A szolnoki gyerekek idén is kitűntek jó viselkedésükkel, aminek köszönhetően a Coop Mikulás és kisvonata két napig tartózkodik majd a városban. A december 2-án tartott sajtótájékoztatón jelentették be, hogy a kisvonat december 5-én, csütörtökön, és december 6-án, pénteken 15 és 19 óra között indul körjáratra a Kossuth téren található, a Szolnoki Sportcentrum által szervezett Adventi Faluból.
A gyermekek a Coop Mikulás kisvonatra karszalaggal szállhatnak fel, amelyet bármely szolnoki Coop üzletben lehet beszerezni 1000 forint feletti vásárlás esetén. A legkisebbeket a felnőttek karszalag nélkül is elkísérhetik.
Füle István alpolgármester a sajtótájékoztatón köszönetet mondott a Coop Szolnok Zrt. vezetőinek, amiért immár 17. alkalommal szervezik meg a Coop Mikulás látogatását, hozzájárulva ezzel a gyerekek öröméhez és mosolyához. A Coop Segély Alapítvány és a CO-OP Hungary Zrt. egyébként jelentős adománnyal támogatja hat magyarországi megye majdnem háromezer állami gondozásban élő gyermekét, erről részletesebben ide kattinva olvashatnak.
A Mikulás idén is kedvenc foteljében fogadja a gyerekeket a Kossuth téren, az Adventi Faluban, angyal és krampusz segítőivel. A gyerekek elmondhatják kívánságaikat, versekkel és dalokkal szórakoztathatják a Mikulást.
A program nem kizárlagosan a megyeszékhelyen zajlik: a Coop Mikulás Kisvonat Debrecenben tizennegyedik, Gyöngyösön hatodik alkalommal szerez örömöt a gyerekeknek, és idén először Egerbe is ellátogat.
Az idei turné rekordot dönthet, nagyjából 10 ezer gyermeknek hoznak ajándékokat.
Kép: Márkamonitor
Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre! Amennyiben szívesen lenne a támogatónk, kattintson ide és csatlakozzon adománygyűjtésünkhöz!