Káosz a MÁV-nál! Többen megsérültek, amikor a Tokaj IC egy ütközőnek csattant

Megosztás

Mindezt úgy, hogy alig valamivel korábban ismét szembement egymással két vonatszerelvény a szomszéd megyében, de még idejében sikerült megállítani őket. A délutáni esetnél az utasok már csak a hatalmas csattanásra figyeltek fel. Az ütköző fogta meg a Keletiben a Tokaj IC vonatszerelvényét, emiatt többen meg is sérültek.

Alig néhány órája számolt be arról a Borsod24, hogy szembement egymással két vonat BAZ megyében és a két szerelvény egymástól mindössze 300 méterre állt meg. Bár a szituáció veszélyesebb volt, itt szerencsére nem történt sérülés, ellentétben a hétfő délutáni esettel, ami a Tokaj IC-vel zajlott le. Mindezt éppen azon a napon, amikor 30 évvel ezelőtt Szajolnál a tragikus vonatszerencsétlenség történt.

Az ütköző fogta meg a peronra befutó Tokaj IC-t hétfő délután a Keleti pályaudvaron – számolt be a hvg.hu egyik olvasója, aki a vonaton utazott. 

Már lassan ment a vonat, és egyszer csak csatt, minden kocsi összezördült

– mondta a Budapestre dolgozni érkező olvasónk, aki szerint a hirtelen megállástól sok utas egymásra zuhant: „Egy kisgyerekre ráesett az anyukája, rá pedig valaki más borult”. 

Az esetről a Mávinform is kitett egy bejegyzést négy óra után, amiben azt írták, hogy

a Miskolcról 12:38-kor a Keleti pályaudvarra indult Tokaj InterCity (IC 1652) 15:17-kor a Keleti pályaudvarra érkezéskor kis sebességgel nekiütközött a vágány végi ütközőbaknak. A vonaton utazók közül többen elestek, jelenlegi információink szerint két utas megsérült. A baleset körülményeit vizsgálják.

Az olvasó, akinek sikerült időben megkapaszkodnia, látott egy vérző utast is, akinek feltehetően eltört az orra. Hozzá mentőt hívtak, a baleset helyszínén pedig megjelentek a MÁV Vasútbiztonság feliratú mellényt viselő munkatársai, később pedig a rendőrök is.

Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre! Amennyiben szívesen lenne a támogatónk, kattintson ide és csatlakozzon adománygyűjtésünkhöz!

Kapcsolódó cikkek