Javában zajlik a Szolnoki Filmfesztivál

Megosztás

Ahogy portálunkon is olvashattak már róla, idén október 15. és 20. között rendezik meg a neves Alexandre Trauner Art/Film Fesztivált (ATAFF) Szolnokon. A rendezvény során a hagyományoknak megfelelően a látványtervezés kerül előtérbe, de több képzőművészeti kiállítás, koncert, szakmai beszélgetés és könyvbemutató is várja az érdeklődőket. Mikkel készül az ATAFF vasárnapig? Ezekből szemezgettünk.

A fesztivál különlegessége kifejezetten abban rejlik, hogy a látványtervezőkre és a filmek vizuális világára helyezi a hangsúlyt. A szervezők célja, hogy nemzetközi filmes fórumként tudjon szolgálni ez az időszak, ahol a művészeti és tudományos világ képviselői találkozhatnak. Szeretnének lehetőséget biztosítani a közép-európai filmes iskolák hallgatóinak és oktatóinak, hogy tudásukat megosszák és eszmecserét folytassanak.

Október 18-án, azaz ma Portik Adorján mesterkurzust tart, melynek témája a minimalizmus és maximalizmus a látványtervezésben. Délután egy órától vetítésre kerül a rövidfilmes versenykategória programja, valamint a versenyfilmek közül a Lány a tűvel, az Egy egész élet és Az özönvíz című alkotások. Ezen kívül lesz néptánc bemutató a Tiszai Hajósok Terén, Que pasa koncert, illetve elektro swing.

Szombaton a képzőművészeti versenykategória kerül terítékre és A Fattyú című, 2023-as dán akció-kalandfilmet nézhetik meg az érdeklődők.

Ezt követően este közös zenélés lesz szintén a Tiszai Hajósok Terén, majd este hét órától elkezdődik a díjátadó ünnepség, melynek keretében a Szolnoki Szimfonikus Zenekar is fellép. A rendezvényt az Even Flow zenekar koncertje követi, majd záró retro party és after party következik.

180 nevezés, 30 ország, 76 versenyfilm: ez az idei ATAFF számokban. A vetítések, mesturkuzusok és a kibővített program ide kattintva érhető el.

Kép: ATAFF Szolnoki Filmfesztivál Fb

Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre! Amennyiben szívesen lenne a támogatónk, kattintson ide és csatlakozzon adománygyűjtésünkhöz. 

Kapcsolódó cikkek