádolta Menczer Tamást. A Fidesz kommunikációs igazgatója válaszul két Facebook-bejegyzésben reagált, melyekben azt állította, hogy Magyar “nem bírt magával” és lökdösődni kezdett, valamint hogy elmondta neki, mennyire hazugnak tartja.
Az incidens során háttérbe szorult az eredeti szándék: a gyermekotthon állapotának felmérése és az ottani problémák megvitatása. Ehelyett egy olyan politikai összecsapás bontakozott ki, amely Török Gábor szerint is példa nélküli a magyar politika történetében, és amely sokak szerint méltatlan volt mind a helyszínhez, mind a politikai kultúrához. Az elemző megjegyzi, hogy bár jogos kritika érheti Magyar Péter gyakran agresszív, a megszokottnál erősebb fellépését az intézménylátogatások során – amit a Fidesz rendszeresen támadási pontként is használ -, paradox módon a kormánypárt épp azzal követett el taktikai hibát, hogy Menczer Tamás viselkedésével lehetőséget adott Magyarnak a mérsékeltebb szerepben való feltűnésre. A politológus szerint érthetetlen ez a stratégia, hiszen épp azt a képet rombolta le, amit a Fidesz Magyar Péterről próbált kialakítani.
Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre! Amennyiben szívesen lenne a támogatónk, kattintson ide és csatlakozzon adománygyűjtésünkhöz.